Ez az, amit egy egri koliban, de a saját konyhádban gilisztákkal is lehet

Ez az, amit egy egri koliban, de a saját konyhádban gilisztákkal is lehet

Nem hagyunk magadra, ha egy kis kezdő lökésre vágysz a háztartászöldítésben. Idei első közösségi kihívásunkban 77 elszánt Tudatos Vásárló bizonyította be velünk, hogy komposztálni nem csak a kertben lehet, de némi kreativitással egy gilisztakastély is éppoly hatékony, mint a Bokashi. Így indult be a komposztálás kihívásunkkal szerte az országban Zuglótól Egerig. 

Nem vita tárgya, hogy a komposztálás csupa haszon. Kevesebb szemét, ingyen tápanyag a növényeknek, a hulladék helyben marad és hasznosul, nem kerül sem hulladéklerakóba, sem az égetőbe. No meg a jó érzés, hogy tettünk valamit a környezetért. Nem is keveset, hiszen egy átlagos magyar otthonban a kommunális szemét harmada komposztálható szerves hulladék. Januári kihívásunkban arra kerestük a választ, mennyire érzitek nehéznek a komposztálás különféle módjait, mi a leglelkesítőbb benne, és mi szegheti kedvedet, ha Te is elkezdenéd. A résztvevőket egy ingyenes, interaktív webinárral segítettük, ahol Udvarnoki Tünde komposzt szakértővel, a COMPOT tervezőjével beszélgettünk. Azok között, akik teljesítik a kihívást és az első 50 között fotóval együtt visszaküldték az értékelő kérdőívet, három darab (30.000 Ft, 20.000 Ft, 10.000 Ft-os) Zöldbolt ajándékutalványt sorsoltunk ki.

Komposztálás (újra)kezdőknek és haladóknak 

Összesen 329-en vágtak bele a kihívásba, ám a regisztrálók többsége nem először találkozott a komposztálással. Több mint felük (53%) már a kihívás előtt is komposztált, egyötödük (21%) próbálta már, de valamiért abbahagyta. Nagy örömmel láttuk, hogy teljesen kezdők is szép számban csatlakoztak (27%). A kihívás teljesítéséről végül 77-en számoltak be. Lássuk milyen élményekkel gazdagodtak!

Lassabban telik a kuka

A kihívás „kezdő szintje” a tervezésről és alapos utánajárásról szólt. A regisztrálók 18%-a (58 fő) vállalta, ám csupán 9-en vitték végig – a tervezést vállalók érezték a legnehezebbnek a vállalás megtartását. Nem is csoda, hisz ők tapasztalták meg legkevésbé erőfeszítéseik gyümölcsét. Többen észrevették, hogy lassabban telik a kuka, és egy jól záródó tárolóval a komposzt alapanyaga nem is büdösödik.

Gyűrűs kiskedvencek titkos élete

A felkínált lehetőségek közül egyértelműen az otthoni komposztálás volt a legnépszerűbb (215 fő vállalta), és ez hozta a legtöbb pozitív élményt is. A kihívást teljesítők (52 fő) nagy része (87%) már rutinosan állt a rajthoz, ám többen közülük nem találták a megfelelő módot jelenlegi lakhelyükön. A legmotiválóbb számukra kétségkívül a kommunális hulladék mennyiségének lecsökkenése volt (50%-uk említette), de sokakat ösztönzött az is, hogy a komposztlét, vagy majdani komposztot növényeik táplálására tudják fordítani (26%). 

A kihívás során 5-en a gilisztakomposztálást választották. A tapasztalatok szerint lakáson belül megkönnyíti a a gilisztakomposzt alkalmazását, ha a családnak sincs ellenérzése a gyűrűs kiskedvencekkel szemben.

Hírdetés

 

Közösségben az erő, komposztálásban is 

Alighanem a legnagyobb elszántság ahhoz kell, hogy valaki rendszeresen elvigye valahová máshová a komposztot. Ez esetben ugyanis nem csak a szerves hulladék gyűjtésére és megfelelő tárolására kell gondot fordítani, de arra is, hogy rendszeresen a komposztra kerüljön. Nem csoda, hogy többen valamilyen közösségi megoldásban kezdtek el gondolkodni a hónap végére.

Zuglói zöldhősök 

A kihívásban ismét képviseltette magát Zugló. A 30 regisztráló fele az otthoni komposztálást vállalta, 6-an a komposzt-matekot, a többiek otthonukon kívül keresték az ideális komposztálót. Végül minden csoportból 1 ember teljesítette a vállalást, ám alighanem igazi zöldhősökről beszélhetünk. Egyikük újdonsült komposztgazda lett és a társasház lakóközösségét is változásra tudta sarkallni, másikuk inspiráló felfedezést tett: 

„Kiderült mennyi zöld hulladék keletkezik a háztartásomban és ezzel együtt, ami igazán ledöbbentő volt, hogy akkor mi a többi? Rájöttem, hogy a szemetes nagy része a csomagolásokból adódik. És habár ez egy komposztoló kihívás volt, nem csak arra kezdtem el figyelni, hogy külön gyűjtsem a komposztálni valót, hanem elkezdtem a csomagolás mentes vásárlásnak is utána járni, egyre jobban oda figyelni erre is és egyre több mindent csomagolás mentesen, vagy újratölthető módon vásárolni.” 

Te is lehetsz a közösséged motorja! – így indították el a komposztálást egy egri koliban

A komposztálás legélvezetesebb módja alighanem az, ha közösségben történik. Legyen bár egy társasház udvarán, közösségi kertben, vagy épp egy kollégiumban, ahogy a Tudatos Vásárlók 12 pontja is mondja: közösen könnyebb! Inspirálódjatok leglelkesebb résztvevőink, az egri Szent Orsolya Kollégium KomPosztoló szuper-csapatának tapasztalataiból. Az ő lendületük minket teljesen lenyűgözött! 

„Kollégiumunk lakóit szeretnénk rászoktatni a komposztálásra. A feltételeket megteremtettük és bízunk a pozitív folytatásban. Vannak nagyon lelkes és lelkiismeretes lányok, akiknek már most fontos a környezettudatos magatartás. A komposztálót egy hervadt virágcsokorral avatták fel a lányok 🙂 Célkitűzés, hogy természetessé váljon számukra a komposztálás a mindennapokban és ezt vigyék tovább a kollégium falain kívülre is. Külön kell meggyőznünk közösségünk tagjait, hogy éljenek a lehetőséggel és használják a komposztgyűjtő edényt. Igyekszünk minden eszközt megragadni a motiválásra. Kollégiumi foglalkozások keretén belül ismertettük a KomPosztoló pályázatot. Részt vettünk az online webináriumon.

Egy valódi közösségi összefogás eredményeként támogató partnerünk a helyi Életfa Környezetvédelmi Szövetség támogatásával kialakítottuk a kerti komposztálót kollégiumunk területén. Tájékoztató plakátokkal segítjük a helyes komposztálást. Komposzt totóval ellenőriztük tudásunkat a témában. Terveink között szerepel a szomszédos óvodával megosztani a komposztálónk használatát…”

A KomPosztoló kihívás A Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Zuglói Önkormányzat kezdeményezése az ENES-CE projekt keretében. A nemzetközi együttműködési projektet az Interreg CENTRAL EUROPE Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja. A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Ez a poszt Ez az, amit egy egri koliban, de a saját konyhádban gilisztákkal is lehet először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »