Ez a munkahelyteremtés: négy-öt évig tulajdonképpen mi álljuk a cechet a BMW helyett

Ez a munkahelyteremtés: négy-öt évig tulajdonképpen mi álljuk a cechet a BMW helyett

Vértes András közgazdász szerint 4-5 évig nem a német multi, hanem az adófizetők állják majd a cechet.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke ezt a Vasárnapi Híreknek mondta el, hozzátéve, hogy a Debrecenbe készülő autógyár állami támogatásának pontos összege nem ismert, ám annyit tudni, hogy az indiai Apollo Tyres abroncsgyártó is nagyjából annyi munkahelyet hozott Magyarországra, mint a BMW, s azt a céget 30 milliárd forinttal segítette ki az ország. Ez a mostani bérszínvonalon márpedig azt jelenti, hogy négy-öt évig tulajdonképpen az állam fizeti a BMW alkalmazottait.

Hírdetés

Vértes azt is megjegyezte: a magyar gazdaságnak nem szabadna ennyire egyoldalúnak lennie, mert jó ugyan a nagy autógyártók jelenléte, de a túlsúlyuk növelheti a technológiai vagy akár politikai kockázatokat – noha ilyenek egyelőre nincsenek. Éppen erről beszélt egyébként korábban Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki szerint kiszolgáltatott helyzetet teremt, ha már egyetlen gyár leállása azonnal meglátszik a GDP-n.

Az július utolsó napján derült ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, hogy Debrecen mellett építi fel következő üzemét a német BMW. A beruházás értéke egymilliárd euró, nagyjából ezer ember dolgozik majd a gyárban, amely évente 150 ezer belső égésű, hibrid vagy villanymotorral szerelt autót lesz képes előállítani. A gyár építése már jövőre elindul a 400 hektáros területen, a dolgozók toborzása is megkezdődik, a termelés pedig korábbi hírek szerint 2023-ban rajtolhat. A német autógyártó jelenleg 14 országban működtet 30 gyártóüzemet. A debreceni a 17-ik európai gyára lesz, egyben 2000 óta az első új autógyártó üzem – írja a HVG.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »