Ez a legfontosabb egy rendőrnél

Az igazságügyi tárca vizsgálat alá vonta a a 70 százalékban feketék lakta településen működő, de csaknem kizárólag fehérekből álló fergusoni rendőrséget, hogy alkalmaz-e megkülönböztetést.

A fergusoni rendőrség egyik tagja augusztus 9-én lelőtte a 18 éves Michael Brownt. Azóta Fergusonban, St. Louis elővárosában két hétig tartó zavargások törtek ki, mivel a helyiek szerint a rendőr, Darren Wilson rasszista volt, és azért lőtte Brownt, mert a fiú afroamerikai volt. A Brown halála ügyében indított szövetségi nyomozás még nem zárult le, és eközben széleskörű szövetségi vizsgálat alá vonták a teljes fergusoni rendőrséget is – írja a vs.hu.

Az igazságügyi tárca az újabb eljárás keretében azt kívánja tisztázni, hogy alkalmaz-e megkülönböztetést a 70 százalékban feketék lakta településen működő, de csaknem kizárólag fehérekből álló rendőrség, valamint azt is, hogy a rendfenntartó testület tagjai mikor és hogyan alkalmaznak erőt, miként tartóztatják le és állítják elő a gyanúsítottakat, és hogyan bánnak a börtönben a foglyokkal.

A portál rámutat, hogy “az amerikai igazságügyi tárca az elmúlt öt év során több mint 20 település rendőrségével kapcsolatban indított hasonló vizsgálatot. Ez több mint a duplája az előző fél évtizedben elvégzett ilyen eljárásoknak. A tárca jelenleg 14 helyi rendőrség esetében felügyeli az eljárási gyakorlat átalakítását.”

A témában korábban egy publicisztikát is megjelentettünk, amelyben a nemzetközi alternatív média segítségül hívásával igyekeztünk új perspektívákat mutatni az amerikai feketék helyzetéről és a fergusoni villongásokról.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »