A dél-kínai-tengeri szigetek körül nemhogy csökkenne a feszültség, hanem napról napra nő. Ez a konfliktus lesz a XXI. század hidegháborújának gyújtópontja? – teszi fel a kérdést a Magyar Idők internetes kiadásának írása.
A Dél-kínai-tenger körüli mizéria egyre súlyosbodik. Az oka egyszerű: az USA és baráti országai nem nézik jó szemmel Kína globális ambícióit. A helyzetet tovább bonyolítja , hogy a térségben senki sem fogadja el tengeri határait, legkevésbé Kína.
Még a hetvenes és nyolcvanas években a térségben lévő aprócska szigetekért több kisebb határvillongás is történt Vietnam és Kína között. Végül a világ második legnagyobb gazdasága az erősebb jogán rátette a kezét a Paracel- és Spratly-szigetekre. A több mint 800 kis szigetből és zátonyból álló csoportosulás fontos stratégiai jelentőséggel bír.
Forrás: Worldreview.info
Olaj, halászati jog és katonai bázisok
A megszerzett szigetekkel Kína szert tett azok ásványkincseire, halászati jogokra – és a legtöbb esetben katonai támaszpontokat létesített hangárokkal és leszállópályákkal. Amelyik sziget domborzatánál fogva nem volt alkalmas erre a célra, annak egyszerűen átformálták felszínét.
Természetesen Kína következetesen figyel arra, hogy katonai repülőgépek és hadihajók jelenlétével ne keltsen pánikot a környező államok között, hiszen számára ők gazdasági partnerek.
Februárban az USA és Japán bejelentette, hogy Dél-Korea védelmében rakétaelhárító rendszereket telepít a félszigetre. Ennek előzménye Kim Dzsong Un észak-koreai nagyvezér nukleáris provokációja volt. Az USA bejelentésére válaszul azonban Kína feljogosítva érezte megát, hogy megőrizve saját védelmi szempontjait, HQ-9 néven ismert föld-levegő rakéták indítására képes fegyverrendszert telepítsen a Paracel-szigetekre. A fegyver hatóereje 200 kilométer.
HQ-9 föld-levegő rakétaindító rendszerek. Forrás: RT.com
Ezzel lényegében kezdetét vette e Dél-kínai-tenger militarizálása, és elindult az érintett felek között egy mérsékeltebb fegyverkezési verseny.
Mit érnek a szigetek?
A halban rendkívül gazdag területeken a kínaiak „megkérték” a többi ország halászhajóit, hogy keressenek maguknak fogást máshol. Közben saját halászait a kínai állam üzemanyaggal támogatja, hogy gazdaságosan tudják kiaknázni a területet.
A szigetek alatt jó eséllyel kőolaj is van, mégpedig nem kevés, 20-30 milliárd hordónyi mennyiségben. Márpedig Kína nem bővelkedik fekete aranyban, így jelentős importra szorul. Ha a szigetek alatti készletek energiaéhségét nem is oldják meg, csillapíthatnak rajta, ha kisajátíthatja a mező teljes területét.
A Dél-kínai-tenger a világ egyik legfontosabb kereskedelmi gócpontja: itt bonyolódik a világ külkereskedelmének kb. 27 %-a, és itt megy át a közel-keleti kőolajszállítmányok egyharmada. Kína csak azzal, hogy befolyást szerzett az útvonalak felett, már növelte szerepét a világban.
A zöld három- és négyszögek az olajmezőket. Forrás: globalnewsonline.blogspot.com
Az USA aggódik
Az Egyesült Államok még 2011-ben hirdette meg azt a politikát, ami Kína tevékenységének „békés mederbe” terelését tűzte ki célul. Magyarul: a cél az, hogy Kína ne jelentsen veszélyt az amerikai hegemóniára.
2020-ban valószínű, hogy a kínai gazdaság bruttó hazai termékben (GDP) leelőzi az Amerikai Egyesült Államokat, ez pedig az amerikai politika számára óriási pofon lenne – még ha ez innen, Európából nézve furának is tűnhet.
Ráadásul Kína tudatosan és jól átgondolt stratégia mentén terjeszti ki gazdasági hatalmát a térségben: regionális központi bankot hozott létre (Bank of Shanghai), hogy a jüant tegye meg a térség elsődleges fizetőeszközévé, szabadkereskedelmi egyezményeket köt, és leutánoz minden olyan intézményt, amit az USA is használ gazdasági elsőbbsége megőrzése érdekében.
Forrás: seatrade-maritime.com
Az Egyesült Államok aggodalma tehát jogos.
Kínának is vannak gyengéi
Kína sem olyan sebezhetetlen, mint ahogy azt népessége számából gondolnánk. Bár a legtöbbet költi az USA után fegyverkezésre, az ország keleti és észak-keleti részein alig élnek emberek, vagyis ezek a területek teljesen védtelenek. Az ország nagy kiterjedése pedig komoly stratégiai feladatot ró a védelemre.
Mindenesetre az USA európai stratégiája és politikája sikeresen egymáshoz lökte Oroszországot és Kínát, akik között amúgy is szoros gazdasági érdekszövetségek köttettek a múltban. Marad még India, amelynek vannak komolyabb, egyelőre szunnyadó határvitái Kínával, és egy esetleges háborúban jelentős befolyásoló képességgel rendelkezhet. Kérdés azonban, kinek az oldalán.
A Közel-Keletről érkező olajszállítmányok útvonala. Forrás: eia.gov
Mivel az Egyesült Államok figyelmét évtizedekre lefoglalja majd a Közel-Kelet, ezért nincs nagy valószínűsége, hogy maga mellé tudná állítania a délkelet-ázsiai országokat Kína ellenében, ez utóbbi ugyanis már régebb óta jelen van a térségben.
A megoldásra várni kell
Bár itthon az alkalmi orosz-amerikai provokációk kapnak nagyobb sajtófigyelmet, a Távol-Kelet sem szenved belőlük hiányt. Nemrég egy amerikai felségjelű hadihajó túlságosan közel haladt el egy kínaiak által uralt szigethez, amiért az USA komoly szóbeli dorgálást kapott Kína részéről, amit egyelőre nem viszonzott. Az ügy valószínűleg a következő elnök egyik legigényesebb feladata lesz.
Magyari Idők, Körkép.sk
Nyitókép: rt.com
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:EU, Geopolitika, Hírek, Külpolitika Tagged: Kína, Közel-Kelet, NATO, Paracel-szigetek, Spratly-szigetek, többpolusú világrend ellen
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
