Ez a hölgy a Honvédkórház új vezetője

Ez a hölgy a Honvédkórház új vezetője

Muzsay Ildikó orvos ezredes, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója veszi át a Honvédkórház orvos igazgatói posztját – tudta meg a Magyar Idők a lapban csütörtökön megjelent cikk szerint.

A Honvédelmi Minisztérium a lap kérdésére megerősítette, hogy Tamás Róbert orvos dandártábornok nem tölti be a továbbiakban a kórház orvos igazgatói beosztását. A szaktárca tájékoztatása szerint a dandártábornok a saját kérésére 2018. október 1-jétől orvosként dolgozik tovább a Honvédkórházban.

Hírdetés

„Dr. Tamás Róbert elkötelezett szakembere a Honvédkórháznak, ezért orvosként továbbra is az intézményben folytatja gyógyító tevékenységét, ennek megfelelően szaktudására, szakmai tapasztalatára a tárca vezetői és a kórház vezetése továbbra is számít. Az orvos igazgatói feladatokat megbízással dr. Muzsay Ildikó orvos ezredes, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója látja el. A Honvédkórházban a magas színvonalú szakmai tevékenység és betegellátás a továbbiakban is biztosított” – közölte a minisztérium.

A lap megemlíti, hogy forrásai szerint az eddigi igazgató távozása nincs összefüggésben azzal, hogy a Honvédkórház sürgősségi osztályán kialakult „kínzó orvoshiányra” és „túlterheltségre” hivatkozva nemrég lemondott az osztály vezetője, Zacher Gábor.

A kórház egyébként közleményben szögezte le: a sajtóhírek ellenére nincs szó tömeges elvándorlásról, az intézmény esetében a létszámhiány nem nagyobb, mint más hasonló helyen, és folyamatosan biztosítják a betegek biztonságos ellátását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »