Ez a barna kezű sem hiába született: megölte és elásta barátnőjét, majd beköltözött a házába

Ez a barna kezű sem hiába született: megölte és elásta barátnőjét, majd beköltözött a házába

Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrség 2018 júliusában indított eljárást egy helybeli asszony eltűnése ügyében. Felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében bűncselekmény áll, a feltételezett elkövető pedig egy egykori barátnő.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában összeveszett, a 44 éves asszony pedig megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta az áldozat hollétével kapcsolatban – közölte a százados.

Hírdetés

A rendőrség kedden tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »