A Szlovák Végrehajtói Kamara (SKE) és a Szlovák Behajtási Társaságok Szövetsége (ASINS) új javaslattal állt elő: vezessék be a végrehajtásoknál a kötelező, minimális havi levonást. Szerintük akár már egy jelképes, 10 eurós összeg is jelentősen javítaná a nemfizetők hozzáállását, és hatékonyabbá tenné az állam és más hitelezők követeléseinek behajtását.
A szakmai szervezetek szerint a jelenlegi rendszer túlságosan védi az adósokat, miközben a felelősen fizető állampolgárokat és a közpénzekkel gazdálkodó intézményeket hozza hátrányos helyzetbe. A minimális levonás bevezetése éppen ezt az egyensúlytalanságot orvosolná.
Miroslav Paller, a SKE elnöke szerint a 10 eurós havi levonás kettős célt szolgálna:
Paller szerint egyes adósok szándékosan eltitkolják jövedelmüket, külföldi számlára utaltatják fizetésüket, vagy családtagjaik nevén vezetett számlákra kérték juttatásaikat. Így papíron nincs bevételük – a végrehajtó pedig nem tud mit levonni.
„A minimális, jelképes összegű kötelező levonás bevezetése ezeknek a trükköknek egyszer s mindenkorra véget vetne”
– hangsúlyozta Paller.
Az ASINS szerint a jelenlegi szabályok már nem tükrözik a valós gazdasági helyzetet. Bár az átlagbér évről évre emelkedik, a levonható összeg – különösen az alacsonyabb jövedelmi sávokban – továbbra is rendkívül alacsony.
„Egy 1150 eurós havi bérből az exekútor mindössze 184 eurót vonhat le. Ez irreális, és súlyos bevételkiesést okoz az államnak, az önkormányzatoknak, lakóközösségeknek és a magánhitelezőknek is”
– mondta Martin Musil, az ASINS elnöke.
A szervezetek hangsúlyozzák: a jelenlegi rendszer a felelős állampolgárok kárára jutalmazza a nemfizetőket, miközben a közpénzek hatékony felhasználása érdekében a konszolidáció időszakában épp ellenkező irányú lépésekre lenne szükség.
A törvény szerint az adósnak a levonások után is meg kell maradnia a létminimum összegének – sőt, bizonyos esetekben annak 140%-ának is, például nem elsődleges követelések esetén. Ha viszont valakinek nincs hivatalos jövedelme, bankszámlája, vagyontárgya, és semmilyen végrehajtás alá eső bevétele, akkor öt év után a végrehajtást eredmény nélkül meg kell szüntetni.
Ez az egyik legnagyobb problémája a rendszernek: több ezer adós éppen ezekkel a kiskapukkal él – vagy inkább visszaél.
A két szervezet szerint a szigorúbb, de méltányos rendszer bevezetése a közháztartás szempontjából is kiemelten fontos lenne. Az állam és a közintézmények ugyanis rengeteg végrehajtásban szerepelnek hitelezőként – adótartozások, társadalombiztosítási és egészségbiztosítási hátralékok formájában.
„A konszolidáció idején az államnak egyértelmű jelzést kell adnia: aki tartozik a közösségnek, annak kötelessége – ha csak jelképes összeggel is – törleszteni”
– mondta Paller.
SITA
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


