Ex-libris díjat kapott Dunajszky Éva

Ex-libris díjat kapott Dunajszky Éva

Pénteken gazdag gálaműsorral kísért ünnepség keretén belül került sor Budapesten a Magyar Művészetért Díjrendszer elismeréseinek átadására.

Ahogy arról már az esemény előtt néhány nappal a ma7.sk portálon beszámoltunk, az idén is több felvidéki polgártásunk munkáját ismerte el a díjak odaítéléséről döntő kuratórium.  Médiacsaládunknak külön öröm, hogy kolléganőnk, Dunajszky Éva is e jeles személyiségek között van, eddigi szervezői – érdekképviseleti munkáját Ex Libris Díjjal ismerték el. A pénteki díjátadás után ők kértük meg, ossza meg olvasóinkkal érzéseit, benyomásait.

A díjazottat, bár banálisnak tűnik kérdés, legelőször arról kérdeztük, mi volt az első benyomása, amikor megtudta, hogy a felvidéki magyarság érdekében végzett munkáját szó szerint is díjazni fogják. A válasz nem volt meglepő, hiszen kolléganőnk egyik jellemzője a szerénység, így teljesen természetesnek tűnt a válasza, hogy az első sms-t, amelyben a díjhoz gratuláltak, egy tévesen címzett üzenetként fogta fel, és nem is foglalkozott vele.

Amikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg ő is ott van a díjazottak között, már őszintén jól eső érzéssel nyugtázta ezt. Kiemelte, úgy hiszi, minden felvidéki magyarnak jól eső érzés, ha az anyaországban is észreveszik a tevékenységét, illetve valamilyen módon értékelik, vagy mint most, díjazzák is. Hangsúlyozta az is, hogy úgy hiszi, sok olyan háttérmunkás van Szlovákiában a felvidéki magyarok között, akik közé magát is sorolja, akik nem azért, hogy díjat kapjon, de teszi a dolgát, mert az a dolga, hogy végezze a feladatát, úgy, ahogy azt kell. Hiszen úgy tud csak teljes életet élni!

Hírdetés

Rákérdeztünk, hogy a díj átvétele után nem mondott külön köszönő beszédet, s hogy ez minek volt az eredménye? Talán arra gondolt, hogy az ilyen gálák talán nem annyira közönségbarát része a néha hosszas köszönetek ismétlődése? Dunajszky Éva válasza igazolta azt a hozzáállást, amely munkája során is folyamatosan jellemzi. Szerényen csak annyit jegyzett meg, hogy előtte Dunaszerdahely városának alpolgármestere, Karaffa Attila vette át díját, aki átadta a Felvidék üzenetét, gróf Esterházy János szavait, s úgy gondolta, hogy ez után bármit is mondani, az már némileg személyesnek tűnne.

Megnyugtatom, hogy mindannyian mindig így vagyunk ezzel!

Azt hiszem, hogy olvasóink nevében is gratulálhatok Dunajszky Évának az elért sikerhez, s mindent jót kívánva várjuk újabb és újabb részletes és pontos beszámolóit a bennünket érintő eseményekről!

(Az esemény további felvidéki díjazottja volt a nemrég elhunyt Szigeti László politikus, aki posztumusz kapta meg az elismerést. A díjazottak között találjuk még a Felvidékről Karaffa Attilát, valamint Kevicky Tündét és tanítványait, Farkas Olivért, Kovács Alma Virágot és Navrátil Amirát.)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »