80 éve, 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter a szovjet-német megnemtámadási szerződést, melynek titkos záradéka évtizedekre meghatározta Kelet-Európa sorsát.
A náci Harmadik Birodalom gyors ütemű terjeszkedése aggasztotta a szovjet vezetőket, de Nagy-Britannia és Franciaország nem akart konkrét segítségnyújtási kötelezettséget vállalni Moszkvának. A Vörös Hadsereg 1939 májusától a Távol-Keleten harcban állt a japánokkal, és reálisnak látszott a veszély, hogy a Szovjetunió két tűz közé kerül. Sztálin ekkor döntött úgy, hogy időnyerés céljából megegyezést keres Hitlerrel, aki Németország keleti határainál – legalább is átmenetileg – szintén nyugalmat akart.
Ebben a nemzetközi helyzetben dolgozták ki a legnagyobb titokban, majd írták alá 1939. augusztus 23-án Moszkvában a szovjet-német megnemtámadási szerződést. A hét cikkelyből álló, eredetileg tíz évre kötött egyezményben a felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”. Kimondták: ha egyiküket egy harmadik állam részéről támadás érné, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, továbbá egyikük sem vesz részt olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.
A megállapodás az aláírással azonnal hatályba lépett. A ratifikációs folyamat 1939. szeptember 24-én zárult, amikor Németország már lerohanta Lengyelországot, és a titkos záradék értelmében folyamatban volt a keleti lengyel területek szovjet megszállása is. Berlin ugyanis az érdekövezetek rögzítésére is ajánlatot tett Moszkvának, amelyet a szerződés titkos záradéka rögzített. E záradék létezését egyébként még évtizedekig tagadták.
A titkos jegyzőkönyv német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit. Szovjet érdekeltségbe került Finnország, Észtország és Lettország, továbbá Lengyelországnak a Narew, a Pisa, a Visztula és a San folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia. Németországnak jutottak Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám ez utóbbi az 1939. szeptember 28-ai újabb kétoldalú megállapodás értelmében másfél lengyel vajdaság fejében a szovjet érdekszféra része lett. (Litvániát 1940 nyarán annektálták a szovjetek, akik a marijampoléi terület német kisebbségek lakta részéért további 7,5 millió aranydollárt fizettek Németországnak.)
A szovjet-német megnemtámadási szerződés híre sokkolta a világot, amit csak fokozott az egy hónappal később, 1939. szeptember 28-án kötött szovjet-német „barátsági és határegyezmény”. A megállapodások meghasonlást idéztek elő a kommunista és munkáspártok körében, megtépázták az 1930-as években kibontakozó antifasiszta népfrontmozgalmakat, de zavart okoztak a szovjet társadalomban is, ahol addig az első számú ellenségnek a német nemzetiszocializmus számított.
A titkos, kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a felek sokáig tagadták, bár a területi osztozkodás pontosan úgy zajlott le, ahogy azt a később nyilvánosságra került megállapodás rögzítette. Lengyelország keleti részeinek 1939. szeptemberi megszállása után a Szovjetunió 1940 nyarán bekebelezte a balti államokat és Besszarábiát, Finnországba viszont beletört a bicskája: az 1939-1940-es téli háborúban Moszkva komoly veszteség árán szerzett területeket északi szomszédjától, de bábkormányát nem tudta a finnek nyakára ültetni. Hitler aztán Európa nyugati felének meghódítása után, amikor már nem fenyegette a kétfrontos háború veszélye, gátlástalanul felrúgta a megnemtámadási megállapodást, és 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.
A titkos záradék első ízben a náci háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól szerzett egy másolatot, de mivel a dokumentum hitelességét nem tudta igazolni, a törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a háború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában, innen jutott a nyugati média birtokába, amely azt több ízben leközölte.
A hivatalos szovjet álláspont a gorbacsovi glasznosztyig mereven tagadta a titkos záradék meglétét. Amikor aztán szembe kellett nézni a sztálini törvénytelenségekkel, munkatáborokkal, milliók elhurcolásával, népek áttelepítésével, a katyni vérengzéssel, ez a „fehér folt” sem maradhatott fenn sokáig. Az áttörést a szovjet-lengyel történészbizottság 1989. május 23-ai bejelentése hozta meg: eszerint bár a megállapodás szovjet eredetije nem lelhető fel, a német eredetiből és más forrásokból egyértelműen megállapítható a titkos szovjet-német területi megállapodás ténye. 1990 februárjában Moszkvában aztán közöltek egy fotokópiát is a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról, majd 1992 októberében a paktum orosz nyelvű eredetije is előkerült az SZKP archívumainak anyagai közül.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
