Akár a mezeifutás vagy a terepkerékpár (cyclocross) is felkerülhet a 2030-as téli olimpia műsorára, amennyiben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke által létrehozott munkacsoport támogatja ezt.
Az idén megválasztott Kirsty Coventry szeretné fellendíteni a téli játékokat, és a NOB akár szakítana azzal a hagyománnyal, hogy csak havas és jeges sportágak szerepeljenek a programban. Ugyanakkor bármilyen erre vonatkozó elképzelés megvalósításához módosítani kell az Olimpiai Chartát.
A tíztagú munkacsoport egyik tagja Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal jelentése szerint azt javasolja, hogy a mezeifutás és a terepkerékpár – amelyek versenyeit döntő részben eleve ősszel vagy télen rendezik – a 2030-as olimpia előzetes programtervezetébe kerüljön bele.
Vannak olyan elképzelések is, melyek szerint akár nyári olimpiai teremsportágak – például a cselgáncs – is a téli játékokon kapjanak helyet színesítve, gazdagítva így a kínálatot.
A terep- vagy mezeifutás az 1912-es, 1920-as és 1924-es olimpián már szerepelt. Coe szerint ha ez a sportág bekerülne a programba, akkor az afrikai jelenlét is megnőne a téli olimpiákon. Eddig egyébként még egyetlen afrikai sportoló sem nyert érmet téli játékokon.
David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke egyetért a téli olimpiai program bővítésére vonatkozó tervekkel.
A 2030-as téli olimpiának a Francia Alpok ad otthont.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


