Évközi 2. vasárnap A év (2014)

Évközi 2. vasárnap A év (2014)

2013. JANUÁR 19. 

Mottó: Én sem ismertem őt

 

Kettős tanúságtétel

Hírdetés

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben. János azután így folytatta tanúságtételét: Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszállt rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de a ki küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Én sem ismertem őt, – vallja be a Keresztelő, és ez bizony első hallásra meglepő! Hogyan ajánlhatja a népnek, mint Messiást, ha nem is ismeri? Nos, ellentétben bizonyos szerzőkkel, akik hol János tanítványaként, hol esszénus gyakornokként mutatják be a „kezdő” Jézust, János, nem a rokoni kapcsolatokban bízik – hisz Jézus unokatestvére volt – nem is a közvéleményre támaszkodik, hanem a Lélekre. A Lélek, mely saját hivatásának is tanítómestere volt. most engedi, hogy egyelőre egyedüliként felismerje, ki valójában Jézus, és mi a küldetése. Kettejük küldetése ugyanis egy tőről fakad, de minőségi ugrás következik be, amikor Jézus fellép. János sziklaszilárd bizonyossága a keresztelés pillanatától származik, mert ott és akkor a Lélek jelet adott, és e jelet értelmezte is számára. Míg a nép, a tömeg, csak egy galambot látott, és talán babonásan megborzongott annak láttára, János teológiailag tudta értelmezni a látottakat. János ebben a pillanatban maga is „evangélista” lett egy mondat erejéig. És ez a mondat összefoglalja az egész evangéliumot. Ez a mondat maga az örömhír: ő az Isten Fia!

2013. JANUÁR 19.

 


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »