Evés után ezért tilos fogat mosni

Evés után ezért tilos fogat mosni

A napi két fogmosás a fogápolás alapjaihoz tartozik, és ezzel szerencsére a legtöbben tisztában is vannak. Ugyanakkor számos olyan apróság van, amiket fontos betartani, ha szeretnénk minél tovább megőrizni a fogaink egészségét.

Nagyon fontos például, hogy közvetlenül étkezés után semmiképp se mossuk fogat. Az ételek és italok felboríthatják a szájüreg pH-egyensúlyát, és átmenetileg, ha csak egy rövid időre is, de puhábbá teszik a fogzománcot.  A szakértők szerint étkezés után 30-40 percet érdemes várni fogmosásig. Aki rendszeresen jár úszni, arra is figyeljen, hogy a medencében ne nyissa ki a száját, mert a benne lévő klóros, fertőtlenítőszeres víz nagyon káros a fogmosásra. Egy amerikai kutatás szerint a profi úszók 40 százalékának károsodik emiatt a fogzománca – írja a témával foglalkozó cikkében a Brightside.

Hírdetés

Apróságnak tűnik, de az sem mindegy, hogy a forró teánkat, kávénkat milyen gyorsan isszuk meg. A lassú kortyolgatás több időt hagy az italokban lévő savaknak (és cukornak), hogy károsítsa a fogzománcot, így érdemes minél hamarabb meginni őket. Az sem véletlen, hogy a gyermeket tervezőknek a nőgyógyászok mindig javasolják, hogy nézessék meg a fogaikat. Egy kezeletlen lyukas fog fertőzést okozhat, amely a véráramba kerülve eljuthat a magzatig, és akár koraszülést is okozhat. A periodontitisz pedig mind a nők, mind a férfiak esetében csökkentheti a termékenységet – írja a Házipatika.com.

Valószínűleg azt sem tudják túl sokan, hogy a bab károsíthatja a fogakat. Található benne ugyanis egy olyan, fitohemagglutinin nevű fehérje, amely gyorsítja a sejtosztódást. Ha van lyukas fogunk, a babfogyasztás granulómához (apró, gyulladásos kinövésekhez) is vezethet – bár szerencsére ennek viszonylag kicsi az esélye. Az is érdekes tény, hogy a szájhigiénia hatással lehet a memóriánkra. Egy kutatás során 273, 55 év feletti ember fogait, illetve memóriáját vizsgálták, és arra jutottak, hogy akiknek több foga is hiányzik, azoknak gyengébb az emlékezőképessége, hajlamosabbak a hangulatingadozásokra, és ingerlékenyebbek is.

Aki szeret jeget rágcsálni, annak rossz hír, hogy ezzel a szokással a fogzománcát, és az ínyét is károsíthatja, sőt, a fogtöméseit is. Ugyanez a helyzet a nyelvpiercinggel,  mert a fém folyamatosan a fogakhoz ütődik, és lassan, de biztosan kárt tesz a fogakban és a fogzománcban. Akinek kisgyereke van, jól teszik, ha megőrzi a kiesett tejfogait, mert olyan sejtek vannak benne, amelyek később arra lehet használni, hogy idegsejteket, vagy csontsejteket, sőt, szívizomsejteket is regeneráljanak vele. Ehhez azonban ezeket a sejteket életben kell tartani, így a legjobb, ha fogorvos végzi a mozgó tejfog kihúzását, mert így megfelelő körülmények között tárolni is tudja azt.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »