Éves találkozó Máriapócson – erős közösségek és a fiatalok szerepe a jövőben

Éves találkozó Máriapócson – erős közösségek és a fiatalok szerepe a jövőben

Május 30-án, pénteken került sor a Hierotheosz Egyesület által működtetett Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében a külhoni Civil Közösségi Szolgáltató Központok éves találkozójára Máriapócson. 

A találkozó a Zarándokházban vette kezdetét, ahol a résztvevők regisztrációja után közös ebéddel folytatódott a program. A délutáni találkozón Kiss András, a Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója kiemelte a közösség erejét és fontosságát, hangsúlyozva, hogy a térség történelmi és földrajzi örökségét nemcsak megőrzik, hanem nap mint nap építik is:

„Mi itt, ebben a térségben, közösségben élünk és dolgozunk. Naponta azon fáradozunk, hogy fejlődjünk, előrelépjünk, és jobb életet biztosítsunk a helyiek számára.”

Kiss András háláját fejezte ki a kormány támogatásáért és a térség fejlődésének motorjaként említette a görögkatolikus egyházat és a Jóisten áldását. Hangsúlyozta Máriapócs szakrális jelentőségét és a közösségért végzett folyamatos munkát.

Mohácsy István, a Fidelitas elnöke köszöntőjében hangsúlyozta a hagyományos közösségek megerősítésének fontosságát, különösen a digitális álközösségek világában. Elmondta, hogy a Fidelitas új típusú építkezést kezdett, amelynek lényege a valódi közösségek támogatása és erősítése. Példaként hozta fel a nemzetközi patrióta világ figyelmét Magyarországra, amelyet mintaként állítanak más országok elé. Mohácsy kiemelte, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és a Kárpátalja közötti történelmi és szellemi kapcsolatok különös jelentőséget adnak a térség közösségeinek.

Végül kiemelte:

a Fidelitas elkötelezett abban, hogy kiálljon a közösségekért, és aktívan részt vegyen az ilyen találkozókban.

Hírdetés

A találkozón Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter beszédében a fiatalok helyzetére és a politikai döntések súlyára hívta fel a figyelmet. Szívélyesen köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy mindig örömmel érkezik olyan közösségekbe, ahol az emberek tisztában vannak azzal, honnan jöttek és hova tartanak.

A 2000-es évek fiatalságát a mai, Orbán-kormány alatt felnövő generációval összevetve a miniszter úgy véli, hogy Magyarországon a mai fiataloknak már van vesztenivalójuk. Míg a múltban a fiatalok számára sok minden bizonytalannak tűnt, mostanra a kormányzás elmúlt másfél évtizedének eredményeként olyan vívmányok jöttek létre, amelyek megőrzésére érdemes törekedni. Ezzel arra utalt, hogy a stabilitás és biztonság, amit Magyarország nyújt, ma már érték, amit védeni kell.

Ezt az érzést erősítette benne a külföldi tapasztalat is: találkozott európai fiatalokkal, akik meglepve tapasztalták Magyarország biztonságát és kiszámíthatóságát. Egy francia diák például arról beszélt neki, hogy otthon, Franciaországban milyen veszélyek leselkednek rájuk – kétszer késelték meg –, míg Magyarországon este is biztonságosan hazamehetnek.

Ez a kontraszt rámutat arra, hogy sok olyan eredmény van, amit itthon talán természetesnek veszünk, pedig máshol ezek korántsem maguktól értetődőek.

Bóka János hangsúlyozta:

a mai fiataloknak dönteniük kell, hogy megőrzik-e ezeket az eredményeket, vagy kockáztatják, hogy elveszítsék őket.

A Voks 2025 kampány kapcsán is kiemelte, hogy a következő időszak politikai döntéseinek súlya hatalmas: a kérdés az, hogy a fiatalok a már meglévő értékek megőrzésére vagy elengedésére szavaznak-e.

A beszélgetés második nagy témája Ukrajna európai uniós csatlakozásának ügye volt. Bóka határozottan kifejtette, hogy Magyarország ellenzi Ukrajna gyorsított felvételét az EU-ba. Mint mondta, Brüsszelben személyesen tapasztalta, hogy a tagállamok többsége és az EU intézményei már eldöntötték: 2029-re Ukrajnát mindenképp fel kell venni, legkésőbb 2030-ig. Ezt ő tragikus ötletnek tartja, amely nemcsak Magyarországnak, hanem az egész uniónak károkat okozna.
Úgy vélte, a béke és stabilitás minden másnál fontosabb, és ezt az utat Magyarországnak és a fiatal generációnak is követnie kell.

Összességében felszólította a fiatalokat:legyenek tudatosak a döntéseikben, védjék meg mindazt, amit Magyarország elért, és ne engedjék, hogy külső érdekek kockáztassák a jövőt.A találkozón képviseltették magukat a külhoni magyar civil szervezetek is, akik hangsúlyozták a határon túli közösségek megmaradásának és megerősödésének fontosságát.A találkozó kötetlen beszélgetésekkel és közös vacsorával zárult. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a közösségi összetartás és a fiatalok szerepvállalása elengedhetetlen a jövő kihívásainak sikeres megválaszolásához.HE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »