Évekig molesztált egy szlovákiai pap egy kiskorú lányt Balaskó Réka2025. 05. 27., k – 11:42
A Markíza televízió beszámolója szerint az áldozat a mai napig pszichológiai kezelésre szorul. A papot csendben eltávolították.
A Markízának maga az ádlozat adott interjút, aki elmondta, hogy az akkor 38 – 40 éves pap egy katolikus gyermektáborban kezdte molesztálni, amikor 12 éves volt. Állítása szerint a szexuális zaklatás a tábor után is folytatódott.
Az áldozat leírta azt is, hogy csak nemi közösülés nem történt köztük, de a pap megcsókolta, és orális szexre kényszerítette. A lány végül egy másik papnak gyónás közben elmondta, mi történik vele. Az azt válaszolta, hogy ez nem normális, és felkérte, hogy találkozzanak a gyónáson kívül is. A pap végül azt tanácsolta a lánynak, hogy jelentse az őt zaklató atyát a püspökségen vagy a rendőrségen.
A pap ellen 2015 és 2016 között egyházi eljárás indult. Ferenc pápa laicizálta, és az áldozat családjának segítséget nyújtottak, állítja Peter Lupták egyházmegyei püspök. Az egyház tájékoztatta a áldozat szüleit a helyzetről, de a dokumentumban csak csókolózásról van szó. Az esetet soha nem jelentették a rendőrségnek, az áldozat most ezen akar változtatni.
A Markíza az áldozatot bántalmazó papot végül találkozóra csalta, amelyen a nő is jelen volt. Ott a férfi beismerte a visszaéléseket, az áldozat pedig egy videófelvételt akar átadni a rendőrségnek. A nő még ma is pszichés problémákkal küzd, elmondása szerint folyamatosan pszichológushoz jár.
(markíza, pluska)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


