Évek óta tartó kínlódásnak vetnek véget a Balaton térségében

Évek óta tartó kínlódásnak vetnek véget a Balaton térségében

Korszerűsítették az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt. tízes számú kazánját, ezzel csökken a környezetszennyezés, megszűnhet a városban évek óta tartó pernyehullás.

Vollár Attila, az erőmű vezérigazgatója elmondta, hogy a kazán korszerűsítését az ajkai erőmű 2018-ban megkezdett modernizációja legfontosabb lépésének nevezte. Elmondta, hogy a térség hő és villamos energia szükségletét ellátó erőmű 10-es számú kazánjának próbaüzeme február 17-én kezdődött meg, a felújítás májusban a 12-es kazánnal folytatódik. A modernizálástól azt várják, hogy 2020 végére teljesen megszűnik Ajkán az erőmű okozta pernyekibocsátás.

Az erőmű tízes kazánjának felújítása 2019 őszén indult el egy csaknem hatmilliárd forintos beruházás részeként.

A kazánból kibontott 120 tonna acél helyére 150 tonna acélt építettek be a szakemberek. A szereléshez 15 kilométernyi villamos- és irányítástechnikai vezeték kiépítésére volt szükség, valamint mintegy 1300 négyzetméter hőszigetelés és lemezburkolat készült el,

Hírdetés

a legintenzívebb időszakban 110 ember dolgozott egyszerre a korszerűsítésen.

A 2020 végén záruló felújítás, 2018 tavaszán kezdődött, először a kéményeket tisztították meg, ezt követte a 10-es kazán modernizálása. A jelenleg zajló korszerűsítés keretében korábban elvégzett munkálatoknak köszönhetően 2017 első félévéhez képest 2019-re kevesebb mint felére csökkent a környezetvédelmi határérték túllépésének előfordulása. A 10-es számú kazán felújításával ez az érték tovább csökken, a három további hátra lévő kazán rekonstrukciójának befejezését követően várhatóan nem fogja meghaladni az évi néhány alkalmat.

A korszerűsítéssel párhuzamosan fokozatosan csökkentik a szénfelhasználást az erőműben, növelik a tüzelőanyag-mixen belül a biomassza arányát és a fosszilis tüzelőanyagot is lépésről-lépésre kiváltják.

Az 1992-ben alapított Bakonyi Erőmű Zrt. nagyobb részt biomassza, kisebb mértékben szén felhasználásával állít elő gőzt a timföldgyár és az ajkai távhőhálózat számára, valamint évente 320 ezer megawattóra villamos energiát termel. A 131,6 MW villamos- és 360 MW beépített, névleges hőteljesítményű erőmű összesen 285 embernek biztosít munkát.

A Bakonyi Erőmű Zrt. többségi tulajdonrészét 2017 decemberében vásárolta meg a Veolia Energia Magyarország Zrt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »