Év végéig a régi-új helyén áll majd a fogadalmi Mária-szobor Kolozsváron – KÉPRIPORT

Év végéig a régi-új helyén áll majd a fogadalmi Mária-szobor Kolozsváron – KÉPRIPORT

Erdély második legrégebbi köztéri Mária-oszlopát 1744-ben Anton Schuchbauer osztrák szobrászművész készítette barokk stílusban Kornis Antal főkormányszéki tanácsos és felesége kérésére, hálából a pestisjárvány elmúlásáért. A Farkas és a Beltorda utca találkozásánál állt a piarista templom előtti téren, ide kerül most vissza – közölte november 4-én a Romkat.ro erdélyi katolikus hírportál.

A szobor 1944-ben megrongálódott. 1957-ben restaurálták, 1959-ben elemeire bontották és a ferences templomban raktározták el. 1961-ben került a Szentpéteri-templom mögé, és ott állt 2022-ig.

Kis Zoltán kőrestaurátor és csapata (Sipos István, Bede Izabella, André Csongor) november 1-jén elkezdte a munkát: a restaurált, illetve újra kifaragott daraboknak a helyszínre, helyükre elhelyezése, összerakása, megerősítése. A talapzatra kerül majd a főpárkány, az angyalkákkal díszített kőoszlop, ennek tetejére pedig a Mária-szobor, amely a Szent Mihály-templomra fog nézni.

Hírdetés

Forrás: Romkat.ro 

Szöveg és fotó: Bodó Márta

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »