Európának cselekednie kell az Öböl menti feszültség enyhítésének érdekében

Európának cselekednie kell az Öböl menti feszültség enyhítésének érdekében

Európának cselekednie kell az Öböl menti konfliktus deeszkalációjának érdekében, miközben megvédi a régió polgárainak biztonságát – jelentette ki Alain Berset, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára vasárnap, miután Izrael és az Egyesült Államok légitámadást intézett Irán ellen, Irán pedig csapásokat hajtott végre a térség több országában.

Berset hangsúlyozta, a közel-keleti feszültség fokozódása, valamint a közelmúltbeli válságok sorozata rávilágít arra, hogy egy közös európai jogi keretre szükség van az Európa Tanács negyvenhat tagállamának szintjén, amely képes megítélni a jogsértéseket, az erőszak és a szankciók alkalmazását, miközben folyamatos, koherens döntéseket biztosít bénultság nélkül.

Ragaszkodni kell a nemzetközi jog tiszteletben tartásához, beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányát is

– húzta alá az Európa Tanács főtitkára.

„A nemzetközi jogrend visszaszorulásának szakaszában vagyunk, melyben az erősebbek próbálják irányítani az államok közötti kapcsolatokat” – fogalmazott Berset, majd úgy folytatta: „amit Ukrajnában, Gázában, Venezuelában és más formában Grönlandon láttunk, az a rend teljes összeomlása felé vezető utat jelenti”.

Hírdetés

Berset – emlékeztetve az ellenségeskedés beszüntetésére irányuló felhívásokra – azt közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció ügyét napirendre tűzték az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának következő ülésén is, annak mérlegelésére, hogy Európa miként reagálhat arra közös jogi keretrendszerén belül.

Kiemelte:

a közös európai biztonság szavatolása egy állandó és kötelező érvényű jogi struktúra keretei nélkül azt eredményezi, hogy Európa továbbra is csak reagálni fog a mások által kirobbantott válságokra.

Az Iránban, Izraelben és a Perzsa-öböl menti térségben zajló konfliktus a próbája annak, hogy Európának szándékában áll-e formálni a kialakulóban lévő rendet, vagy csupán szemlélője marad a térség széttöredezettségének. Az egyetlen megoldás a biztonság és a tekintély törvényes úton történő helyreállítása – húzta alá.

A tétlenség nem bölcsességet, hanem lemondást jelent – tette hozzá közleményében az Európa Tanács főtitkára.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »