Európai jelentőségű leletekre bukkantak a füleki vár alatt

Európai jelentőségű leletekre bukkantak a füleki vár alatt

Európai jelentőségű leletekre bukkantak a losonci járásbeli füleki vár alatt a pár napja lezárult régészeti feltárás keretében. Erről Viktória Tittonová, a Füleki Vármúzeum igazgatója tájékoztatott hétfőn. Az egyik legérdekesebb lelet egy siíta imakorong részlete.

„Idén négy ásatási területet nyitottunk meg. Kettőt annak az új épületnek a helyén, ahol a mosdók lesznek. Mivel ez a föld alatt lesz, hogy ne legyen szembetűnő, fel kellett tárnunk az egész 11×6 méteres területet, és tényleg sok érdekességre bukkantunk. Például ezüst érmékre, kerámiára, pipákra, késekre, továbbá magvak maradványait tartalmazó edényekre, valamint zsákokra” – fejtette ki az igazgatónő.

Hírdetés

Elmondása szerint a legérdekesebb lelet egy siíta vallási irányzathoz köthető, agyagból készült imakorong torzója, melyet a moszlimok imádkozás közben a homlokukra tesznek, majd a perzsiai szent sírok felé fordulnak vele. A lelet meghatározásában segítséget nyújtottak a múzeum munkatársainak a magyarországi kollégáik is. Tittonová hozzátette: ez a lelet a 16-17. századból származik, amikor Fülek az Oszmán Birodalom része volt.

Az igazgatónő elmondása szerint két ásatási területet a 17. századból származó kis bástyánál nyitottak meg, ez utóbbi a városi erődítmény utolsó megmaradt része. „Nyomon akartuk követni, hogyan kapcsolódtak a megmaradt városfalak a külső részhez. A 20. század 80-as éveiben lezajlott nagy műemlék-helyreállítás során a bástyához két kiszögellést falaztak hozzá, melyek a városi falak kapcsolódását imitálták” – magyarázta az igazgatónő, hozzátéve: sikerült bizonyítani, hogy a 80-as években emelt kiszögelléseket az eredeti városfalak alapjaira húzták fel. Megtalálták továbbá egy régebbi, fapalánkos erődítmény nyomait is.

Ez a felfedezés Tittonová szerint nem csak tudományos szempontból, hanem a vár alatti rész felújításának projektje miatt is fontos, melyet a város az Interreg határon átnyúló együttműködési program keretében valósít meg. Az önkormányzat mintegy egymillió eurós támogatást kapott a vár alatti rész revitalizálására és a vár egy részének felújítására.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »