„Európa Soros György gázkamrája”. Nagy port kavart a PIM erdélyi származású vezetőjének publicisztikája

„Európa Soros György gázkamrája”. Nagy port kavart a PIM erdélyi származású vezetőjének publicisztikája

Magyarországon és külföldön egyaránt nagy visszhangot váltott ki a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) erdélyi származású főigazgatójának Soros Györgyről szóló írása, amelyben a szerző egyebek mellett „liberális Führernek” nevezi a milliárdos üzletembert.
Demeter Szilárd az Origo portálon szombaton közölt, Sor(o)s című publicisztikájában úgy írja le a magyar származású amerikai milliárdost, mint aki „világméretű sakktáblán tologatja a bábukat”, továbbá „saját halála kapujában önnön szobrát faragja”. A PIM főigazgatója szerint Soros trónjához most rajtunk, európaiakon keresztül vezet az út. „Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni” – állapítja meg a Székelyudvarhelyen született író, publicista.

Demeter szerint a „liberárják” most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaik.

„Mi vagyunk az új zsidók. Mindegy, hogy nyitott társadalomnak, vagy jogállamiságnak, vagy szolidaritásnak hívják-e a verbális furkósbotokat – mind a jogfosztás eszközeiként szolgálnak” – fogalmaz a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi tisztséget is betöltő Demeter Szilárd. Úgy véli, Nyugaton alacsonyabb rendű „lényeknek” tartják a magyarokat, de valamennyi kelet-európai nemzetet is, továbbá amikor kétségbe vonják a magyar választópolgárok akaratát, képességét arra vonatkozóan, hogy megválasszák, hogyan akarnak élni, kit akarnak hatalmon látni, akkor „tulajdonképpen azt mondják rólunk, hogy nagy az orrunk, büdösek vagyunk és tetvesek”. A PIM főigazgatója ugyanakkor „liberális Führernek” nevezi Soros Györgyöt, akit szerinte a „liberárja hadserege szolgaibb módon istenít, mint anno Hitlert a sajátjai”.

Hírdetés

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a publicisztikára úgy reagált: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen, 75 évvel Auschwitz után egy állami intézmény vezetőjétől pedig megbocsáthatatlan. A szövetség közleménye szerint Európát „Soros György gázkamrájának” nevezni a holokauszt relativizálásának tankönyvi esete, ennélfogva nem egyeztethető össze az antiszemitizmus minden formája ellen meghirdetett kormányzati zéró toleranciával. „A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjétől súlyos felelőtlenség létező előítéletekre rájátszani” – közölte a Mazsihisz, amely szerint Demeter Szilárd írása vállalhatatlan minden jóérzésű polgár számára.

Ennél is tovább megy Vámos Miklós író, aki úgy véli: az írásban megfogalmazottak a büntetőtörvénykönyvbe ütköznek. „Most pedig üzenem neki, hogy ha elment az esze, hagyja ott felelős állását, takarodjon melegebb égtájakra, próbálja megtalálni, addig is fogja be” – üzente közösségi oldalán posztolt bejegyzésében a PIM vezetőjének a József Attila-díjas Vámos Miklós.

Ismerteti a publicisztikát a dpa német hírügynökség is, emlékeztetve, hogy a napokban közzétett írásában Orbán Viktor miniszterelnök „gazdasági bűnözőnek” nevezi Soros Györgyöt, aki pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. A dpa említést tesz arról is, hogy az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói november elején ideiglenes megállapodásra jutottak az uniós költségvetéshez kötődő új politikai feltételrendszer létrehozásáról, köztük a jogállamisági feltételek teljesülésének szükségességéről.

A költségvetésről és a helyreállítási csomagról szóló, egyhangúságot igénylő megállapodásról azonban az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt állandó képviselői november közepén tartott tanácskozásán két uniós tagország, Magyarország és Lengyelország vétója miatt nem született döntés.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »