Az elmúlt napok menekültügyi fejleményei, így a német befogadóképesség megkérdőjeleződése, a görögországi útvonal áteresztőképességének növekedése, és az útba eső országok, elsősorban Szerbia, Magyarország és Horvátország egymás rovására meghozott egyéni intézkedéseinek a közösségre tett hatásai miatt égetően fontossá vált egy valódi érdemi, európai döntés meghozatala menekültügyben. Nem a semmire nem alkalmas „kvóta vagy nem kvóta” idő- és energiapazarlásra gondolok, hanem annak az eldöntésére: kell ez nekünk vagy nem kell? Ez ugyanis az eldöntendő kérdés, minden más ebből levezethető. A kérdés összetettsége miatt előre is bocs a hosszért
Erre pedig nagyon nagy szükség van, mert a teljesen más körülményekre tervezett közösségi jogi keretek eltérő értelmezése gyorsan erodálja magát a közösséget, az Uniót is. Mert mi is történik most:
Részben eredetileg háborús körülmények elől menekülve, részben gazdasági előnyök, a jobb élet reményében az év elején havonta 10-20 ezer, mára inkább havi 150 ezer ember áramlik folyamatosan Törökország felől elsősorban Németország irányába.Ezek az emberek Németországba (esetleg azon is túl) akarnak menni, a túlnyomó többségnek határozott elképzelése van a célországról. Elhagyják Törökországot Görögország irányába (ez a lépés a genfi menekültügyi konvencióval már nem indokolható, hiszen nem közvetlenül a háborús övezetből menekülnek), ott bekerülnek az „átszállító országokba”. A görögök, makedónok, szerbek semmi mást nem tesznek, mint – a migránsok akaratának megfelelően – továbbítják őket Németország felé. Aztán jön maga az EU, Schengennel vagy anélkül (amihez ugye Görögország is hozzátartozik, de hát ugye a németek most szuttyongatták őket a föld alá, Merkel emiatt inkább nem szurkálja őket), tehát mindaz, ami még Ausztriáig, a másik klasszikus tranzitországig útban van. A magyar kerítés megépítéséig ez az út Budapesten át vezetett, pár napja a horvát-szlovén irány alakult ki, de már most látszik, hogy ez is tele lesz konfliktusokkal. Itt az uniós országokban a szabályok szerint mindenkit regisztrálni kellene, és innen nem is mehetnének tovább. Igen, a szigorúan vett EU-jog betű szerinti betartása esetén azonnal el kell kapni, regisztrálni kell, ujjlenyomatot venni, és elhelyezni, vele valamit csinálni – be nem zárhatom, de a schengeni utazási könnyítések sem vonatkoznak rá. Ez ilyen létszámú, nem együttműködő („we want Germany”) tömeggel nem valósítható meg. Nálunk sem valósult meg – ezért épült a kerítés – és a horvátoknál sem. A horvát helyzet fényesen bizonyítja, mennyire alulméretezett az unió kvóta-terve: a horvát „kvóta” többszörösére tehető elhelyezési kapacitásuk egy nap alatt betelt.A németek maguk sem tudják, mit akarnak. A bajorok a francba kívánják az egészet, legszívesebben minden eszközzel lezárnák a határt. A szövetségi kormány határellenőrzést vezet be, de továbbra is gyakorlatilag bárkit beenged, legfeljebb megpróbálkozik a regisztrációval (ujjlenyomat-vétel), és azon tűnődik, hogy milyen jogi eszközökkel érje el, hogy az egész áradat a nyakán maradjon. A tranzitállamok (tehát mindenki, aki a törökök és a németek között van) meg árgus szemekkel figyelik, mikor nyomja padlóig a féket Németország, nehogy a már útra keltek meg őrajtuk maradjanak, Ebbéli igyekezetükben mindent elkövetnek, hogy ezt elkerüljék (a magyar kerítés éppúgy erre tett kísérlet, mint a szerbek olajozott buszos szállítási rendszere), és ezt máshogy nem is tudják megtenni, mint egymás rovására. Ha a magyar kerítést épít, akkor a szerb nem a magyar hanem a horvát határra irányítja a buszokat, ha a horvát nem bír az áradattal a Szerémségben, a baranyai határára kéri őket, ahonnan kerítés nélkül elérhető Magyaroroszág.És közben folyamatosan, napi szinten cseszegetjük egymást, mintha mi lennénk minden baj okozói. A románok, a horvátok, szerbek a magyar „embertelenséget” kommunikálják kormányszinten, mi cserébe – teljesen feleslegesen és súlyos hibát elkövetve – külügyminiszterünk által Horvátországot gyalázzuk olyan dolgokért, amelyről egyrészt nem tehetnek másrészt együtt kéne megoldanunk. A balkáni útvonal országai, minket és az osztrákokat beleértve a német/európai döntésképtelenség miatt, részben saját történelmi hagyományainkat felelevenítve egymást kezdjük rágni.
Az alap-problémát én a következőben látom:
Növekvő trendet mutatva, most havi kb. 150 ezer ember érkezik az EU-ba úgy, hogy nem tudom, kik ezek. Egy részük kibombázott szír, akik megelégelték a törökországi táborok kilátástalanságát, egy részük a tálibok elől menekülő afgán, akik inkább Németországban élnének mint iráni vagy török sátortáborban. Aztán jönnek Bangladesből, a szubszaharai Afrikából, egy részük tényleg háborús zónából, de a többi is valami, a mi szemünkkel elég borzalmas helyről. Esetleg vannak köztük kevésbé jó fiúk is (akik pl. nemcsak a németeknek, de a dánoknak, svédeknek, finneknek sem adnak ujjlenyomatot, esetleg nem azért teszik, mert már nyilván vannak tartva, és nem a faszagyerekek közt?) Jön ez a massza. És mit tegyünk vele? A szabályok szerint egyenként, darabra el kell dönteni: a bonyolult nemzetközi, uniós és helyi szabályok értelmében milyen védettségi státuszra jogosult, illetve jogosult-e bármire is, aki pedig nem, azt visszavinni, ahonnan jött. Ez a nagyon emberi jogi szemléletű szabályrendszer úgy-ahogy működött napi 300 érkezőnél (de legalábbis a működésképtelenség nem volt látványos), és a horvát határon levő Tovarniktól Röszkén át a bajor Freilassingig mond látványosan csődöt napi 3000 felett.
Itt egy „A vagy B” típusú döntést kell meghozni, nem maszatolható a dolog tovább. Darabra nem tudom leellenőrizni, kikből áll ez a massza, egységes döntést kell hozni: alapértelmezésben minek tekintem őket MINDET? Háborús menekültnek vagy gazdasági migránsnak?
Az „európai humanizmus” alapján látatlanban mindegyik szegény kibombázott aleppói szír, aki a halálból menti magát és családját, és ha csak egy ilyen is van, akit esetleg elutasítunk a hozzájuk csapódó, az ő szerencsétlenségéből magának jobb életet kovácsolni akarók közt, nem tehetjük meg, hogy visszautasítsuk: tehát mindenki jöhet.
Ennek ellenkezője mindaz, amire a hatályos EU-jog és intézményrendszer (tehát a „menekültként nem mehetsz országok közt” Schengen és a „belépési ponton regisztrálj és maradj” Dublin) épült: látatlanban mindenki gazdasági migráns, a kivételek igazolhatják magukról, hogy nem azok, és jöhetnek.
Az európai „humanizmus” áll tehát szemben az európai jogrenddel. Mondom, ez a szembenállás napi 300 érkezőig nem tűnik fel, alapvetően azért, mert a jogrendet nem tartotta be senki, se mi, se az osztrákok, se a németek. A 300-ról 3000-re növekedés oka alapvetően ez, és kezdetben nem is volt ugrásszerű a növekedés, tehát külön döntés nélkül ragadtunk benne a „mindenki jöhet” gyakorlatába.
Dönteni kell tehát ebben, és a kvótásdira nem azért vagyok mérges, mert ígyazunijó meg úgyazorbán, hanem azért, mert erre a legfontosabb kérdésre: mindenki jöhet vagy senki? – nem ad választ, elsősorban Németország nem. EZT DÖNTSÉK MÁR EL, mielőtt a tutyimutyiságuk – és a saját kisszerűségeink – miatt szétmegy Európa, ahogy egymásnak lapátoljuk az áradatot.
Ha úgy döntenek, hogy ÁLLJ, akkor kell egy érkeztetőpont valahol a török-görög határ környékén, ahová a kibombázott aleppói odamehet, igazolhatja, hogy ő az és a családja is, hogy egy, teszem azt, ezek után nyugodtan életbe léptethető kvótarendszer alapján neki az észtországi Parnut dobta a gép, indulhatunk-e? És ehhez a döntéshez kell egy „magyar típusú” határzár és határvédelem, vagy a görög-török, vagy a görög-makedón határon, utóbbi a görögöknek nem jó, de fizikailag könnyebb.
Ha meg úgy döntenek a németek, hogy befogadnak mindenkit (vagy nem döntenek sokáig sehogy, ami ugyanez), akkor viszont nagyon kérem őket, hogy – a józan ész és a balkáni béke jegyében – ugyanott, a görög-török határ térségében béreljenek egy kikötőt, és indítsanak napi 3000 fős kapacitással hajójáratot Hamburgba és vigyék el maguknak. Lehetőleg addig, amíg erre a lehetőségre a csempészek nem gyűjtik össze a tőkét.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem.
Forrás:kard.blog.hu
Tovább a cikkre »
