Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye

Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye

Az augusztus 8-tól 10-ig tartó rendezvény a magyar őskultúra iránti érdeklődés sajátos formája, ahol a hagyományőrzők bemutatkozhatnak és megismerkedhetnek egymással, az érdeklődők pedig harci bemutatókon, lovas versenyeken, íjász programokon vehetnek részt.

A Magyar-Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség meghívására mintegy 120 csapat érkezik Bugacra, köztük Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is. A Kurultáj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye, egy hatalmas színes forgatag, amelyen a hun-türk tudatú népek képviselői ízelítőt adnak saját kultúrájukból, valamint bemutatkoznak a Kárpát-medence hagyományőrző egyesületei, közösségei és alapítványai – mondta el Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke.

A háromnapos eseményen csaknem 30 nemzet – ujgur, azeri, avar, baskír, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, türkmén, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, jakut, magyar – képviselői vesznek részt.

Hírdetés

Az Ősök Sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítást – több múzeum együttműködésével – két óriásjurtában rendezik be: az egyik sátorban a magyar és az avar, a másikban a szkíta (szarmata) világot bemutató tárlat látható. A több mint 20 méter átmérőjű Atilla-sátorban a hun korszak elevenedik meg, az érdeklődők itt megtekinthetik A hunok bejövetele című félkörképet is. A programok között avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, korabeli bronzöntési technológiák bemutatása, népzene és néptánc mellett páncélos gyalogosok párbajversenye, lovas harci bemutatók és ismeretterjesztő előadások is szerepelnek. A magyar ősvallás felelevenítői több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját.

A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet. Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy az íjász távlövés világrekordját a Kurultájon állította fel Mónus József hajdúnánási íjász 2012-ben.

Mint elmondta, az elmúlt években szinte tömegmozgalommá erősödött a magyar őskultúra iránti érdeklődés. Ennek egy sajátos formája ez a rendezvény, ahol a hagyományőrzők bemutatkozhatnak és megismerkedhetnek egymással. A nagykövetségek visszajelzései szerint egyedülálló a magyar törzsi gyűlés újraélesztése, amely megjelenik a rokontudatban, de a keleti nyitás politikájában is.

Az első Kurultájt 2007-ben Kazahsztánban tartották meg, aztán 2008-ban a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán, majd 2010-ben és 2012-ben Bugacon rendezték a találkozót.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »