Európa legellenállóbb országában meredek gazdasági fellendülésre számítanak

Európa legellenállóbb országában meredek gazdasági fellendülésre számítanak

Az EU szakértői „U” alakú görbét jósolnak a lengyel gazdaság fellendüléséhez, ami azt jelenti, hogy amilyen gyorsan hanyatlott az ország gazdasági teljesítménye, nagyjából ugyanolyan gyorsan helyre is áll.

Nem csoda, Lengyelországot viselte meg legkevésbé a koronavírus-járvány, legalábbis gazdasági értelemben. Brüsszel csak 4,3 százalékos GDP-zuhanást jósol a lengyeleknek, ami az EU27 tagállama közül a legalacsonyabb. Pedig 16 326 fertőzöttjével és 4,97 százalékos halálozási arányával járványügyi szempontból nem egy mintaország. A gazdaság azonban más kérdés.

Hírdetés

A lengyelek hivatalosan azonban nem ennyire derűlátóak, a gazdasági kilátásaikat nagyjából úgy látják, mint Szlovákia: a GDP 10-15 százalékos visszaesésére számítanak. A gazdasági támogatások kiosztásáért felelős PFR SA eddig 11,5 milliárd zloty (cca. 2,5 milliárd euró) állami dotációban részesített több mint 56 ezer lengyel vállalatot, és a kedvezményezettek száma hamarosan eléri a 100 ezret (Szlovákiában valamivel több, mint 20 millió eurót osztottak szét eddig, hatalmas a különbség, bár a szlovák kormány is tempósabb lépéseket ígér).

Bloomberg.com, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »