Barack Obama elnök meglátogatta a 90 éves angol királynőt, aztán „átugrott” a németekhez, hogy utolsó nagy feladatát teljesítse. Angela Merkel kancellár asszony tárt karokkal várta a vendéget, aztán a puszilózás után felavatták a világ legnagyobb kapitalista „cécóját”, a hannoveri világkiállítást.
Rendőrök ezrei vigyáztak a biztonságra, de az amerikai elnök érkezése előtti tüntetést nem tudták megakadályozni, ahol óriási tömeg tiltakozott az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezmény (TTIP) ellen. Hivatalosan 30 ezer tüntetőt emlegettek, a valóságban ennek a duplájáról beszélnek a résztvevők.
Az amerikai elnök céltudatosan jött, és beszédében megdicsérte, szinte felmagasztalta a német kancellár migrációs politikáját, és a várva várt transzatlanti paktum iránti lelkesedését. Gyakorlatilag ez azt jelentheti, hogy az iszlám nyugodtan bekebelezheti Európát, Amerikát ez egyáltalán nem zavarja, a kereskedelmi partnerséget pedig a leggyorsabban nyélbe kell ütni, és akkor miénk a világ legnagyobb szabadkereskedelmi területe. (Ezek után Kína csak a fejét csóválhatja.) Obama a nyolc év alatt sok érdekeset nem mutatott fel, de ha ez sikerül, akkor bizonyos háttérhatalmak nagy-nagy dicséretével vonulhat nyugalomba. (Még talán meg is hálálják neki…)
Iszlám vs. kereszténység
Az erőltetett, tömeges migráció kérdése már több mint egy éve foglalkoztatja Európa politikusait, de közös nevezőre még nem jutottak, a vélemények továbbra is eltérőek. Egyes pénzhatalmi csoportoknak érdekük, hogy Európában ne álljon vissza a rend és a biztonság, mert a zavarosban könnyebb a hatalmi érvényesülés, és az is biztos, hogy a muszlim tömegek becsempészése Európába – olcsó munkaerő reményében – szorosan összefügg a TTIP megvalósításával.
A német közvélemény megzavarodva figyeli az eseményeket, az emberek nem kapnak kielégítő válaszokat a kérdésekre, a politikai „hadszíntér” pedig erősen megosztott. A jelenlegi kormánykoalíció kereszténydemokrata szárnya nagymértékben a kancellár asszony mellé állt, és követi a merkeli ún. „Wir schaffen das” (Mi megoldjuk ezt) útvonalat. Azóta már a legtöbb német tudja, látja, hogy ezt így nem lehet megoldani. A napokban jelent meg Németországban Thilo Sarrazin egykori bankvezér, szociáldemokrata politikus legújabb könyve, melyben leleplezi Merkel kancellár, vele együtt pedig az egész jelenlegi uniós politika téves lépéseit, hamis jövőmegítélését. Sarrazin tézisei pár mondatban:
„Egy állam akkor működik a legjobban, ha társadalma a lehetőségekhez képest homogén, az emberek hasonló értékrendben gondolkodnak, és a társadalmat minden szempontból a magukénak érzik. (…) A muszlim–keresztény keveredés egy társadalmon belül minden esetben konfliktusokhoz vezethet, teljes megértés sohasem képzelhető el. (…) A német politika nem felelős a világ összes gondjáért, hanem elsősorban polgárai érdekeit kell hogy védje. (…) A menekültek ügyét a világ közösen kell megoldja, és ezt ott helyben, Afrikában, a Közel-Keleten kell megoldani, nem a németek nyakába akasztani. (…) Azt tudjuk, hogy a befogadott muszlimok legnagyobb része nem terrorista, de magukkal hozhatják a fanatikus, fundamentalista eszméket, melyből bizonyos esetekben terrorizmus születhet. A rizikó nyilvánvaló, és nem szabad kockáztatni.” Ezek a gondolatok csak picinyke töredékei Sarrazin könyvének, mely a napokban kerül a könyvespolcokra, és remélhetőleg hamarosan magyarul is megjelenik.
Az iszlámkérdés ma a német média egyik legkedveltebb témája, és mint mindenben, a német politika és közvélemény ebben a kérdésben is erősen megosztott. A vita már 2010-ben elkezdődött, amikor az akkori német államfő, Christian Wulff nagy hangon kijelentette, hogy az iszlám Németország része. Volt is nagy csetepaté, sokan támadták, egyesek dicsérték. Aztán 2010 augusztusában megjelent Sarrazin első, Németország felszámolja önmagát című könyve, melyben a közgazdász erős hangon és világosan rámutat arra az objektív valóságra, miszerint a németek hibát követnek el bevándorlási politikájukkal. A német jegybank volt vezetőjét széles körű támadás érte, pártjából ki akarták zárni, bankelnöki posztjáról lemondott. A könyv sok százezer példányban fogyott el, és bebizonyosodott, hogy a németek nagy része hasonlóan gondolkodik, mint a szerző.
Ugyanazon év októberében Merkel kancellár végre kimondta az igazságot: „Az igyekezet, hogy egy multikulturális társadalomban a különböző kultúrák harmonikusan egymás mellett éljenek, megbukott.” Ma feltehetjük a kérdést: vajon el is hitte akkor, amit mondott, vagy egyszerűen „populista” megnyilvánulás volt a részéről? Nem telt el öt év, és tavaly januárban a török kormányfő berlini látogatása alkalmával Merkel már másképpen gondolkodik, és kijelenti: „A korábbi szövetségi államfő, Christian Wulff mondotta: az iszlám Németország része. És ez így van! Ezen a véleményen vagyok magam is.” Most erre mit lehet mondani?! Melyik Merkelnek higgyünk? Vagy lehet-e ezeknek a politikusoknak valamit is hinni, akik a saját hazájuk ellen politizálnak?!
Német bűntudat és politikai korrektség
2015-ben Merkel többször hangsúlyozta, hogy Németországban szívesen látnak mindenkit, aki elfogadja a törvényeket, nyelvtudást szerez stb. Sőt a berlini kormány mindent megtesz majd a bevándorlók integrációjának sikeréért. A többit tudjuk: múlt évben Merkel nevét harsogva meneteltek a Balkánon keresztül a „muszlim tömegek” Európa felé. Pár száz évvel ezelőtt így vonultak a janicsárok Buda alá…
Sarrazinhoz hasonlóan több bátor politikus és publicista hangsúlyozza, miszerint a németek számára ideje, hogy „feloldódjék” a „Schuldgefühl”, a bűntudat nagyapáik tetteiért. De meg kell szűnjön az álszent, ellentmondásos „politikai korrektségre” való hivatkozás is, ami megakadályozza, hogy az igazságot és a valóságot feltárjuk az emberek előtt. Ezen az útvonalon indult el az új német politikai párt, az Alternatíva Németországnak (AFD) is, amelyet naponta támad a média, a baloldal szlogenjeit olvassák a fejükre; mármint hogy populisták, rasszisták, idegengyűlölők. A németek egy részében még jelen van a múlt árnyéka, és bár az ország legalább kétharmada látja, hogy a merkeli politika elvesztette az irányítást a menekültáradat felett, fejet hajtanak a „vezetői hang” előtt. (Amúgy ezt tették mindig történelmük folyamán.)
A német televíziókban, politikai viták során gyakran felteszik a kérdést: lehetséges, hogy az iszlám ma már Németország része, és ez a nagy idegen vallás ma végleg befészkelte magát keresztény kultúránkba? A kérdés rázós, a feleletek nem mindig egyértelműek, és merem állítani, hogy a programok irányítottak. A hivatalos álláspont mindig a merkeli vonalat követi, és igennel felel: „az iszlám már hozzánk tartozik, és a muszlim menekülteket továbbra is szívesen látjuk”. Az irány csak annyiban változott, hogy a határokat meg kell ugyan védeni, de a török vagy más területen, lágerben összegyűjtött menekülteket szép lassan, rendezetten és arányosan széjjel kell osztani Európában. Ebben fognak segíteni török barátaink, akik ezért természetesen jutalmat kapnak. Nos a törökökkel való lepaktálás szintén megosztja a németeket, de az egész Uniót is.
A szabadkereskedelmi paktum veszélyei
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pár nappal ezelőtt tízpontos javaslatot terjesztett elő a Demokrata Centrumpártok Internacionáléjának (CDI) lisszaboni tanácskozásán, melyben gyakorlati megoldásokat ajánl a bevándorlási válság megoldására. Az akciótervben elsősorban a külső határok megvédése, a schengeni egyezmény szigorú alkalmazása és az ún. kvótarendszer elutasítása szerepel. A javaslat szép és jó, sőt dicséretes, de ezek a kérdések csak kimondottan az akut válsághelyzet egy bizonyos fázisaira vonatkoznak, és nem az alapproblémákra.
A magyarok és még néhány dél-kelet-európai állam – köztük a visegrádi négyek – hangsúlyozták, hogy demográfiai és gazdasági problémáikat saját maguk, egyedül, Brüsszel beavatkozása és elképzelései nélkül szeretnék megoldani. Nem támogatják idegen kultúrájú tömegek „arányos elosztását” Európa területén. A török vagy más gyűjtőhelyekről viszont a közeljövőben rendszeres menekülttranszportok indulnak majd Európa felé, a kvótaügy tehát terítéken marad, és ez ellen nem elég nekünk, és mondjuk szlovák barátainknak tiltakozni, ez ellen egy szélesebb és komoly érvekkel alátámasztott összeurópai visszautasításra lenne szükség. De Európát, a fenti részletkérdésektől eltekintve, két oldalról éri támadás, és a kettő között szoros az összefüggés.
Geopolitikai szempontból az Egyesült Államok Európán keresztül igyekszik kelet felé orientálódni, és gazdasági és politikai hegemóniával útját állni az orosz terjeszkedésnek. Ennek egyik eszköze a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezmény (TTIP), melynek megkötése még ebben az évben aktuális lehet. Az egyezménynek Európában nagyon sok az ellenzője, de a döntés sorsa nagymértékben függ a német véleménytől, ott viszont a jelenlegi kormányerők – külső nyomásra – hajlandóságot mutatnak a szerződés elfogadására. A rengeteg ellenérv közül kiemelem a legveszélyesebbet, és ez elegendő lehet, hogy Európa nemzetei egy emberként tiltakozzanak az egyezmény ellen.
A TTIP a nemzetállamok lassú, de biztos pusztulását eredményezné. A nagy multinacionális cégek és az államok közötti viták rendezését egy ún. döntőbírósági eljárás döntené el. A tapasztalat igazolja, hogy egy milliárdos világcég – főleg kis államokkal szemben – óriási fölényben van, tehát arra kell számítani, hogy beruházási, befektetési és más termelési kérdésekben a multicégek uralma kezdődne. Az egyezmény világosan kimondja, hogy a jövőben teljesen átírják a világgazdaság szabályait, mindenben a globalizációs érdekek kerülnek előtérbe, a nemzeti érdekek már nem számítanak. A TTIP-tárgyalások titokban történnek, részleteket nem lehet megtudni. Ez teljesen demokrataellenes. Ha Brüsszel mégis a TTIP javára döntene, valószínű, hogy az Unió szétesik, mert Kelet-Európa kis nemzetállamai nem adják fel függetlenségüket.
Közös európai platform kell
Az iszlám mint vallás addig nem veszélyezteti Európát, amíg a két civilizációt össze nem keverik. A só és a cukor egymagában értékes ízesítő, de összekeverve élvezhetetlen. Az 1400 éve létező iszlám szervezettsége, a kezdeti kalifátusoktól napjaink szaúdi királyságáig és az iráni köztársaságig a politikai rendszert az iszlám szent könyvére, a Koránra korlátozza, és az alkalmazott jogrend náluk a Saría, az iszlám szent törvénye. Egy igaz hitű muszlim csak Allahnak, illetve a Saríának tartozik engedelmeskedni. Hitüket tisztelni kell, de kompromisszumra ezen a téren nincs lehetőség, mert a nyugati jogrendszer számukra nem jelent semmit.
Hogyan képzelhető tehát az integráció? Bár az iszlám elismeri a zsidó és keresztény vallást, a Korán tanítása kifejezetten elítéli Krisztus keresztény istenítését. Itt sincs magalkuvás. A nyugati, keresztény civilizációban – mondjuk úgy, kultúrában – a francia forradalom után elindult szekularizációs folyamatok révén az állam, a társadalom irányítása és mindennapi élete nagyjából elkülönült az egyháztól. A 20. század szörnyűségei a vallástól való tömeges elfordulást eredményezték, és ehhez hozzájárult a „modern” neoliberális gondolkodásmód is. Szomorú, hogy a mai Európában a kereszténységnek nincs már döntő szava, sőt a keresztény értékekre hivatkozás lassan már a populizmus jelzőt kaphatja. Ne csodálkozzunk tehát, ha a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselői hangosan védik az iszlám jelenlétet Németországban, és tisztán üzleti megfontolásból milliós muszlim tömegeket engednének be az országba. Ha ezt így folytatják, két vagy három évtized multával pártjukat „Muszlimdemokrata Unió” névre kell hogy változtassák…
A fentiek csak nagyon röviden vázolták azt a két nagy veszélyt, ami ma Európát fenyegeti. Minden mellébeszélés helyett közös jövőnkről kellene közösen tárgyalni, félretéve az egyéni, és főleg a materialista érdekeket. Az iszlámmal meg lehet békülni, talán egy új, közös Isten megtalálása után, de összekeverni Európában a két kultúrát nem szabad, veszélyes, és az egyik oldalnak sem használna. Tehát az iszlám nem Németország része, de nem lehet Európába sem „beültetni”, nem ver gyökeret, csak elnyomja a már ott lévőt. A transzatlanti paktum pedig sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem hozna javulást Európában, kimondottan amerikai, illetve globalizációs érdekeket szolgálna.
Ilyen értelemben kell elgondolkodni és egy közös európai platformon határozott, védekező álláspontot kialakítani Európa védelmére.
A szerző Németországban élő publicista
Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »
