„Európa világháború utáni történelmében először fordult elő, hogy nem alkalmazta minden tagállam a közösen elfogadott szabályokat” – hívta fel a figyelmet néhány hete az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker az EU jövőjéről tartott előadásában. Mindez nem fest kimondottan pozitív jövőképet: innen vajon már egyenes út vezet az apokalipszis felé? Kereken hatvan évvel az Európai Gazdasági Közösséget életre hívó római szerződés aláírása után Európa atomjaira hullik? Mire számíthatunk 2017-ben?
Az ominózus kijelentés természetesen a migrációs krízis összeurópai kezelésének hiányosságaira utalt. Hogy a téma idén is aktuális marad, afelől kétségünk sem lehet. Miközben a törökökkel kötött megállapodás eredményeképpen a Görögországon át érkező hullámot sikerült jelentősen korlátozni, Olaszország déli partjaira változatlanul özönlenek a jórészt Afrikából érkezők. Működőképes, kompromisszumon alapuló összeurópai megoldás nincs, migránsok/menekültek tömegei tűnnek el a hatóságok látóköréből. A Willkommenskultur egyre inkább háttérbe szorul, a rossz emlékű utcai szilveszterek nyomán új kifejezés terjed: az észak-afrikai, csapatokban portyázó fiatalokra utaló „nafri”. Akik egyelőre nem váltották be az európai gazdaság felpörgetésében hozzájuk fűzött reményeket. Csoda, hogy hódít az euroszkepticizmus? Hogy mennyire, az 2017-ben pontosan kiderül: Hollandiában parlamenti szavazást tartanak, amire a szélsőséges Geert Wilders pártja nagy tervekkel készül. Franciaország elnököt választ, Marine Le Pen azt ígéri, ha nyer, népszavazást ír ki az uniós tagságról. Angela Merkel politikájáról az őszi német választásokon mondanak véleményt.
Nyilvánvaló, az európai együttműködés alapgondolata mára sokat vesztett népszerűségéből. A migráció és a nyomában járó terrorveszély bizonyosan nem tett jót az ügynek. Miként a kompetens uniós vezetők, hatékony európai intézmények hiánya sem. De az is tény, nem csupán Európa, az egész világ eddig megszokott rendje változóban van. Ki gondolt volna még pár éve a brexitre, Trumpra mint az Egyesült Államok elnökére, vagy akár az olasz népszavazás bankrendszert megrengető eredményére? Míg a hidegháborút követően Európa stabilitásnak, jólétnek és kedvező geopolitikai környezetnek örvendhetett, a biztosnak tekintett rend mára megingott. Bár a 2008-ban kezdődött gazdasági válságból Európa kikecmergett, de valódi, átfogó gazdasági reformok nem születtek, az öregedő munkaerő problematikájára pedig a bevándorlás egyre kevésbé tűnik valódi megoldásnak.
Pedig a Juncker-kabinet próbálkozik. Röviddel hivatalba lépése után meghirdetett európai beruházási programjában azt ígérte, 315 milliárd euró mozgósításával felpörgeti az európai gazdaságot. A 2016-os értékelések szerint azonban a csomag nem hozott átütő sikert, legalábbis nem mindenhol: a tőkeerős nyugat- és dél-európai tagállamok ugyan szépen profitáltak belőle, ám Kelet-Európa és főként Magyarország a lehetőségeknek csak a töredékét tudta felhasználni.
„Tíz év múlva Európa a világ GDP-jének 15 százalékát állítja elő a mostani 25 százalék helyett, húsz év múlva pedig nem lesz európai ország a világ hét legnagyobb gazdasága között.” Ezek is Juncker elnök év végi megállapításai, kérdés, hogy a pontos helyzetfelismerést követik-e idén működőképes megoldási javaslatok. Ázsia feltartóztathatatlanul tör előre, közben Európa egyik krízisből a másikba zuhan, vezetői hosszú távú, átfogó tervek helyett futnak az események után. Proaktív kiállás helyett improvizálnak. Európa jobban járna, ha vezetői az éles gazdasági-jövedelmi különbségek, a munkanélküliség felszámolására, az innovációra koncentrálnának. Középszerű megoldások és a „még több Európa” sulykolása helyett. Ez talán még az euroszkeptikusokat is elgondolkoztatná.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 09.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
