Micskó András geopolitikai elemzései nem ismeretlenek rendszeres olvasóink számára. Mi magunk, a szerkesztőségben is számos izgalmas beszélgetést folytattunk már a geopolitikai meglátásairól, összefüggésekről. Kevesen látják olyan élesen és éberen a globális folyamatokat, és még kevesebben képesek mindezt ilyen közérthetően átadni.
Most úgy döntöttünk, hogy Önöket is bevonjuk ezekbe a beszélgetésekbe. Az alábbi interjúban az EU–USA viszony átalakulásáról, az európai politikai illúziókról, a morális politizálás és a reálpolitika ütközéséről, valamint Grönland és Venezuela stratégiai jelentőségéről kérdeztük Micskó Andrást. Szó esik az energiapolitikáról, az európai döntéshozatal korlátairól, és arról is, hogy milyen következményekkel járhat, ha Európa erkölcsi nyelven próbál hatalmi kérdésekre válaszolni egy átalakuló világrendben.
Az interjú célja nem az ítélkezés, hanem az összefüggések feltárása – azoké, amelyek ritkán jelennek meg ilyen nyíltan, mégis alapvetően befolyásolják Európa mozgásterét és jövőjét.
– Az Európai Unió vezetői láthatóan egyre élesebben bírálják az Egyesült Államokat. Ön szerint mi ennek az oka?
Valójában nem az amerikai politika változott meg, hanem az európai illúziók omlottak össze. Az USA mindig is következetesen a saját érdekeit követte, akár igazolás nélkül is. Ami ma feltűnőbbnek tűnik, az csak annyi, hogy az amerikai terjeszkedés leplezetlenebbé vált – és Európa erre nincs felkészülve.
– Ön elég provokatív párhuzamot von az EU és Venezuela között. Mire gondol pontosan?
Stratégiai értelemben az USA számára az EU nem partner, hanem eszköz. Egy nagyobbacska Venezuela. Nem az EU gazdagsága az igazán fontos Washingtonnak, hanem az, hogy ne engedje át más nagyhatalmaknak: hogy függésben tartsa. Ez nem egyenrangú viszony, még akkor sem, ha szövetségnek nevezzük.
– De az USA-nak is szüksége van Európára. Ez nem ad alkupozíciót az Uniónak?
Elméletben igen, gyakorlatban nem. Az USA-nak szüksége van az EU erőforrásaira – ahogy Venezueláéra is –, de az alkalmazkodást elvárja. Ráadásul az EU-nak sokkal nagyobb szüksége van az USA-ra, mint fordítva. Az európai politikai elit ebből mégis azt a téves következtetést vonja le, hogy beleszólhat az amerikai külpolitikába. Nem szólhat bele. Ehhez nincsenek meg a képességei. Őszintén szólva Kínának nagyobb esélye van erre, mint Európának.
– Mi történik akkor, ha az EU valóban ellenségessé válik az Egyesült Államokkal szemben?
Ez a legveszélyesebb kérdés. Venezuela az USA szemében megváltoztatandó rendszer. Ha Európa ellenséggé válik, akkor könnyen lehet, hogy Európa is „kezelendő problémává” válik – ha nem katonailag, akkor gazdasági és politikai eszközökkel. Ezért lenne létfontosságú a pragmatizmus.
– Ön szerint hol siklott félre az európai gondolkodás?
Ott, hogy hamis erkölcsi pózokba menekül. Olyanokba, amiket maga sem tartott és ma sem tart be. Amíg az USA Európa háta mögött áll, addig könnyű erkölcsi magaslatokról beszélni. De ha már nem áll ott, vagy nem úgy áll ott, akkor ezek a pózok életveszélyesek. Ilyenkor nem hamis elvekre hivatkozva, hanem valódi érdekek mentén kellene politizálni.
– 2003-hoz képest mi változott meg alapvetően a nyugati világon belül?
2003-ban az USA és Nagy-Britannia egy oldalon állt, amikor megtámadta Irakot. Franciaország és Németország pedig kívül maradt. Ma az EU – Nagy-Britanniával együtt – aktív ellenállást hirdet az USA-val szemben. Ennek oka nem ideológiai, hanem gazdasági: a multinacionális tőke súlypontja átrendeződött. Trump alatt a Wall Street megbicsaklott, és a globális tőkeérdekek képviseletét a City vette át. Az a hatalom, amely – vezetését behálózva és megszerezve – az EU-t is fojtogatja. A Starmer–Leyen-tengely hirtelen megerősödése ezt jól mutatja.
– Ezek szerint Európa nem a saját érdekeit képviseli?
Korántsem. Amikor az USA világosan érvényesíti az érdekeit, Európa szembefordul vele – de nem erkölcsi okokból. Azért, mert globális érdekeket képvisel, nem Európa nemzetállamai megerősödését támogatja. Az USA legalább a saját érdekeit szem előtt tartja. Az EU ezt sem teszi meg.
– Az energiapolitikát gyakran hozzák fel példaként. Jogos ez?
Teljes mértékben. Az úgynevezett „energiadiverzifikáció” valójában nem diverzifikáció volt, hanem függőségcsere. A korábbi orosz gázfüggőséget amerikai függőség váltotta fel, csak az arányok lettek még végzetesebbek. A váltás nem csökkentette Európa kiszolgáltatottságát, csak irányt váltott. Amikor ez már az adatokból is kiviláglott, a téma hirtelen eltűnt a politikai kommunikációból. Miért? Mert megijedtek. Rájöttek, hogy az USA nem jótékonysági szervezet – hanem hatalom, ami követel.
– Mégis: miért nem hagyja ott az USA Európát?
Mert nem érdeke. Ha az USA kivonulna, Európa rövid időn belül orosz katonai vagy kínai gazdasági nyomás alá kerülne. Ezt Washington pontosan tudja. Ezért akarja saját kezében tartani az európai térséget – lásd Grönland kérdését is. Amerika nem bízhatja Európára a saját védelmét, mert Európa erre képtelen. Az amerikai „horgony” nélkül szabadon sodródna és ha a másik oldalra kerülne, csak eggyel több gondja volna Amerikának.
– Giorgia Meloni álláspontját többször „pragmatikusnak” nevezte. Miért?
Mert nem erkölcsi pózokat gyárt, hanem realitásokból indul ki. Nem ismeri el Maduro legitimitását, de bizonyos feltételek mellett legitimnek tartja az amerikai fellépést. Az üzenet egyszerű: ha valaki megvéd bennünket, nem feltétlenül kell megharapni a kezét.
– Meloni ironikus megjegyzése nagy visszhangot váltott ki…
Jogosan. Amikor megkérdezték tőle, hogy Olaszország miért nem határolódik el az USA-tól, így válaszolt:
„Mit akarnak? Lépjünk ki a NATO-ból? Zárjuk be az amerikai bázisokat? Szakítsuk meg a kereskedelmi kapcsolatokat? Rohamozzuk meg a McDonald’s-okat is?”
Ez a mondat tökéletesen leírja az európai stratégiai zavarodottságot.
– Egy mondatban: mi a legnagyobb európai hiba ma?
Az, hogy erkölcsi magasságokból beszél hatalmi kérdésekről, holott ezek közt nincs ilyen összefüggés. Akkor volna, ha neheztelését megéreznék a „vétkezők”. De nincs meg hozzá sem az ereje, sem az önállósága.
Grönland, Venezuela és az európai illúziók
– Grönland ügyében az EU vezetői ismét élesen bírálják az Egyesült Államokat. Ön szerint ez jó irány?
Nem. Nem, mert támogatnunk kell, hogy egy szuverén ország megtámadható. Hanem mert az EU itt is mindent megtesz, hogy elrontsa, amit lehet. Hősiesnek gondolt, valójában ostoba nyilatkozatokkal próbálja rendre utasítani az Egyesült Államokat. A kérdés az: mire jó ez? Mit várnak tőle? Egy barátságosabb Amerikát? A globális Dél elismerését? Hogy Trump hirtelen belátóbb lesz?
Ez nem stratégia, hanem önsorsrontó önáltatás.
– Mire gondol konkrétan?
26 uniós tagállam közös nyilatkozatban „nyugalomra és önmérsékletre” szólítja fel a szereplőket, a szuverenitás és a nemzetközi jog nevébena kivétel az örök renitens: Magyagyarország. Emmanuel Macron és Steinmeier pedig nyíltan „neokoloniális agresszióról” beszélnek az USA kapcsán. Az? Igen. De ez megint a morális nyelvezet. Csakhogy morális nyelvezettel, erő nélkül, nem lehet hatalmi politikai célokat megvalósítani.
– Hasonló hangnem jelent meg Venezuela ügyében is.
Igen, és ott még abszurdabb a helyzet. Kaja Kallas épp akkor követeli az ENSZ-alapokmány tiszteletben tartását, amikor Trump nyíltan kijelenti: az ENSZ szerinte „egy nulla”, és az USA sorra lép ki nemzetközi szervezetekből. Egyikm sem véletlen. Trump nem magasztalhatja azt, akit kijátszott. Kallas pedig az egyetlen biciklire pattan fel, amit ismer: tiszteletben kell tartani az alapokmányt. Miközben ők szemrebbenés nélkül forgácsolják semmivé a sajátjukat.
Az EU azért kapaszkodik az ENSZ-be, mert nincs önálló érdekérvényesítő képessége. Az USA számára viszont ezek a fórumok akadályt jelentenek. Trump ezt világosan kimondja – tetszik vagy sem.
– Trump Ukrajnával kapcsolatos kijelentései is nagy vihart kavartak Európában.
Nem véletlenül. Amikor Trump azt mondja, hogy az ukrajnai béke fő akadálya Zelenszkij, az európai politikai elit felháborodik. De a kérdés az: ez reálpolitika vagy érzelmi reakció?
Trump logikája világos: Zelenszkij mögött az európai politikai akarat áll, amely a háború folytatásában érdekelt. Ez nem erkölcsi ítélet, hanem hatalmi elemzés. Az EU viszont nem a választóinak akar megfelelni, hanem valami elvont nemzetközi normának, amit maga sem tart be. Másszóval, ami a valóságban nem létezik.
– Térjünk vissza Grönlandra. Miért különösen veszélyes ez az ügy?
Mert itt már nem lehet ugyanazzal a könnyelműséggel beszélni, mint Venezueláról. A tendencia világos: az USA mindent megszerez, amit még meg tud. Falakat, bástyákat, végvárakat, nyersanyagot, és pénzt akar, hogy konzerválja hatalmát. Az idő szorítja, így amit nem kap meg, azt elveszi.
A kérdés az: téved-e Amerika abban, hogy az EU képtelen megvédeni Grönlandot? Őszintén: nem.
– Akkor mit jelent a dán és grönlandi politikai ellenállás?
Ez a legnagyobb paradoxon. Mit akarnak üzenni?
Hogy inkább lesznek geopolitikai senkiföldje, mint az USA szövetségesei?
Hogy inkább orosz vagy kínai befolyás alá sodródnának, mint amerikai védőernyő alá?
Felmerül a kérdés: kialakul-e egy „Grönland-willing”, az „Ukrajna-willing” mintájára – csak épp itt már nem az oroszok, hanem az USA ellen? És ha igen, kitől veszik majd a fegyvereket? Az Egyesült Államoktól? Vagy a korábban lenézett, autokráciának bélyegzett Kínától? És Amerika ellen fogják felhasználni őket?
– Ön szerint mi lenne az európai érdek Grönland ügyében?
Világos, hogy Európából hiányzik az erő. Tehát alkut kéne kötnie! Az európai „győzelem” ebben az ügyben nem azt jelenti, hogy az USA-t távol tartjuk Grönlandtól. Ez irreális. A valódi cél az lenne, hogy olyan helyzetbe hozzuk Amerikát, amit elfogad – a sziget formális beolvasztása nélkül.
Ehhez viszont diplomáciai érzék kellene. Nem hőzöngés. És nem fegyvercsörgetés. Mert a hőzöngés egyetlen eredménye Trump és vele együtt az USA elidegenítése, a kapcsolatok kihűlése lehet. És akkor nem lesz többé alku! Mindent parancsra kell majd tenni.
– Képes erre ma az Európai Unió?
Nem. És itt jön a legkellemetlenebb rész. A külügy–hadügy–pénzügy kulcsterületein mozgó öt uniós biztos mögött az EU lakosságának alig 5 százaléka áll – körülbelül 20 millió ember. Szlovénia, Portugália, Észtország, Litvánia, Lettország. Ezeknek az országoknak nincs valódi súlyuk.
Ez nem véletlen. Ez tudatos konstrukció.
– Azt sugallja, hogy ez hatalmotechnika?
Igen. Minél kisebb a politikai súly a biztosok mögött, annál szabadabb megbízóik keze. A kérdés csak az: nem hiba-e ez? Nem inkább tapasztalt, pragmatikus, eredményes politikusokra lenne szükség – nem pedig ideológiai megmondóemberekre?
Sajnos úgy néz ki, ez a politikustípus mára egyszerűen kihalt az Európai Unióban. Az utolsó bölényeket pedig épp most próbálják levadászni.
– Összefoglalva: mi a legnagyobb veszély Grönland ügyében?
Az, hogy Európa ismét etikátlanságot emleget, hatalmi kérdésekkel kapcsolatban. Dichotómia. Közben nincs ereje, nincs egysége és nincs stratégiája. Ez nemcsak kudarcra ítélt, hanem veszélyes is.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: carnegieendowment.org
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
