Európa ébred – Merkel menekültszelfijének fatális mellékhatása van

Európa ébred – Merkel menekültszelfijének fatális mellékhatása van

Fokozódó aggodalommal szemlélik a berlini vezetésben, hogy továbbra sem mérséklődik jelentősen a Németországba áramló menekültek hulláma – írta szombati számában a Der Spiegel című hírmagazin. A Die Welt című lapnak pedig belügyekkel foglalkozó szakpolitikusok azt mondták, hogy hamarosan „drasztikus intézkedésekre” lehet szükség.

A Der Spiegel szerint a szövetségi belügyminisztérium adatai alapján a szeptember 13-án bevezetett határellenőrzés révén megindult enyhülés megállt, és az utóbbi napokban ismét fölerősödött a menekülthullám. A tartományok Berlinnek küldött jelentései szerint hétfőn csaknem 8500, kedden 6700, szerdán 7800 menedékkérő érkezett.

A Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntés óta Ausztria sokkal több embert engedett át, mint az a 7 ezer fő, amelynek átvételéről Berlin megállapodott Béccsel. Az osztrák kormány „eltávolodik a Németországgal egyeztetett irányvonaltól”, áll a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyminiszter egy telefonkonferenciájáról készült jegyzőkönyvben.

Felelőtlen Merkel-szelfi

Angela Merkel kancellár „mosolygó menekültekkel készített színes szelfijeinek fatális mellékhatása van – írta a Der Spiegel, amely szerint a közösségi portálokon terjedő felvételeket sokan „felszólításként” értelmezik, hogy azonnal induljanak el Németország felé.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint az Afganisztánból naponta útnak induló emberek száma 2000 és 4000 között van. Hamarosan még többen lehetnek – áll egy belügyminisztériumi dokumentumban, miszerint a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség Kabulban dolgozó összekötő csoportjának információi alapján valószínű, hogy az afgán kormány kiállított egymillió útlevelet, amelyekkel meg lehet indulni Európa felé Iránon és Törökországon keresztül.

A menedékkérők nem csillapodó hulláma erősen leterheli a menekültügyi ellátórendszert és a menekültügyi eljárásokat lefolytató szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF). Ezért most a Der Spiegel szerint azt tervezik, hogy a szíriai állampolgárságú menedékkérőket mind „kiveszik” az eljárásból, külön vizsgálat nélkül három évre szóló tartózkodási engedélyt adnak nekik, azzal a megszorítással, hogy a családegyesítés nem lehetséges, vagyis nem kapnak engedélyt arra, hogy áttelepítsék Németországba házastársukat és gyermekeiket. A BAMF így a nagyjából 280 ezres ügyhátralék ledolgozására és a más állampolgárságú menedékkérők ügyeire összpontosíthat.

Hírdetés

A belügyminisztérium szombaton cáfolta a hírmagazin értesüléseit, Stephan Mayer, a törvényhozás alsóháza, a Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa viszont közvetve megerősítette azt. A parlamenti képviselő a Der Spiegelnek elmondta: nem biztos abban, hogy a tervezett intézkedés nem lesz egy újabb „rossz ösztönző”, a Németországba vezető útra csábító újabb jelzés, és az is kérdéses, hogy miként lehet korlátozni a családegyesítést.

Már a visszaszorítást tervezgetik

Stephan Mayer a Die Welt című lapnak is nyilatkozott, elmondta, hogy minél hamarabb be kell vezetni egy új szabályt, miszerint a szövetségi rendőrség munkatársai visszafordíthatják a határról mindazokat, akiknek nyilvánvalóan nincs esélyük a menekültstátusz megszerzésére.

A politikus hangsúlyozta: „egyértelmű jelét” kell adni annak, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni. Ilyen jelzés volna a szövetségi rendőrség felhatalmazása arra, hogy megtagadják a belépést például abban az esetben, ha a belépésre jelentkező ember biztonságos országból származik.

A Die Welt szerint a kormány egyelőre elutasítja ezt a kezdeményezést. Ugyanakkor nemcsak a konzervatívok soraiban, hanem a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) belügyi szakpolitikusai között is vannak, akik szerint többet kell tenni a folyamatok megfékezéséért.

„Meglehet, hogy újabb korlátozó intézkedésre lesz szükség” – fogalmazott Roger Lewentz, Rajna-vidék-Pfalz tartomány belügyminisztere, a belügyminiszteri konferencia SPD-s elnöke, aki szerint a határellenőrzés visszaállítása ugyan „jó tett” a tartományoknak, de az utóbbi napokban ismét emelkedik az újonnan érkező menedékkérők száma.

Nyitott fülekre talál a zárás ötlete

Thomas Oppermann, a Bundestag SPD-frakciójának vezetője csütörtökön egy parlamenti vitában kiemelte: pártja nyitott a befogadandó menekültek korlátozására irányuló, kontingenseken alapuló megoldásra, amelyet Thomas de Maiziere belügyminiszter vetett fel. Azt mondta, „nem rossz gondolat” a CDU-s politikus elképzelése.

Üdvözölte a felvetést a frakció belpolitikai szóvivője, Burkhard Lischka is, aki a Die Weltnek nyilatkozva hangsúlyozta: „a befogadási kapacitásnak akkor is van határa, ha minden erőnket beleadva dolgozunk” a menedékkérők befogadásán. „Ha a folyamatok dinamikája változatlan marad, hamarosan fel kell tennünk a kérdést, hogy elértük-e ezt a pontot” – mondta a szociáldemokrata képviselő.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »