Európa – a világ békéje a tét – Kína Oroszország pártját fogja az ukrán válsággal kapcsolatban – a magyar sajtó hallgat

Kína is megszólalt – szokatlanul őszinte hangon – az USA agresszív Európa-politikájával kapcsolatban

A nyugati hatalmaknak figyelembe kell venniük Oroszország valós biztonsági érdekeit Ukrajnával kapcsolatban, és fel kell hagyniuk a sehová sem vezető mentalitással – adott hangot Peking véleményének Qu Xing, Kína brüsszeli nagykövete.

Az Új Kína hírügynökség Reuters által idézett jelentése szerint, melyről a magyar sajtó máig nem adott hírt, Qu Xing bírálta az Egyesült Államok beavatkozását az ukrán válságba, és azt mondta, hogy Washington külpolitikája nyugtalanságot okoz.

A kínai diplomata – a Reuters szerint – így fogalmazott: „Az Egyesült Államok nem akarja belátni, hogy gyengül a jelenléte a világ minden részében, pedig forrásai korlátozottak, és igen nehéznek ígérkezik, hogy fenntartsa befolyását a külső ügyekben”.

Hírdetés

Qu Xing nagykövet arra a Zbigniew Brzezinski által sokat emlegetett „geopolitikai játszmára” vezette vissza az ukrán válságot, amely Oroszország és a Nyugat között folyik, és nem ért véget a Szovjetunió összeomlásával. „Moszkva természetesen mindaddig fenyegetve fogja magát érezni, amíg a nyugati hatalmak nem fognak konstruktívabb magatartást tanúsítani” – mondta.

„A kínai diplomata kijelentései élesen szemben állnak azzal a szűnni nem akaró nyugati retorikával, amely Oroszországot okolja a válságért és tünteti fel agresszorként” – kommentálta a Reuters, hozzátéve, hogy Qu Xing Brüsszelben, a NATO és az EU székhelyén képviseli Kínát, és beszéde akkor hangzott el, amikor az USA és európai szövetségesei az Oroszország elleni szankciók fokozását fontolgatják.

A Reuters szerint Kína eddig óvatos volt Oroszország és a Nyugat hatalmak Ukrajna jövőjével kapcsolatos harcában, mert nem akarta, hogy egyik kulcsfontosságú szövetségese, az USA elhidegüljön tőle. Most viszont a kínai diplomata szokatlanul őszintén és nyíltan biztosította országának támogatásáról Moszkva válsággal kapcsolatos álláspontját.

A  a magyar sajtó vajon miért „felejtett el” ilyen horderejű tényről beszámolni.

Nemzeti Internet Figyelő


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »