Eucharisztikus csoda egy lengyel egyházmegyében

Eucharisztikus csoda egy lengyel egyházmegyében

A legnicai egyházmegye püspöke eucharisztikus csodának ismerte el a legnicai Szent Jakab-templomban történt esetet a vizsgálatok után; az ügyet a Hittani Kongregáció elé bocsátották.


Lengyelországban a „vérző szentostyáról” mikroszkópos vizsgálatok és tesztek után bizonyosságot nyert, hogy emberi szív szöveteit tartalmazza – jelentette be április 16-án Zbigniew Kiernikowski legnicai püspök.

„2013. december 25-én, áldoztatás közben egy átváltoztatott ostya leesett a földre, majd fölvették, és vízzel teli tartóba helyezték. Hamarosan vörös foltok jelentek meg rajta. Az akkori legnicai püspök, Stefan Cichy bizottságot állított fel a jelenség kivizsgálására. 2014 februárjában az ostya egy apró vörös darabját korporáléra helyezték, hogy a bizottság felkérésére a különböző kutatóintézetek mintákat vegyenek belőle alapos vizsgálat céljából.

Hírdetés

Az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet zárójelentésében úgy ítélte meg, a szövetkórtani mintában található szövetdarabkák […] leginkább szívizomra hasonlítanak, melyen az agóniára jellemző elváltozások láthatók. A genetikai vizsgálatok a szövetek emberi eredetét támasztják alá. 

Ez év januárjában az egész ügyet a vatikáni Hittani Kongregáció elé bocsátottam. Ma, a Szentszék ajánlása alapján, arra utasítottam Andrzej Ziombro plébánost, hogy alakítsanak ki megfelelő helyet a relikvia számára, hogy a hívek meg tudják adni neki az illő tiszteletet” – mondta el a legnicai főpásztor.

Forrás és fotó: Aleteia.org

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »