EU-tagság: Cameron a legjobb megoldásról beszélt

EU-tagság: Cameron a legjobb megoldásról beszélt

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia számára a legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne elérni az Európai Unió London által igényelt reformjait és Nagy-Britannia e megreformált EU tagja maradhatna.

David Cameron, aki a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott évindító interjút, megismételte ugyanakkor azt a többször hangoztatott álláspontját, amely szerint ha nem sikerül elérni e reformokat, arra az esetre ő nem zár ki semmit Nagy-Britannia EU-tagságának sorsával kapcsolatban. Hozzátette: Nagy-Britannia a kereskedelemből és az együttműködésből eredő előnyökért csatlakozott az akkori európai közösséghez, és most sem kíván részt venni „valamiféle európai szuperállam” kialakításában. „Ha megkérdezzük az embereket, hogy mi zavarja őket a leginkább Európában, nagyon sokan azt mondják, hogy a túlterjeszkedő politikai unió (…) Erre én azt mondom, hogy akkor ebben ne vegyünk részt” – fogalmazott a brit kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy a brit közszolgálati szféra készít-e „szükséghelyzeti terveket” arra az esetre, ha a brit EU-tagságról tervezett népszavazáson a választók úgy döntenek, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, a brit miniszterelnök kitérően úgy válaszolt, hogy a közszolgálati szféra az ő tárgyalási stratégiájának támogatásán dolgozik „éjjel-nappal”. Cameron hozzátette ugyanakkor, hogy ha ilyen eredmény születik a referendumon, „az új helyzet” lenne, és akkor természetesen ki kell dolgozni az ennek megfelelő működési feltételeket.

Hírdetés

Hajlandó lenne kompromisszumra

Cameron közvetett utalást tett arra, hogy hajlandó lenne kompromisszumra a brit reformigények legvitatottabb elemével kapcsolatban, amelynek alapján az EU-társállamokból érkező munkavállalók csak négy év munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális juttatások teljes köréhez. A brit miniszterelnök kijelentette: ez a korlátozási terv napirenden marad mindaddig, amíg a brit kormány nem lát olyan alternatív javaslatot, amely „ugyanilyen erőteljes és érdemi”. „Számomra a cél elérése a fontos”, a cél pedig az, hogy megszűnjön a brit szociális ellátórendszer „természetellenes húzóereje”, amely Nagy-Britanniába vonzza a munkavállalókat külföldi EU-társállamokból – mondta Cameron a vasárnapi BBC-interjúban. Ennek fontosságát szerinte a számok is alátámasztják. Elmondta: a többi EU-tagállamból Nagy-Britanniába munkavállalási céllal utazók 60 százalékának nincs állásajánlata, amikor megérkezik, és a sikeresen elhelyezkedők 40 százaléka is „komoly összegű” szociális támogatásban részesül, amely egyes esetekben „7-8-9-10 ezer fonttal” is megtoldja éves jövedelmüket.

Kitérő választ adott Cameron

Cameron kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy ha a jövő hónapban esedékes EU-csúcson sikerül megállapodásra jutni a brit reformigényekről, akkor már a nyárra ki lehetne-e írni a brit EU-tagságról tervezett népszavazást. Kijelentette: szeretné, ha februárban sikerülne egyezségre jutni, és „utána jöhetne a referendum”. Az időzítésnél azonban fontosabbak a megállapodás tartalmi elemei, és ha februárban nem születik megállapodás, akkor folytatódnak a tárgyalások – mondta a brit kormányfő. Hangsúlyozta, hogy a brit EU-referendumról elfogadott törvény 2017 végéig írja elő a népszavazás megtartását. Cameron igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hivatalban marad-e akkor is, ha a népszavazáson a brit választók úgy döntenek, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »