EU csúcsdiplomata Mogherini: „Az USA elveszti a világ vezetését – Európa átveheti”

EU csúcsdiplomata Mogherini: „Az USA elveszti a világ vezetését – Európa átveheti”

RUSSIA TODAY

Federica Mogherini, az Európai Unió külpolitikai főbiztosa bírálta a Trump vezetése alatt „kiszámíthatatlan” amerikai külpolitikát, és kijelentette: az EU lehet Oroszország, India és Kína fő nemzetközi partnere.  

Ezt Firenzében mondta. /A cikk nem említi, hogy ennek hallatán a neokon-cseléd John McCain amerikai szenátor és Szél Bernadette politikai inkubátorbébije kitépte-e a haját./

Annak nyomán, hogy Washington a múlt hónapban egy szíriai légitámaszpont bombázása mellett döntött és hogy az amerikai erők özönlenek az észak-koreai partok mentén, az olasz diplomata kijelentette, az EU rugalmasabb megközelítést keres.

Hírdetés

Majd ezt mondta /nem vicc ez se!/: „Egy dolog igaz az Európai Uniónak, ami nem szükségszerűen igaz NATO partnereinknek és az USA-nak. Nagyon jól tudjuk, hogy egyetlen olyan biztonsági fenyegetés se létezik a világon, amely kizárólag katonai választ kívánna.”

Mogherini elmondta, legutóbbi pekingi, új-delhii és moszkvai tárgyalásain meglepődött, hogy mindezen országok „erős EU-t” akarnak és szorosabb kapcsolatokat, nem csak a gazdaság és a kereskedelem, de a biztonság… és külpolitika területén.”

/Egyetlen megjegyzés: e blogon senki nem fog találni egyetlen, ismétlem, egyetlen bírálatot sem Mogherini működéséről. Ez a nő tisztességes és ki meri mondani, amit gondol. Tán az egyetlen ilyen az EU vezetésében./

Majd ezt mondta: „Megvan az alkalom az európaiaknak és az Európai Uniónak, hogy partnerként tárgyaljon a világon minden országgal, akár nagy, globális kérdésekre vonatkozóan is, ahol Washington talán veszít vezetéséből”.


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »