EU-csúcs: Charles Michel már tárgyalt Orbán Viktorral

EU-csúcs: Charles Michel már tárgyalt Orbán Viktorral

Órákon belül kezdetét veszi az állam- és kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója Brüsszelben, ahol az országvezetők a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésről (MFF) próbálnak majd megállapodni. Összetett tárgyalásoknak néznek elébe: Charles Michel, az Európai Tanács elnöke gyakorlatilag az utolsó percekig egyeztet majd a tagállamokkal.

Michel nemrég Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is tárgyalt – ezt a tanácsi elnök szóvivője tudatta a Twitteren. Orbán Viktor a csúcstalálkozó margóján a visegrádi országok vezetőivel is egyezteti majd a magyar álláspontot.

Hírdetés

Charles Michel a helyszínre érkezve elmondta: sok érdek és aggály kering a tárgyalások körül, ennek ellenére lehetséges, hogy a következő órákban és napokban a vezetők megállapodásra jussanak. Egyúttal megköszönte az állam- és kormányfőknek, hogy az elmúlt hetekben aktívan részt vettek az MFF alakításában. Videólejátszó 00:00 00:22 Modern büdzsé, jogállamisági hangsúly a „fukar” államok kívánságlistáján A csúcstalálkozó kezdete előtt röviddel egyeztettek egymással az EU „fukar” tagállamainak – Dánia, Ausztria, Svédország és Hollandia – vezetői.

Mark Rutte holland miniszterelnök szerint a szóban forgó országok továbbra is huszonhetek bruttó nemzeti termékének (GNI) egy százalékában látják a hétéves költségvetés főösszegét. Modern büdzsét szeretnének, amelyben kiemelt hangsúlyt kap a jogállamiság is – tudatta a liberális miniszterelnök. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a költségvetés mérete mellett a kifizetések jogállamisági kritériumokhoz való kötése jelenti az egyik legfontosabb magyar szempontot. Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek nyilatkozva antidemokratikusnak és elfogadhatatlannak nevezte a beharangozott módszert.

Nemrég az Európai Bizottság belga igazságügyi biztosa, a liberális Didier Reynders is amellett kardoskodott, hogy szigorú jogállamisági feltételekhez kössék a kifizetéseket. Ezzel szemben egy további hazai érv, hogy a bizottságnak vannak szankciós eszközök a kezében arra az esetre, ha az uniós források nem megfelelő felhasználását tapasztalja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »