EU-bíróság: Nem börtönözhetik be a határsértő betolakodókat

Nem lehet bebörtönözni valakit csak azért, mert illegálisan lépett egy EU-tagállamba a schengeni övezeten belül – állapította meg kedden az Európai Unió luxemburgi törvényszéke. Az ítélet azokra a migránsokra vonatkozik, akik az EU-n kívülről érkeztek az unió területére, és még nem indult meg velük szemben a kitoloncolási eljárás.

Magyar Menedék - Sitchin

Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha egy EU-tagállam területén keresztül utazó külföldit a schengeni övezetből kilépve tartóztatnak fel, és már folyik vele szemben a visszatoloncolási eljárás.

A bíróság emlékeztet a kitoloncolás szabályait rögzítő uniós irányelvre, mely szerint időt kell hagyni arra, hogy az illegális határsértők önként hagyják el az adott tagállam területét, s ha ezt nem tennék meg, akkor is csak a legenyhébb kényszerítő eszközzel lehet kiutasítani őket. A határsértőket csak súlyos kockázat esetén vehetik őrizetbe, legfeljebb 18 hónapra.

A luxemburgi bíróság egy ghánai NÉGER BETOLAKODÓ, Sélina Affum ügye kapcsán ítélkezett, akit a francia rendőrség vett őrizetbe az Angliába vezető Alagút bejáratánál. A nő Belgium felől érkezett, és más nevére kiállított belga útlevéllel próbált Londonba jutni. Ezért tiltott határsértés miatt őrizetbe vették.

Sélina Affum vitatta az őrizetbe vétel jogszerűségét, a francia bíróság pedig az uniós törvényszékhez fordult iránymutatásért. Franciaországban akár 1 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak határsértésért.

Magyarországon tavaly szeptember óta minősül bűncselekménynek az illegális határátlépés, és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »