Ettől még a ráknál és az Alzheimertől is jobban rettegünk

Ettől még a ráknál és az Alzheimertől is jobban rettegünk

Az elmúlt húsz évben sokkal fontosabbá vált az emberek számára a látás – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Roska Botond, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett neurobiológus, kutatóorvos. Hozzátette: anyagi oka is van annak, hogy miért kevesebb látással kapcsolatos kutatást végeznek.

Az emberek a legjobban a látásuk elvesztésétől félnek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Roska Botond, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett neurobiológus, kutatóorvos.

„Az emberek az utóbbi időben fedezték föl, hogy mennyire fontos a látásuk. Ha 20 éve megkérdeztük volna őket, hogy mit gondolnak a látás elvesztéséről, azt mondták volna, hogy »ó, hallottunk róla«, és ennyi. Ma, egy Amerikában történt felmérés szerint, amikor arról kérdezték az embereket, hogy mitől félnek a legjobban, a látás elvesztés volt az első – ismertette a szakember. – A rák és az Alzheimer előtt!” Roska Botond rámutatott, az okostelefonok és számítógépek előtt töltjük az életünket, így, ha hirtelenjében elveszítenénk a látógödör képességét az olvasásra, akkor kikerülnék a társadalomból. Ez száz évvel ezelőtt még nem így volt, tehát

a látás hirtelen nagyon fontos lett.

A neurobiológus arra is, hogy napjainkban miért károsodik jobban az emberek látása, mint korábban: „Van egy nagy szegmense a társadalomnak, aki elveszti a látását, a gyengén látás exponenciálisan nő, miután egyre öregebbek leszünk, az időskori vakság a legnagyobb vaksági tényező – magyarázta. Ugyanakkor minél többet beszélünk róla, annál inkább a figyelem központjába kerül a téma, így a politikusok és tudományos döntéshozók, a különféle cégek, akik a pénzt biztosítják a kutatásokra, elgondolkodnak ezen és elkezdhetnek befektetni.”

Hírdetés

Roska Botond hangsúlyozta, hogy anyagi oka is van annak, hogy miért kevesebb látással kapcsolatos kutatást végeznek. „A legnagyobb probléma ma nem a tudás, vagy a terápia kidolgozásának a hiánya, hanem a pénz. Ez sokkal nagyobb probléma, mint az emberek gondolják” – fogalmazott, hozzátéve, hogy például a

rákkutatásra ezerszeresen több pénz van, mint a látásvisszaállításra,

ami részben azzal magyarázható, hogy az emberek csak az utóbbi időkben fedezték föl, mennyire is fontos a látásuk, ismételte meg.

A kutatóorvos az InfoRádió Aréna című műsorában arra is kitért, hogy a látásromlást a gének is jelentősen meghatározzák. Viszont több kutatás is zajlik, amelyek, ha eredményesek lesznek, akkor komoly sikereket lehet velük elérni a látás területén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »