Az univerzum általunk ismert legbonyolultabb szerkezete az emberi agy. Nagyon sokat tudunk róla, mégis több rejtélyes tulajdonsága van.
Sok tudós szerint az agy végső talánya a tudat. Más tudósok viszont úgy tartják, hogy az elme és a tudat egyszerűen csak az agy működése. Az általunk érzékelt világ az elme tudattalan jelfeldolgozó munkájának tulajdonítható, agyunk automatikusan figyelembe veszi akaratunkat, álmainkat és vágyainkat. Mindez rengeteg spekulációra ad alkalmat, tengernyi az aggyal kapcsolatos tévhit (a kapacitásától kezdve a szabad akaratig), az agykutatás azonban már számos titokra fényt derített. A neurotudományok napi szinten szállítják az újabb, olykor bizony meglepő információkat. Induljunk ki egy megdöbbentő tényből.
Számos megbízhatóan dokumentált esettanulmány született olyan emberekről, akik fél aggyal születtek. Egyikük, a virginiai Falls Churchben élő Michelle Mack, akinek valamilyen magzati rendellenesség következtében a bal féltekéje egyszerűen ki sem fejlődött. A helyzet azonban az, hogy Michelle nem vegetál, hanem viszonylag normális életet él. Mindez azért lehetséges, mert jobb agyféltekéje időközben átvette a hiányzó bal agyfélteke funkcióit, miközben a sajátjait is ellátja. A hölgyben tehát elképesztő agyi átrendeződés ment végbe, ráadásul úgy, hogy a jobb féltekének a baltól származó bemenetek nélkül kellett fejlődnie, hiszen azok nála nem léteznek. Ezek szerint a fél agy nem jelent fél elmét.
Tudjuk, hogy az agy plasztikus, képes regenerálódni (bár nem minden területe rugalmas), koherens érzékelést biztosít számunkra, eközben viszont állandóan változik. Ebből következően egyedi szerv, még az egypetéjű ikrek agya is különbözik. Ugyanakkor az agyunkban zajló elektro- és biokémiai folyamatok azonosak, így mások agyának tanulmányozásával önmagunkról is megtudunk valamit. A továbbiakban Dick Swaab A kreatív agy című könyve alapján egy-két konkrét példát hoznék arra, miért érdemes tisztában lennünk agyunk működésének néhány összetevőjével. Ez a rövid ízelítő egyben arra a kérdésre is választ adhat, hogy miért érdemes az agykutatással kapcsolatos irodalmat nyomon követni.
Először is hangsúlyoznunk kell, hogy az agyunk szerveződése és működése szempontjából hallatlanul fontos időszak a méhen belüli fejlődés. Swaab kifejti, hogy a genetikai hátterünk folyamatos interakcióban van a környezetünkkel, vagyis a társadalom már az anyaméhben hatást gyakorol a gyermekre. A levegőben lévő vegyi anyagok ugyanis bejutnak a méhlepénybe, és befolyásolják az agy fejlődését, ahogyan az anyát ért stressz is maradandó strukturális változásokat okoz az embrióban. A gyermekek agya tehát már a születésüktől fogva különbözik a genetikai háttér és az anyaméhben ért külső hatások miatt. Ebből máris levezethető, hogy minden ember egy picit máshogy működik, másképp viselkedik, másban tehetséges, másképp reagál bizonyos helyzetekre, és mások a korlátai. „Ez is része az egyének közötti hatalmas különbségeknek – írja Swaab –, amelyek az evolúció során mindig megvoltak, és meg is lesznek, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megtanulja tisztelni az emberek közti eltéréseket.”
Agyunk különbözőségéből aztán nagyon sok minden következik, kérdés viszont, mennyiben tudjuk kompenzálni, esetleg megváltoztatni a velünk született képességeket. A tanulásra való hajlam, illetve a tehetség és a gyakorlás közti összefüggés olykor még azok számára sem világos, akik a gyermekek nevelésével vannak megbízva. Swaab idéz egy erre vonatkozó metaanalízist, tehát egy olyan adatsort, amelyben minden, a tárggyal kapcsolatos vizsgálati eredményt figyelembe vesznek. Ez a metaanalízis azt mutatta ki, hogy a teljesítmény és a gyakorlás között ugyan létezik kapcsolat, de nagyon csekély. A zenénél ez az arány 21 százalék, vagyis csak minden ötödik gyereknél számít a sok gyakorlás, százból majdnem 80 gyerek teljesítményét a vele született képességei határozzák meg. Ez az arányszám sportnál 18, tanulásnál 4, míg különféle szakmáknál csak 1 százalék. „A gyakorlás tehát jóval kisebb szerepet játszik a sikerességben, mint eddig hittük” – vonja le a következtetést az agykutató.
Innen tekintve eltöprenghetünk azon, milyen az ingergazdag környezet, és mit kezd ezzel az oktatás. Swaab többször is utal arra, hogy az elhanyagolt gyerekek agyának mérete kisebb, az idegsejtjeik közti kapcsolatok száma kevesebb, mint azoké, akik kihívásokkal teli környezetben nőnek fel. Ám fontos tudatosítani, hogy a gyerekek képesek behozni a lemaradásukat, ha megfelelő körülményeket teremtenek a számukra. Mivel minden agy szerkezete egyedi, az ember lehetőségeit a különféle agyterületek mérete, illetve az idegi kapcsolatok hatékonysága befolyásolja. Éppen ezért az információkezelés alapján megjósolható, melyik gyerek fog jobban teljesíteni az adott területen. „Máig nem megoldott probléma – fogalmazza meg Swaab –, hogyan válasszuk ki a megfelelő diákokat az adott tanulmányokhoz.” Képzeljük el, Kínában még olyan felkészítő tanfolyamok is léteznek, amelyeken a diákok fejébe verik, milyen válaszokat kell adniuk egy olyan helyzetben, amely megpróbálja felmérni, hogy rendelkeznek-e a kiszemelt területnek megfelelő tulajdonságokkal.
Ezek talán nem elhanyagolható kérdések, van belőlük rengeteg, és mind kapcsolatban áll az agykutatással. Dick Swaab A kreatív agy című könyve – a tudóstól megszokott módon – sok-sok esettanulmánnyal, közérthetően számol be a mindennapi életünket meghatározó fejleményekről. A tanulásról és a sportról, a kultúráról és a művészetről, a nyelvről és a gondolkodásról, a spiritualitásról és a társadalmi problémákról, az egészségről és a betegségekről, az életről és az élet végéről. Mivel mindezt neuroperspektívából teszi, készüljünk fel arra, hogy a könyv részben arról is szól, hogy mi az, amit nem tudunk, vagy rosszul tudunk. A szerző azonban eközben úgy kalauzolja végig az olvasót a neurontól a tudatosságig terjedő skálán, hogy beláttatja velünk: az agyunk mi vagyunk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
