A Magyar Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, illetve a Magyar Turán Alapítvány vezetői reszt vettek a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Etnosport Világkongresszuson.
A törökországi Antalyában a Necmeddin Bilal Erdoğan (a török államfő fia) vezette Etnosport Világszövetség szervezte meg a 8. Etnosport Világkongresszust. Magyarországot a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége képviselte. A kongresszuson Bíró András Zsolt a magyar szervezet elnöke tartott beszédet, a majd a szakmai fórumokon ismertette – sportágakra lebontva – a magyarországi hagyományőrző sportok aktuális helyzetét. Felvázolta a hagyományőrző sportokat érintő magyar terveket, innovációs stratégiákat és utánpótlás képzési programokat. Szintén a magyar szervezet delegáltjaként jelen volt a kongresszuson Ahmet Barişçil a Magyar Turán Alapítvány törökországi képviselője, valamint a hagyományőrző íjászat képviseletében Rácz Attila.
A nagyszabású programon részt vett a Türk Államok Szervezetének elnöke Kubanıchbek Ömüraliyev úr, valamint a sportvezetők és sportdiplomaták mellett számos miniszter is.
A Etnosport Világkongresszus a törökországi Antalyában bejegyzés először Kurultáj-én jelent meg.
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »


