Etnikai feszültség Szent László városában, Nagyváradon

Egy vegyes iskola magyar osztályainak a sikertelen elköltöztetési kísérlete keltett indulatokat pár nappal a tanévkezdés előtt Nagyváradon – közölte pénteken az Ebihoreanul.ro portál.

Hírdetés

A portál beszámolója szerint a román és magyar tagozattal működő Nicolae Balcescu iskolában minden bizonnyal két váltásban indul jövő héten a tanítás, mert meghiúsult az iskola magyar tagozatának az elköltöztetési kísérlete. A tagozat számára a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ajánlott fel díjmentes használatra egy frissen felújított épületet, a költözéshez azonban nem járult hozzá a minisztérium.
   
Az önkormányzat a magyar tagozat költözésének tudatában lemondta azt a szerződést, amellyel az elmúlt években a Nagyváradi Zsidó Hitközségtől bérelt termeket az iskola számára.
   
A portálnak Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő elmondta: a református püspökség attól tette függővé az ajánlatát, hogy az épületébe a magyar tannyelvű osztályok költözzenek, ez pedig nem lehetséges. „Létezik egy olyan módszertani szabályzat, amelyik előírja, hogy méltányosan kell eljárni az oktatásban, és egyforma hozzáférést kell biztosítani az oktatáshoz. A gyermekeket nem érheti hátrányos megkülönböztetés, ezért nem működhetnek külön a tagozatok” – jelentette ki a főtanfelügyelő.
   
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere a portálnak elmondta: amikor megkötötték a szerződést a református egyházzal, sem az iskola sem a tanfelügyelőség nem jelezte a törvényességi aggályait. Hozzátette: hétfőn találkozik az egyház képviselőivel, és ha sikerül megállapodni arról, hogy ne csak a magyar tagozat használja a református egyházi épületet, akkor megoldódik a probléma. Ha nem, akkor az iskolában két váltásban zajlik az oktatás mindaddig, míg megoldást nem találnak a teremhiányra.
   
Az Ebihoreanul.ro közlése szerint az ügyet a hét folyamán bukaresti oktatási minisztérium kiküldött bizottsága is vizsgálta, amely azonban még nem készítette el a vizsgálata jelentését. A portál azonban egyértelműnek találta, hogy a minisztérium mindaddig nem engedélyezi a református egyház által felajánlott új oktatási helyszín működését, amíg az egyház nem mond le arról a feltételről, hogy az épületben a magyar tannyelvű osztályok működjenek.
   
Az MTI megkeresésére a református egyházkerület oktatási ügyekért felelős előadó tanácsosa azt közölte: az egyház a közeljövőben írásban teszi közzé álláspontját az üggyel kapcsolatban.
   
A KREK az 1990-es években a Nagyváradi Zsidó Hitközségtől vásárolta meg a most felajánlott épületet az elindított Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium számára, de miután sikerült visszaszereznie az egykori református kollégium államosított épületét, abba költöztette a református iskolát. Az így megüresedett épület a közelmúltban alapos felújításon esett át.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »