A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria nem is olyan régen képzőművészet-népszerűsítő sorozatot indított, melynek célja a kevésbé szakavatottak, úgymond a laikusok számára is befogadhatóbbá tenni a különféle művészeti formákat, stílusokat, korszakokat, illetve megérteni az alkotások üzenetét. Tegnap Cs. Tóth János, művészeti író volt a sorozat előadója.
Vajon mire gondolhatott a költő? – szokták kérdezni manapság e szinte már toposszá vált szófordulattal egy-egy megfogalmazás hallatán. Épp az előző előadás során idézte Varga-Amár László Arany Jánost, aki erre a felvetésre azt válaszolta, hogy „tudja a fene, hogy mire gondoltam”. Sok esetben tehát az alkotó pillanatnyi, ösztönszerű és megismételhetetlen „rezdülése” vezethet el egy olyan művészi érték megszületéséhez, amelynek jelentése nem biztos, hogy egyértelműen meghatározható, azonban valamilyen hatást (jó esetben katarzis élményt) mindenféleképpen kivált a befogadóból. Azonban a másik véglet, a művészetszemlélet „posztmodern” felfogása sem lehet helytálló, ami alapján a szavak, a dolgok jelentései lényegtelenek, illetve felcserélhetők, vagy tetszés szerint átruházhatók, hiszen egy adott fogalom, tárgy vagy művészeti alkotás ugyan bizonyos esetben jelentheti önmagát és annak az ellenkezőjét, de ezek csak a kivételt erősítik. Petőfi Nemzeti daláról sem mondhatjuk, hogy labancbarát, így nyilván egy adott művészeti alkotás jelentéséről, mondanivalójáról sem állíthatunk mindent. Persze a l’art pour l’art művészetnek lehetnek különböző befogadók általi, akár egymással ellentmondásban levő percepciói is, de ezek semmiképpen nem lehetnek jelentések, hanem csupán élmények. Persze egy festményt primér módon is megközelíthetünk, mert miből is áll? Van rajta festék, tartalmaz vásznat és keretet… Ha így közelítünk hozzá, akkor viszont már nem beszélünk művészetről, kivéve akkor, ha szándékosan „játszadozunk” ezekkel a gondolatokkal, de az ilyesmi általában nem magasröptű és időben véges.
A művészetben kezdetek óta jelen van az emberi szükségletek kielégítésének megjelenítése (legyen szó a fajfenntartásról vagy az alapvető létszükségletek kielégítéséről) a figuratív ábrázolások esetében, elég csak a willendorfi Vénuszra, vagy az Altamira-barlang rajzaira gondolni.
Kezdetben a mágiában egyben volt a vallás, a tudomány és a művészet, és ebből első helyen a tudomány vált ki. (…) A művészet a mágián belül először a táncban, aztán később különféle rajzokban nyilvánult meg. (…) Az archaikus művészet összefogott, szépen letisztult, régi s mégis modern felfogású”,
mondta az előadó. Az akadémikus szemléletmód lényege már nem ösztönszerű, hiszen tanítják az alkotókat arra, hogy miféleképpen formázzanak meg egy szobrot, miként rajzoljanak festményt. Az absztrakt művészet pedig teljesen elvont, és Cs. Tóth János mindhárom vonatkozásában példákkal is szolgált a közönség számára.
Egy festmény egy szelet kivágása a világból, ilyen értelemben minden festmény absztraktnak tekinthető”,
fejtette ki az est vendége.
A bevezető után kronológiailag is bemutatta az étel és ital témáját a művészettörténetben, melynek legkorábbi konkrét ábrázolásához i.e. 3000 tájékára, a sumérok idejéig kell visszamennünk (az élet vizének megjelenítése), majd az egyiptomiak művészetében is (magot őrlő nő) is megtalálhatjuk. Az elsüllyedt Santoriniban találták meg azt az i. e. 1500 tájékán készült festményt, ami egy halászfiút ábrázol (halakkal a kezében). Kr.e. 750-ben már nagy hombárokat készítettek gabona és víz tárolására, az athéni múzeumban is van kiállítva ilyen. A román kor idején már lakmározásokat is ábrázoltak, de bizonyos vonatkozásban Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája is ebbe a kategóriába tartozik.
A németalföldi festészet is jeleskedett a lakomák ábrázolásában, egy eklatáns és közismert példa erre Pieter Bruegel Parasztlakodalom című festménye. Később teret nyernek a klasszikus csendéletek, majd a XIX. század végi izmusok teljesen a saját maguk képére formálják a témát. Édouard Manet Reggeli a szabadban című festménye Tiziano Vecellio Koncert a szabadban című alkotásának parafrázisa, és hiába készült századokkal később, mégis akaratlanul botrányt keltett a maga idejében. Manet A Folies-Bergère bárja című festménye is a téma egyik klasszikusa. Az absztrakt megjelenésével a síkok eltolódtak, a csendéletek szilánkokra bomlottak szét. Ezt Warhol „szedte össze” és „szolgálta fel” a „fogyasztóknak”. Az utóbbi évtizedekben pedig már maga a téma is annyi stílusban és változatban bukkan(hat) elő, mint amennyi stílus és egyedi látásmód azóta kialakult.
A Művészet mindenkinek előadássorozata a Vermes-villában jövő összel folytatódik.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
