Észtország megtiltaná a fegyvertartást az ott élő orosz és fehérorosz állampolgároknak

Észtország megtiltaná a fegyvertartást az ott élő orosz és fehérorosz állampolgároknak

Észtország megtiltaná a fegyvertartást a területén élő orosz és fehérorosz állampolgároknak – derült ki Kaja Kallas észt kormányfő új kormányának pénteken Tallinnban aláírt koalíciós megállapodásából.

Az 1,3 milliós Észtország lakóinak hozzávetőleg negyede orosz anyanyelvű, sokan közülük észt állampolgársággal is rendelkeznek. A fehéroroszok száma azonban alig egy százalék.

Az Oroszországi Föderáció és Fehéroroszország állampolgárainak kiállított fegyvertartási engedélyeket érvényteleníteni fogják, továbbiakat pedig nem fognak kiadni”

Hírdetés

– idézett az észt közszolgálati rádió a koalíciós szerződésből.

Lauris Läänemets leendő belügyminiszter megerősítette az erre vonatkozó terveket. Mint mondta, az elképzelés megvalósítása a szükséges törvénymódosítások miatt több hónapot is igénybe vehet.

Kallas pártja, a jobbközép Észt Reform Párt a szociáldemokratákkal és a nemzeti-konzervatív Haza Párttal (Pro Patria/Isamaa) állt össze miután az Észt Reform Párt és a balközép Centrum Párt koalíciója összeomlott. Kallas új kabinetje várhatóan a jövő héten kezdi meg működését.

Mindhárom balti országban számottevő orosz kisebbség él. Észország, Lettország és Litvánia is tart a konfrontációtól Oroszországgal, különösen a február 24-én indult ukrajnai elleni orosz offenzíva után.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »