Esztergomba vezetett a Szeged-Csanádi Egyházmegye idei Apa-fiú zarándoklata

Esztergomba vezetett a Szeged-Csanádi Egyházmegye idei Apa-fiú zarándoklata

Július 8. és 14. között immár negyedik alkalommal hívta a Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözpontja közös útra az édesapákat és fiaikat egyhetes Apa–fiú zarándoklatra. A Szerzetesi Iroda ZarándokTábor programjához csatlakozva idén Tata és Esztergom között zarándokoltak, gyalogosan haladva változatos, gyakran kihívást jelentő útvonalon keresztül.

A nehezebb, kaptatós szakaszok mellett még egy esős, embertpróbáló nap is része volt az útnak, amely még inkább elmélyítette az élményt: megtapasztalhatták a fizikai és lelki kitartás, valamint az egymás iránti figyelem fontosságát.

A 21 fős egyházmegyei zarándokcsapat számára a tábor szervezői biztosították a kereteket: étkezést, szállást és napi tematizált programot, ami lehetővé tette, hogy a résztvevők teljes figyelmükkel egymásra és az út tartalmára forduljanak.

A napok során a csendszakaszok adtak lehetőséget a belső elcsendesedésre. Külön is beszélgethettek az apák és a fiúk, megosztva gondolataikat az apaságról, fiúvá válásról, örömökről és kihívásokról. Minden napra jutott idő, amikor apa és fia kettesben járhatták az utat, előre ajánlott beszélgetéstémák mentén kapcsolódva: történetek, értékek, kapcsolati élmények kerültek felszínre.

Hírdetés

Az egyhetes zarándoklat Esztergomban, a bazilikába érve zárult. A főszékesegyház „anyai és tanítói” mivolta méltó lezárást adott annak a lelki útnak, amelyet a résztvevők végigjártak.

A hazafelé vezető úton apák és fiaik közösen fogalmazták meg: hiánypótló, elmélyítő és megerősítő hetet éltek meg együtt. A zarándoklat során született kapcsolódás jó alapot teremtett ahhoz, hogy ezt az egymás felé fordulást a mindennapokban is továbbvigyék.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »