Észrevette? Ezen termék ára csökkent az elmúlt hónapokban

Észrevette? Ezen termék ára csökkent az elmúlt hónapokban

Az infláció ugyan csökkent, de az árak éves összehasonlításban továbbra is emelkednek, a Statisztikai Hivatal adatai alapján áprilisban 2,1 százalékos pénzromlást mértek.

Az utóbbi hónapokban már csak enyhébb növekedést mérnek a statisztikák, sőt, vannak olyan termékek is, amelyek olcsóbbak lettek tavalyhoz képest. Ilyen a tej, a sajtok és a tojás, amelyek 5,7 százalékkal csökkentek. Csökkent a zöldségfélék, az olajok és zsírok, valamint a kávé, a tea és a kakaó ára is.

A jó hír az, hogy itt az élelmiszerek nagy része már olcsóbb. Szlovákiában 2021 júniusától 2023 márciusáig csaknem 40 százalékkal nőttek az árak, miközben a növekedés 0,6 százalékra lassult az elmúlt évben. Még nem átfogó élelmiszerár-csökkenésről van szó, de március végére az élelmiszerkategóriák 40 százaléka lett olcsóbb évről évre. Ez több, mint az uniós átlag”

– állapították meg a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) elemzői.

Hírdetés

Az élelmiszer ára volt éppen az, ami a szlovákiai inflációt felpörgette, így a termékek árának csökkenése kedvező hatással lehet a háztartások fogyasztására is. A hazai körülmények közt ugyanis átlagosan minden negyedik eurót a családok élelmiszervásárlásra költenek.

Az élelmiszerárak csökkenésének folytatására van esély a nemzetközi tendenciák alapján, „Az élelmiszerárak meredek emelkedése már megállt Európa-szerte, sőt csökkenni is kezd. Növekedésük 2023 márciusában érte el a csúcsot, amikor az összes élelmiszertermék legalább hat százalékkal nőtt éves szinten. Azóta azonban az árak alakulása mérséklődni kezdett, és a gyorsan növekvő cikkek aránya jelentősen csökkent. Az EU-ban az élelmiszerek megközelítőleg egyötödének ára már csökken” – mutatnak rá a nemzeti bank szakértői. 

Az árak csökkenése annak tudható be, hogy az érintett mezőgazdasági nyersanyagok és mezőgazdasági termékek ára csökkent a világpiacon. Az olívaolaj ára azonban jelenleg az ellenkező irányba fejlődik, ami nem csak Szlovákiában, hanem mindenhol drágább.

A jelenleg tapasztalható kétszázalékos árnövekedés elvileg nem árt a gazdaságnak, sőt a szlovákiai árszínvonalat figyelő Európai Központi Bank is azt tűzi ki célul, hogy az infláció elérje a két százalékot. A mérsékelt áremelkedést pedig igyekszik fenntartani, mert gazdaságilag az árcsökkenés hosszú távon káros. Ha a vállalatok kénytelenek csökkenteni áruik és szolgáltatásaik árát, az veszélyezteti a stabilitásukat. Ha az árcsökkenés túl sokáig tart, a vállalatok kénytelenek elbocsátani, a fogyasztók elbizonytalanodnak, és még kevesebbet költenek. Ez tovább rontja a helyzetet, és a gazdaság úgynevezett deflációs spirálba kerül. Ezért jó, ha az árak olyan ütemben emelkednek, amelyet a béremelés ésszerű időn belül ellensúlyozhat.

Az előrejelzések azt vetítik előre, hogy 2,5 százalék körüli inflációra kell számolnunk, de a három százalékos határt már nem kellene túllépnie.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »