A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája szervezésében április 3. és 5. között Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, német–latin szakos tanár tart lelkigyakorlatot keresztény pedagógusok számára Budapesten, a Ferenciek terei Alkantarai Szent Péter-templomban (belvárosi ferences templom).
A triduum második alkalmán, április 4-én, pénteken a 18.30-kor kezdődő szentmise előtt pedagógusok elmélkedéseivel kísért keresztúti ájtatosságot tartottak a belvárosi ferences templomban.
A szentmise elején Zsódi Viktor a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Dejcsics Konrád OSB a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, német–latin szakos tanár homíliájában az előző nap megkezdett témát folytatta a szentmisén felolvasott evangélium (Mk 6,7–13) alapján. Mint mondta, ezúttal Isten országának működéséről szeretne elmélkedni, többek közt a triduum első alkalma után zajlott, a keresztény pedagógia jövőjéről szóló kerekasztal beszélgetésen felvetődött gondolatok nyomán.
A Mk 6,7–13-ban arról olvashatunk, hogy Jézus kettesével szétküldi tanítványait, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken és meghagyja nekik, hogy az útra ne vigyenek se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azt is mondja nekik, hogy „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytathatjátok.” A tanítványok pedig elmennek, s hirdetik a bűnbánatot, sok ördögöt kiűznek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítanak.
Dejcsics Konrád OSB az evangéliumi szakasz Isten országával kapcsolatos üzenetét egy aktuális iskolai helyzetből kiindulva fejtette ki.
Elmondta, hogy „az elmúlt napok az iskolákban a hétköznapi rutin mellett a kompetenciamérés kihívásaival teltek. Meg kellett szervezni, hogy legyen kellően erős internet a termekben, ahol a gyerekek az egyes évfolyamokon az online kompetenciamérő-tesztet írják, kellettek laptopok, pót-laptopok, pót-pót-mobiltöltők, hogy ne legyen technikai fennakadás, és még az órarend átszervezéséről is gondoskodni kellett.”
Hozzátette: „az iskolák azonban rutinosak, a tanárok és igazgatók jó problémamegoldók. Ezekkel nincs semmi baj. Ami nagyobb fejtörést okoz, az a tesztek kitöltőinek, a gyerekeknek az attitűdje. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban azért több szorongás jelent meg a tanárokban, iskolaigazgatókban, mindazokban, akik tisztában vannak a kompetenciamérések újdonsült oktatáspolitikai jelentőségével.
Mert mi lesz, ha a gyerekek csak úgy gondolkodás nélkül végigkattintgatják a tesztet? Mi lesz, ha gyors és pontatlan fejszámolást végezve – hiszen az online teszteknek a legnagyobb vonzereje a digitális működésmód, tehát az, hogy nem kell papírt és ceruzát használni – hamarjában válaszolnak és nem a valódi tudásuk jelenik meg, hanem a felszínességük? Mi lesz, ha rossz gyerekként viselkednek, és csupa B-t nyomnak a teszten, juszt is, kivagyiságból, vagy az iskolával szembeni merő rosszindulatból?!”
A bencés szerzetes rámutatott: „Eszköztelen a tanár, eszköztelen az iskola a gyerekek gyorsaságával, figyelmetlenségével, rosszindulatával szemben. S a szorongás még nagyobb, ha arra gondolunk, hogy mennyi minden múlik ezen az online teszten. Adott esetben iskolai, közösségi presztízsünk, az iskolák sorrendjében elfoglalt helyünk, ilyen módon pedig esetleg a megbecsülésünk, az öregdiákjaink reakciója, a beiskolázási számaink.
Bizony, egy rosszul sikerült kompetencia-mérés akár egy lefelé vezető spirálba is taszíthat minket. Eszköztelenek vagyunk ezzel szemben, s ez összeszorítja az ember szívét.”
Dejcsics Konrád a továbbiakban kifejtette: „tanárként számos más helyzetben is eszköztelennek érezhetjük magunkat. Akkor, amikor nem tudunk megoldani egy osztálytermi keretezési-fegyelmezési helyzetet, amikor nem jól reagálnak a diákok a jól bevett gyakorlatainkra, amikor olyan családi csomagot hurcolnak magukkal, amelytől megrendülünk, vagy amikor olyan pszichés helyzetben vannak, hogy mi sem látunk megoldást. Újra meg újra elfog minket az eszköztelenség riadalma vagy keserűsége.”
A szerzetestanár a felolvasott evangéliumi szakaszt elemezve a helyzet hasonlóságára mutatott rá: „Jézus kifejezetten eszköztelenné teszi a tanítványait, leveszi róluk az útipoggyászt, a kenyeret, a tarisznyát, a plusz ruhaneműt és még a pénzt is. Ő maga veszi el tőlük az eszközöket, amelyekkel boldogulhatnának, vagy amelyekkel megvédhetnék magukat Palesztina agresszióval fenyegető útjain és településein. De éppen az a mód, ahogy Jézus Krisztus elküldi a világba tanítványait, ad választ (tanári) hivatásbeli és keresztény eszköztelenségünk szorongató tapasztalataira.
Egyfelől: Jézus ugyan eszköztelenül, de nem társtalanul küldi útra tanítványait. Hiányzik a felszerelés, de ott van valaki, aki sokkal többet jelent, mint a pénz, a ruha, a poggyász vagy a biztonsági intézkedés, netán a fegyver. Ott van a társ. A testvér. Az a testvér, akit Jézus társul rendel mellém az útra. Aki nélkül nem lehet hatalmam a tisztátalan lelkek felett, aki nélkül képtelen vagyok hirdetni Isten szabadító erejét.”
Dejcsics Konrád a jelenlévő tanárokat megszólítva leszögezte: „Ahhoz, hogy a világban tanúságot tudjunk tenni, szakadatlan párbeszédben, úti közösségben, életközösségben kell lennünk a testvérünkkel.” Mint mondta, „nem plusz kihívás, hanem perspektívát váltó lehetőség, ha az osztálytermi bozótharcod mellett még arra is figyelsz, hogy közösségben légy a kollégáddal, beosztottaddal, a rendtársaddal vagy a családtagoddal. Így a magányos osztálytermi kudarcod már nemcsak a te ügyed, hanem a társad meghívása is.
Nem kell egyedül viselned: ott van a tanáriban a testvéred, akinek igenis az a hivatása, hogy vigyázzon rád. A társad elfáradása nem az ő magányos biznisze, hanem a te üdvösséged nyitja vagy zára, mert igen, te vagy őrizője! Mert nem a közös munka, a közös iskola, a közös szak köt össze benneteket, hanem Jézus Krisztus küldő szava.”
A szerzetes elmondta, hogy a tegnapi kerekasztal-beszélgetésen elhangzott: lehet, hogy a pap és a pedagógus lesz az utolsó magányos hivatás a 21. század közepén.
„Jézus Krisztus ezzel szemben arra hív, hogy mi legyünk az első nem magányos hivatás a 21. század küszöbén. Az evangélium alapján éppen a katolikus iskolában élhetnénk meg, hogy milyen úgy úton lenni, hogy nem nyugszunk bele abba, hogy magányos utazók, magányos igehirdetők legyünk.
S ez nemcsak azt jelenti, hogy a tanáriban megosztjuk egymással frusztrációnkat a kompetenciamérés technikai és pedagógiai kihívásai miatt. Talán azt is jelenti, hogy az iskoláink is rádöbbennek: testvérként, kettesével vagyunk útra küldve. S ha valami, akkor a versengés, s a sorrend felállítása az első akadálya annak, hogy hitelesen tanúskodjunk a minket hívó és küldő Úrról.”
Eszköztelenek lehetünk, de nem vagyunk társtalanok – összegezte a szónok –, „ez a mai evangéliumi szakasz első nagy tanúsága, és van még egy: az evangélium hirdetésének sikere nem a tanítványok heroikus erőfeszítésén, aszkézisén, még csak nem is igehirdetésük erőteljes szavain múlik.
Szent Márk meggyőződése, hogy az igazi történés nem az apostolokban, hanem Izrael városaiban és falvaiban történik. A tanítványok ugyanis bátran nekivághatnak az útnak poggyász nélkül, mert vannak olyan házak és családok Izraelben, akik úgy tekintenek rájuk, mint önmagukra (Mk 12,31). Vannak olyan helyek, ahol befogadják őket: ahol családtagnak látják őket, ennivalót adnak nekik és szállást. Vannak olyan helyek Izraelben, ahol már épül az Ország.
Az útra küldött tanítványok munkaköri leírása elsődlegesen az, hogy feltérképezzék azokat a helyeket, ahol Isten Lelke már működni kezdett. Feladatuk, hogy útközben tanuljanak azoktól az emberektől, akik megtértek.”
Dejcsics Konrád az előbbiekhez hozzáfűzve Ferenc pápa egyik sokszor használt szófordulatát idézte „a szomszédságunkban élő szentekről”. Mint mondta, „azt hiszem, az útra küldött apostolok is ezt élték meg: bárhol jártak Izrael útjain, bárhol is hirdették a megtérést és az életet, mindig találtak olyan embereket, akik megnyitották a szívüket, akik befogadták őket. Ők „a szentek a szomszédban”.
Így ír erről a pápa: „Ebben a napról napra állandó előbbre jutásban látom a küzdő Egyház életszentségét. Ez nagyon gyakran a szomszédban élők életszentsége és Isten jelenlétének tükröződései, vagy más szóval élve: »az életszentség középosztálya«. […] Nem kell püspöknek, papnak, szerzetesnőnek vagy szerzetesnek lennünk, hogy szentek legyünk. Gyakran megkísért bennünket az a gondolat, hogy az életszentség azok kiváltsága, akiknek megadatik, a mindennapos teendőktől való távolmaradás és sok időt szentelnek az imádságra. Nem így van.
Valamennyien arra kaptunk meghívást, hogy szentek legyünk; azáltal, hogy szeretettel élünk és mindegyikünk fölajánlja a maga tanúságtételét a napi teendőiben, épp ott, ahol van. Szerzetesnő vagy? Szerzetes vagy? Úgy légy szent, hogy örömmel éled meg önátadásodat. Házas ember vagy? Úgy légy szent, hogy szereted és gondozod a férjedet vagy a feleségedet, ahogyan Krisztus törődik az Egyházzal. Munkásember vagy? Úgy légy szent, hogy becsülettel és szakértelemmel végzed a munkádat a testvérek szolgálatában. Szülő, nagymama vagy nagypapa vagy? Úgy légy szent, hogy türelemmel tanítod a kicsiket Jézus követésére. Hatalom birtokában vagy? Úgy légy szent, hogy küzdesz a közjóért és lemondasz egyéni érdekeidről.” (Gaudete et exsultate 7.14)
Dejcsics Konrád hangsúlyozta: „Tanári és keresztény hivatásunk gazdagodhat, ha arra vállalkozunk, hogy Isten Országának feltérképezőivé válunk. A mi meghívásunk, épp úgy mint a tanítványoké, a csodálkozásra szól. Arra, hogy felfedezzük, milyen sok helyen épül már az Isten Országa – főleg ott, ahol nem is gondoltuk volna. Hogy bizalommal tekintsünk a felebarátainkra, a körülöttünk élőkre és az idegenekre, tudva, hogy Isten Igéje hatékonyabb a mi előítéleteinknél. Hogy felfedezzük: igazi erőnk – az apostolutódoké is – a gyengeségünk.
S, hogy mi vagyunk a különc úton lévők, a hitetlenek és a félénkek, akik mégsincsenek egyedül, akiket befogadnak. Akik nincstelenek ugyan, de mindenük megvan. Szegények, mégis gazdagok.”
Ezekkel a szavakkal zárta a keresztény pedagógusoknak szóló triduumának második elmélkedését a pannonhalmi bencés szerzetes.
A triduum április 5-én, szombaton folytatódik a 18.30-kor kezdődő szentmisén.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
