Eszes Tamásról: Embert ölni gyilkosság, elpusztítani politika – Hajrá JOBBIK!

Szeszák Gyula cikke,  Dr. Ing. Sebestyén-Teleki István bevezetőjével

NIF: Kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy a volt főügyész úr cikkében szereplő búcsú -emailje Eszes Tamásnak, csak nagyon nehéz körülmények leküzdése után fogadható el perdöntő búcsúlevélnek, bizonyítéknak. Mivel Eszes Tamás elpusztítása mögött politikai erők (többek között a néppártosodó JOBBIK) és szolgálatok állnak ezért alapos lehet a gyanúnk, hogy az email hamis. Eredetiségét a következőképpen lehet meghamisítani. Erre a szolgalatok fel vannak úgy IT-szakemberekben, mint számítógépekkel és szoftverekkel szerelve.  Több módszer is lehetséges, hogy valakinek az email címéről a szolgálatok leveleket írogassanak. Trójaiakkal behatolnak a megfigyelt személy gépjébe és minden használt kódját ellopják. Mikor a célszemély pl. nincs otthon, kívülről ébresztik a gépjét és az előre megszerkesztett szöveget beírják egy emailbe és elküldik a célszemély nevében, búcsú levélként az ex-élettársnak. Gyanú felmerülése esetén ugyanazok a szervek kellene a csalást az Esze Tamás gépjén felfedezzék. Tehát nem fogják felfedezni! Ez annyiból veszélyes a gyilkossággal vádolható erőszakszervezetek felé, hogy egy semleges szakértői cég kinyomozhatja, honnan származik és mikortól működik az Esze Tamás gépjében a trójai vírus.

A fentiek miatt van még egy komplexebb lehetőség is, amit ritkán használnak: Eltüntetik a trójai elküldőjének nyomát, több, vízesésben kapcsolt névtelenitő szerver mögé, hogy honnan indult a trójai vírus. Ekkor már a semleges szakértök azoknak a cégeknek az engedélyét kell kérjék, ahol ezek a szerverek működnek. Feltételezve, hogy az erőszakszervezetnek van pénze és profi, előfizetéses névtelenitő programot használnak, akkor a vízesésben egymás után kapcsolt szerverek száma sok országban szétszórva, több cégnél van. Mindegyiknek levelet kell írni, a halálesetről bizonyítékokat elküldeni nekik és kérni az eredeti IP-szám megadását. A láncolatból elég, ha csak egy cég nem adja meg az IP-számot, és erre nagy az esély, akkor lehetetlenné válik a trójai küldőjének beazonosítása.

Dr. Ing. Sebestyén Teleki István

Embert ölni gyilkosság,
elpusztítani – politika.

 Szeszák Gyula, volt megyei főügyész

Gyöngyöspatai álmok.

Ki volt Eszes Tamás?

A harcos “önként” távozott. Lezárult az ördögi játszma egy fejezete. Vége a harcnak? Recuiescat in pace (nyugodj békében)? Ezt szeretnétek? Ez nem egyházi temetés, fiúk! Csak a testet pusztítottátok el. A szellem fölött nincs hatalmatok!

Tamás a nyár folyamán rám bízta ügyes – bajos dolgait. Tudok hát egyet mást ebben az ügyben és semmi okom, hogy véka alá rejtsek bármit is. Csendesen jegyzem meg, nekem nem volt büdös ez az ügy. A fene tudja miért, szeretek a vesztesek mellé állni. Ha néhányan közületek felháborodnak majd írásomon, tudni fogom nem írogáltam hiába.

Ide tehettem volna a cikk elejére Tamás gyászkeretes képét, de én sorsán keresztül a profilját akarom megrajzolni, ahelyett amit ti “alkottatok” róla. 

Tamást a rendszer pusztította el. A rendszer amelynek ugyanúgy integráns része a Jobbik, mint Pintér legveszettebb martalóca. 

Megakadályozzák a honvédelmi tábor megnyitását!

A profilalkotáshoz tartozik, hogy megismerjük emberünk álmait. Ez általában nehéz, különösen ha olyan hallgatag valaki mint Eszes Tamás volt. Nála azonban más a helyzet. Cselekedetei ugyanis kirajzolják mirõl álmodott.

Több “interjút” készítettem vele, de azt elfelejtettem megkérdezni, miért kötött ki épp Gyöngyöspatán. Így csak sejthetem, hogy a balhé is vonzotta… Nem volt született gyöngyöspatai, mégis észrevette a Kecskekövet, a szisztematikus országpusztítás skanzenjét. Õ is választhatott volna olyan taktikát, mint a “Szebb Jövõért Polgárõr Egyesü let”, azaz masíroztathatta volna harcosait a fõútvonalakon. Nem ezt tette. Meg akart telepedni a Kecskehegyen! Birtokokat vásárolt és bérelt: egy pinceépületet, alatta egy 2800 négyzetméteres, fölötte pedig öt kisebb telket. Hogy mit akart ott? Helyreállítani az elpusztított Magyarország egy kis darabkáját. Ettõl ijedtek volna meg a cigányok? Egy frászt. Ettõl a nemzetpusztító hatalom íjedt meg! Mi lesz ha valaki a saját bírtokán “erõszakkal” kezd zöldséget gyümöl csöt termelni, állatokat tenyészteni és ráadásul olyan elvetemült, hogy maga akarja elfogyasztani, vagy értékesíteni amit megtermelt. Ez nem illett a képbe. A magának termelõ magyar nem kell. Az ilyen magyart kell elpusztítani a rafinált gazdasági szabályozók és a mindíg éhes cigánybendõk segítségével; elõkészítendõ az izraeli betelepítéshez a magyar ugart.

Aztán volt itt más baj is. Ha valaki meglátogatja a “Kék Sárkányok” honlapot, vajon kit lát, mit lát ott? A még erõt és optimizmust sugárzó “Kempo” edzõt – Eszes Tamást – lelkes fiatalok társaságában. Hát nem éppen ezt az embertípust, ezt a magyar emberfajtát, kell kiíratni annak, akinek az a feladata, hogy mire az országra zúdul a kiválasztott emberfaj, itt már csak “genetikusan alattvaló” népmaradványt, olyan páriákat találjon találjon, akik kipucolják a budit a hódítók után?

Olyan egyedekre nincs szükség, akik vészhelyzetben saját erejükbõl képesek magukat, családjukat, vagy másokat megvédeni. Erre csak az erõszak monopóliumát magához ragadó szálláscsináló diktatúra jogosult, de persze nem kötelezett.

Azon egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy Orbán, Pintér, meg a liberális világcsürhe “elhatárolódtak” a Véderõtõl, meg Eszes Tamástól. De elhatárolódott a Jobbik, meg a Polgárõr Egyesület is. Õszintén szólva ezen én nem csodálkozom, mert sikerült némi betekintést nyernem a Jobbik veséjébe, részben a tetthelyen Gyöngyöspatán (részben néhány “cigányverte” hajdúsági településen). Errõl szól “Országpusztítás” c. kommentárom, amit késõbb kénytelen voltam kiegészíteni és árnyalni “Gyöngyöspata színe és visszája”c. újabb kommentáromban. 

Az utóbbi cikkben utalok a gyöngyöspatai választások eredményére, vagyis arra, hogy ült bele Juhász János Oszkár a tejfeles köcsögbe. Közbevetõleg jegyzem meg, ez az ember egy matyó hímzéses díszpárnára emlékeztet engem. De nem ez a legföbb kifogásom vele szemben…

Érdemes elgondolkodni ezen a furcsa választáson. A “cigány erõ” jelöltje Farkas János visszalépése folytán Juhásszal hat független, ill. álfüggetlen képviselõ lépett sorompóba. Eszes Tamás e visszalépésrõl úgy vélekedett, hogy a cigányok testületileg Juhászra szavaztak. Ezzel magyarázta , hogy a 2010 októberi idõközi választáson mindössze 68 szavazatot kapott, és ezzel 5,81 százalékot elért nyeretlen ezúttal befutott. 

További furcsaságok. A Fidesz senkit sem futtatott és nem is korteskedett senki mellett. Errõl számos találgatás jelent meg, de ezekkel nem untatnám az olvasókat. E passzivitás mögött azonban egy háttéralku szennyes körvonalai látszanak kirajzolódni, amit a Fidesz és a Jobbik kötöttek. Mielõtt emiatt bárki felhördülne, megmagyarázom, mibõl lehet erre a háttéralkura következtetni. 

Oszi a gyõzelem bódulatában tartott villám-sajtótájékoztatón a következõket mondta. “Az igazság gyõzedelmeskedett, a gyöngyöspatai emberek igazságérzetének és bátorságának köszönhetõen.” Én nem tudom, Oszi járt e iskolába és ha igen hányas osztályzatai lehettek. Azt sehogy se tudom belõle kinézni, hogy elsõ eminens lett volna. (Annyi esze mindenesetre van, hogy “kabinetfõnököt” tart és néha az nyilatkozik helyette.)

Akinek kabinetfõnöke van, annak kell hogy legyen ars poeticaja is. Hát persze, hogy van nékije is. “Korábban az [origo]-nak azt mondta, hogy a “közbiztonságot” és a “vagyonbiztonságot” tartja elsõdleges fontosságúnak Gyön gyöspatán. Azt is hozzátette, hogy polgármesterré választása esetén bevezetné a településen az “érpataki modell” helyi viszonyokhoz alkalmazkodó változatát, illetve Tiszavasvárihoz hasonlóan csendõrséget hozna létre Gyöngyöspatán…” E megnyilatkozások az életlen elméjűség csalhatatlan szimptómái a következõk miatt.

Másoknak talán feltűnt a Fidesz rabszolgaprogramja, vagyis a “Közmunkaprogram”, amelynek kísérleti terepéül épp Gyöngyöspatát szemelte ki az Orbán diktatúra, egyáltalán nem véletlenül. Errõl mindenki tud, ezért elég egy találomra kiválasztott kurta idézet a helyzet szemléltetésére. “Pénteken elõször vehetik fel havi munkabérük idõarányos részét azok a gyöngyöspatai közmunkások, akik augusztus elsejétõl a Belügyminisztérium (BM) szervezte közmunka minta programban erdõtelepítés elõkészítését végzik – közölte a tárca az MTI-vel.  Samu Attila miniszteri fõtanácsadó, a közfoglalkoztatási program kommunikációs felelõse tudatta: a gyöngyöspatai közmunka-mintaprogramban negyvenen végeznek erdõgazdálkodási munkát, nyolc nõ és harminckét férfi. A közmunkások többsége Gyöngyöspatán lakik, átlagéletkoruk 35 év, a legfiatalabb 18, a legidõsebb 58 éves. [2011. augusztus 12]” 

Ide egy kis kiegészítés kívánkozik, de ezt végezze el az Amerikai Népszava. Az egész cikk szerfölött érdekes, de ide csak egy rövid bekezdés jut, az is sokatmondó!“A közmunkaprogram nyilván azért sem véletlenül indul Gyöngyöspa tán, hogy a cigányellenességet meglovagolva azt a látszatot keltse, hogy a közmunkaprogram a ‘munkakerülõ és élõs ködõ cigányok’ megdolgoztatására irányul. Ezzel a Jobbik elérte Gyöngyöspatán a célját, és kézzelfogható jelét adta a Fidesz és a Jobbik szellemi közösségének és munkamegosztásának. A munka kezdetén majd a Belügyminisztérium illetékese köszönti az elsõ roma kényszermunkásokat. Amikor elindulnak a távoli építkezések, gátemelések, akkor majd a lakóhelyüktõl távolra viszik konténeres gettókba õket.” Súlyosak a szavak, de mekkora a súlyuk a tényeknek?

Esze Tamástól tudom, hogy a Szebb Jövõért Polgárõr Egyesület feloszlott, megszűnt létezni. De mi szükség is lenne rájuk, hisz ott van Oszkár, meg a Pintér. (Pintér ugyan már nem járkál az amerikai nagykövettel Kounalakis asszonnyal Patára, hisz ott az Oszkár. Hogy miért emlegetem kettejüket együtt, arra is megvan a jó okom. Elmúltak a gyöngyöspatai mézeshetek, a hétköznapokról, azaz a “dolgos munkanapokról” pedig szerfölött furcsa hírek szállonganak.

Még Eszes Tamástól tudom, hogy a pataiak nem nagyon csípik az Oszkár fejét. Ez annak tulajdonítható, hogy az önkormányzatnak már négy tagja lemondott, akik közül háromnak a nevére is emlékezett: Ludányi Ferenc, Rusznyák Zsolt és Simó István. Érdekes lenne megtudni, nekik miért nem tetszik a rendszer. Tamás szerint a nemcigány pataiaknak se tetszik, hogy Oszkár rendõrkocsival jár ki a közmunkásokat zavicálni. Dehát hogy smakkol neki magának a BM. köz munkaprogram? A jelek szerint jól feltalálja magát ebben a szerepkörben. A Népszabadságban olvasható saját nyilatkozata. “Juhász Oszkár, Gyöngyöspata nemrégiben megválasztott jobbikos polgármestere szerint leginkább a következetességnek és a szigornak köszönhetõ, hogy a romák dolgoznak, s nem tûnt el egy szerszám sem. Aki önhibájából munkaképtelenné válik, és kizárják a programból, az három évig nem vehet részt hasonló közmunkán, márpedig ez elég visszatartó erõ – mondja – a szerszámokért pedig mindenki anyagi felelõsséggel tartozik: ha elvész valami, ki kell fizetni.Gyöngyöspatán egyébként – az úgynevezett „érpataki modell” mintájára – nemrégiben szigorították a jegyzõi hatáskörben kiróható szabálysértési bírságokat is. Aki vét, az fizet, Juhász Oszkár szerint korra, nemre, bõr színre való tekintet nélkül. Ha a szennyvíz az utcára folyik, ha valaki nem tartja rendben a portáját, ha köpköd, ha csikket dobál el, akkor a jegyzõ – egyéni mérlegelés alapján – ötezertõl ötvenezer forintig terjedõ bírsággal sújthatja. Eddig tíz ügyben indítottak ilyen eljárást, részben szúrópróbaszerû ellenõrzések, részben lakossági bejelentés alapján.”

Nagyon úgy néz ki, hogy ami bõ hatszáz év óta nem sikerült a magyar uralkodóknak (II. József, Mária Terézia) és a kormányoknak, az máris sikerült a B.M.-nek meg az Oszinak? Javasolnám azért, várjuk ki a végét. Nem kell soká várnunk, majd meglátják.

Dehát én Esze Tamásról készítek portrét. Tulajdonképp már elkezdtem. Most folytatom.

Esze Tamás tehát nem tudott, nem is akart, végzetétõl Gyöngyöspatától szabadulni. Vett egy házat, egy kissé kacifántos módon. Az anyjától örökölt Szolnokon egy házat. Ezt fedezetül lekötve vásárolt elõvételi (opciós) jogot a Jókai utcai házra, ahová új élettársával és annak súlyosan fogyatékos gyermekével költöztek be. Hozzákezdtek a felújítás hoz, ill. az átalakításhoz, mert mit is tervezett Tamás? Nem fogják kitalálni, egy edzõtermet a Kempo oktatás céljaira…

Magát az oktatást már korábban elkezdte. Tanítványai is voltak, lettek volna… Csakhogy a község nem mutatott hajlandóságot, hogy az edzések céljára helyiséget biztosítson. Tamás szerint a jegyzõ Mátyás István válaszra sem méltatta ez-irányú kérését. A jegyzõ úr egyébként a Polgármester kemény jobbkeze. Tüstént magenetofont indít, ha valaki felkeresi. Feje fölött egy egy jelmondat díszeleg. “Ha valamit végre jól csinálunk (akár rosszul is) az eredmény csak jó lehet.” Nem mondom, a gondolatnak van magva. Ki lehetne tenni bármelyik munkatábor, vagy fegyintézet bejárata fölé. Tamás bérleményt csak “büntetõ felárral” 3500 Ft. óradíjért kap hatott volna. Így alkalmanként máshol, néha szabad ég alatt, zajlottak az edzések…

Közben viszont egy új ellenség jelentkezett, legbelül a saját énjében, a frusztráció, majd a depresszió. A jelenség rövid leírása a következõ. “A frusztráció Freud szerint a csalódás élménye; ezt akkor érezzük, amikor erõltetett módon mondunk le egy ösztönszükséglet kielégítésérõl. Általánosabban: az az érzés, amelyet egy célirányos cselekedet meghiúsulásakor, ill. valamely várt jutalom elmaradásakor érzünk. Az ember személyiségfejlõdése és szocializációja során kisebb-nagyobb frusztrációk tapasztalatait megélve sajátítja el a szublimáció képességét. A súlyosabb, ismétlõdõ frusztráció azonban depresszióhoz is vezethet.” A depresszív tényezõk Eszes Tamás életében, folyamatosan erõsödve, jelen voltak, onnan kezdve, amikor vörös barett sapkájában Gyöngyöspatán elõször megjelent. Errõl mindenekelõtt a hatalom gondoskodott, gonosz és gusztustalan módon. De kéznél volt Juhász János Oszkár is, mint a hatalom tudatos, vagy alkalmi (?) eszköze.

Az egész egy “békéltetõ megbeszéléssel” kezdõdött, amelyet az Oszkár kezdeményezett Ferenczi Henrik útján a kopogtató cédulák leadási határideje elõtt három nappal, késõ este a benzinkútnál (?). Tamás érezte a provokáció illatát, ezért biztonsági tanúként magával vitte Hartyányi Attilánét. Óvatos volt tehát, de nem eléggé. Észlelte hogy a benzinkutnál egy rendõrségi mikrobusz áll és ez némiképp megnyugtatta (…). Észrevette azt is (?), hogy Oszkár gépkocsija lökhárirójának belsõ oldalára egy magnó van szigetelõ szalaggal felerõsítve. Tudta, hogy Oszkár ilyen “magnós típus” (lám a titkára is), így különösebben nem izgatta a dolog. Ezután kezdetét vette a “megbeszélés”, amit szerinte Oszkár nyitott úgy, hogy már az elsõ mondatba bekerült a “köcsög” kifejezés…

Szó ami szó, összekaptak, majd összementek és ennek során Oszkár pufók rózsaszín fizimiskáján tenyérnyi (?) vér ömleny keletkezett (?). Ebben a helyzetben majdnem minden normális ember azt tette volna, hogy odamegy a rendõr furgon utasaihoz és mint a bibliai szegény Lázár sebeire mutat. Ha ezt teszi, õt nyomban elviszik a körzeti orvoshoz látleletért, támadóját pedig elfogják. Ám Oszkár nem ezt tette, a Gyöngyösi Városi ügyészség (B.1099/2011 sz.) vádirata szerint sem, hanem “távozott a helyszínrõl, majd otthonából értesítette a rendõrséget.” Persze nem a csõstõl járõrözõ pataiakat, hanem a gyöngyösieket. Volt ebben logika? Hát persze hogy volt! Ez meg a Gyöngyösi Városi Bíróság (B.186/2011 sz.) ítéletébõl derül ki. “Juhász János Oszkár a Jobbik megyei alelnöke 2011. június 12-én este feljelentést tett arra hivatkozással, hogy Eszes Tamás arcon ütötte, fojtogatta és hasba rúgta.” Mi történik ilyenkor, normális esetben? A telefonálót felvilágosítják, hogy szerezzen be látleletet, majd egy alkalmatos idõpontban (nappali órákra) behívják és kihallgatják. Majd beidézik a gyanúsítottat is. Ám ez esetben a gyanúsított azonnali “elõállítása” felõl intézkedtek és itt megint adjuk át a szót az ítéletnek “…Az elõállítás végrehajtására éjfél után, június 13-án került sor … ahol 12 (!) rendõr jelent meg…”  Az elnevezéseken lehet vitatkozni, de ez egy vérbeli kommandós akció volt, amelynek az volt a célja, hogy … Nos tulajdonképp mi is volt a célja? Az ítélet részletesen leírja, hogy a tizenkettek közül ki milyen testi, ill. lelki traumát szenvedett el a vádlott rugkapálása, hadonászása és szitkozódása következtében. Az ítéletben sérült rendõrök látleleteirõl nem esik szó, Tamás látleletérõl sem, csupán az nyer megállapítást, hogy “…Rángatózott, majd lefogóit is magával rántva arccal a durva aszfaltra esett, aminek következtében a jobb halántékától az állkapcsáig terjedõ hámhorzsolást szenvedett.” Lám egy finom pintérrendõri intézkedés, ahol csak az aszfalt durva. Hát persze!

Maga Tamás nekem  errõl azt mondta, szó sem volt ilyesmirõl, kirántották az utcára, földrevitték és megbilincselték. Az esetnek nyolc szemtanúja volt, akik kihallgatását Dr. Marosvölgyi Tamás kirendelt védõ útján indítványozta is, de indítványát elutasították. Ugyanígy a rendõrségi videofelvételnek a tárgyaláson történõ megtekintését is. A Bíróság az indítványokat érdemi indokolás nélkül, azaz punktum mellõzte. Eszest hívatalos személy elleni erõszak miatt másfél évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték és pártfogó felügyelet alá is helyezték, azaz kényszerzubbonyt húztak rá.

A bíró szabadlábra helyezte. Tudjuk milyen megkönnyebbûlés ez egy delikvensnek. Eszes azonban percekig sem örülhetett, mert már vártak rá a Budapesti (!) vámhívatal emberei és elvitték “sürgõs”  kihallgatásra egy olyan ügyben, ahol az íratismertés azaz a nyomozás befejezése elõtti utolsó aktus már régebben megtörtént. Ötvenéves ügyvédi (ebbõl másfél évi megyei fõügyészi) praxisomban még nem fordult elõ a hatósági kényszerintézkedések ilyetén furcsa szinkronja. Már már arra lehet következtetni, hogy a mûveleteket egyetlen központ koordinálta. Csakhogy más – más hatóságok elõtt, más – más ügyintézési fázisban levõ ügyeket nem lehetne, pontosabban nem szabadna ilyen módon koordinálni. Ez e módszer nem javítja az ügymenetet, csupán a sokkolás céljait szolgálja.

És még nem is szóltunk a Juhász Oszkár által kezdeményezett tulajdonképpeni bûnügyrõl, a garázdaságról. Ennek az ügynek az íratai (B.219/2011) a Gyöngyösi Városi Bíróságon vannak. Novemberben lett volna a tárgyalás… Igazán sajnálom Oszkár polgármester urat, hogy volt védencem megfosztotta egy ilyen páratlan szereplési lehetõségtõl.

Gondoljunk csak bele, milyen felemelõ érzés lett volna egy olyan ellenféllel szemben triumfálni, akit épp az õ feljelentése kapcsán már el is ítéltek és “pártfogó” felügyelet alá helyeztek. Ez egy fordított handicap. A valódi hadicap azt jelenti, persze csak az angoloknál, hogy “a már több versenyben gyõztes, gyengébb ellenfelének elõnyt ad. Ezen elõny a gyaloglási versenyekben pl. lehet tér vagy idõelõny.” Hát persze az orbán rezsimben elvétve sem akadnak olyanok, akik az angol lovagiasság szabályai szerint szerveznék a viadalokat. Itt a tér és idõelõnyt a jobbikos Oszkárnak biztosította a hatalom, bizonyítva: lám milyen jól megférnek egy gyékényen olyanok, akik egymástól látszólag nagyon is különböznek.

Én is vittem – víttem a harcomat annakidején Györgyi Kálmán legfõbb ügyész ellen. Így a saját élményeim alapján is tudom, milyen érzés, amikor lazán vigyorogva finoman a durva (!) betonba döngölik az embert.

Eszes Tamást azonban e “jogállami” intézkedések nem vitték volna végleg a padlóra. Magam is cselgáncs edzõ voltam és megtanultam, másoknak is tanítottam, a legfõbb szabály: jól esni és gyorsan felállni. Nos, ezt ment volna Tamásnak is, biztosra veszem.

Tamást a magyar milliók betegsége: a szegénység kezdte õrölni! És most – kedves pataiak – tessenek figyelni, ha egyáltalán figyelemre méltatják írásomat. Gyöngyöspata még ma sem egy szegény község. A gazdag vállalkozók gyászos szerepét már “méltattam” a fentebb hivatkozott “Gyöngyöspata színe és visszája” c. írásomban.
Õk lehettek volna azok, akik észreveszik, hogy egy jobb sorsra érdemes ember szükséget szenved. Segíthettek volna rajta. Elvállalt volna minden munkát, amibõl egy darab kenyeret vehet. De nem volt munka, neki nem volt munka. Jelentkezhetett volna persze a BM. & Juhász János Oszkár féle közmunkára. Csak ezzel az történt, hogy valóban “cigánymelóvá” vált. Mert mi is történt? A közmunkabrigád a tervek szerint “vegyes-válogatott” lett volna, az etnikai többséget 12 fõ képviselte volna, de “csoda” történt. A magyarok munkához jutottak (?). “Késõbb Mátyás István, Gyöngyöspata jegyzõje is megerõsíti az információt néhány kijelölt közmunkás visszalépésérõl. Szavai szerint a tizenkét kiválasztott nem roma közmunkásból az elmúlt héten kilencen mutattak be érvényes munkaszerzõdést, így õket már nem osztották be a brigádokba. Azt viszont neki nem feladata vizsgálni, hogy a munkaviszony valós-e, ez a munkaügyi szervezetek dolga. Hárman arra hivatkozva mondták vissza a közmunkát, hogy védett korban vannak, betöltötték az ötvenhetedik életévüket. Kedves pataiak! Ebbe a 12 fõs keretbe önöknél Eszes Tamás nem fért bele? Hogy van ez? Talán attól tartottak, hogy a 13 szerencsétlen szám? Vagy elvárták volna, hogy a BM.& Oszi munkaerõközpontnál jelentkezzen lapátért. Nem vették észre, hogy ez az ember kutyaszorítóba került?

Nem, önök elmentek mellette úgy, hogy másfelé néztek. Csúnya dolog egy halotton átlépni, hát még egy élõn.

Azt hiszik, a saját szempontjukból ez a magatartás kifizetõdik? Nem! Rá fognak jönni, nem fizetõdik ki. Akár tudják, akár nem; akár akarják akár sem, önök “mintafaluvá” váltak. Önökön keresztül lehet tanulmányozni a magyar “társada lom” keresztmetszetét. Csakhogy önök már rég nem “társadalom” a szó semmilyen értelmében. A társadalom alapvetõ ismérve a szolidaritás olyan foka, amely garantálja az emberhez méltó létet. Önök egy olyan népesség, amely egyének re atomizálódott [a háttérhatalom céljainak megfelelõen] és amelyben mindenki csak a saját nyomorult kis alkuját  igyek szik megkötni az egyre mostohább körülményekkel. A gazdag a panziójáért reszket, a szegény meg azért, hogy meg húzódhasson a házában, teljék ennivalóra, meg tüzelõre. Ennyi! Ha a Kecskekõre pillantanak, már nem jut eszükbe úgyszólván semmi. Ásítanak hát egyet?

Dehát ott tartottunk, mi juttatta kötélre Eszes Tamást.

Az anyagi szükösség azt szorítja legjobban akinek mások iránti felelõssége van. Ilyenek, a férfiak ha családfõk. Tamásnak korábbi élettársi kapcsolatából egy leánygyermeke van, akinek tartásához bizony egyre szerényebben tudott az utóbbi idõkben hozzájárulni. [Én tudom, mit jelent az ilyesmi. Nagyapám tisztes asztalos mester volt, amíg az 1929-es gazdasági válságban tönkre nem ment. Amikor rádöbbent, hogy hat gyermekét és feleségét nem képes többé eltartani ténferegni kezdett, majd néhány hónap mulva, 41 éves korában, “elvitte a szíve”. Szerencséje volt. Úgy érezte megfá zott. Lefeküdt, teát kért és mire az megfõtt egymásra tett kezekkel békésen pihent – örökre.]

Tamásnak erõsebb volt a szíve, ergo nem lehetett ilyen szerencséje.

Újabb élettársi kapcsolatot létesített, vállalva egy súlyosan fogyatékos mostohagyereket is. A kapcsolat alapja a szerelem volt. Ez azonban, ahogy lenni szokott, elmúlt. Ebben szerephez jutott Eszes Tamás érthetõen feszült lelkiállapota, ingerlékenysége és egyéb körülmények is. A nõ részérõl következett be tehát az elhidegülés, egy olyan lelki állapot, amelyrõl az egyén nem tehet. Tudományos igazság is az a szlogen, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni. B.M. becsületes volt Eszes Tamáshoz: a felismert változást közölte vele és azt is, hogy elhagyja, mert így nem tud vele élni. Kapcsolatukat megszakította és Gyöngyöspatáról visszaköltözött Szolnokra. Tamás egyedül maradt, emiatt lépett a halálához vezetõ ösvényre, de ez nem ilyen egyszerû, mint a lelki jelenségek általában.

Az “utolsó menedék” szindrómáról van szó. Ennek mibenlétérõl egy magános lélek blogbejegyzése ad hû képet
“Bizonytalan világot élünk… Manapság mindenki lelki sérült, mindenkiben ott lakozik a fájdalom valamilyen módon. Nehéz a megélhetés, munkát találni, és azt megtartani, gyermekkorunk elröppen mint egy pillangó a kezünk közül. Fel kell nõni, és a biztonságot nyújtó családi fészket, otthont el kell hagyni. Szüleink sem élnek örökké, barátaink elhagynak, a szerelmekrõl élettársakról nem is beszélve. Bizony mondom néktek, a legnehezebb utat egyedül kell megtennünk, mert senki nem lehet mellettünk minden pillanatban, minden helyzetben. Nehéz az élet, de kell hogy legyen egy Utolsó mene dék…” A széplelkű, okos szerzõ egy ilyen menedéket vél feltalálni a saját blogjában. A menedék tehát képzelt, de ha lakójának íllúziót nyújt, esetleg megteszi.

Nos Tamás is azt hitte, van ilyen menedék és hogy e menedék tulajdonképp nem is a valóságos élettárs, hanem korábbi – elmúlt – szerelmük. Nos Tamás ebbe a már nemlétező szerelembe szeretett volna visszamenekûlni, ráadásul úgy, hogy a nõt biztosítva saját szerelmérõl, ez úton próbálta meggyõzni arról, hogy ez a kölcsönös szerelem még mindíg létezik.

Nos ez a bizonyítás nem sikerült. Nem sikerülhetett. Az erõlködés csupán egyvalamit bizonyít: a beteg lélek már képtelen volt a megváltoztathatatlant felismerni, megérteni, befogadni. A tétova lélek ilyenkor egy másik utolsó menedék irányába fordul. Ez a menedék viszont reális…

Minderre nem spekulatíve jöttem rá, hanem az által, hogy megismerhettem a távolodó lélek megdöbbentõ és megható kitárulkozását. Ezt azonban csak akkor van jogom nyilvánosságra hozni, ha Eszes Tamás végsõ titkának címzettje, ill. birtokosa hozzájárul. Az engedélynek nem a szenzáció miatt örülnék, hanem azért, mert ablakot nyitna az eltávozott igazi lelkiségére és talán okulásul szolgálna azoknak, akik félreismerték és ártottak neki, vagy csak cserben hagyták.

Mostmár megírhatom mire céloztam. Tamás búcsúlevelet írt élettársának Bodnár Mónikának. [Talán azért, mert remélte, hogy a búcsú elodaázható, vagy elkerülhetõ lesz?] A mailben küldött levél szövege a következõ.

From: Tamas Eszes
Date: 2011/10/26
Subject: Utolsó levelem, mit írok neked.
To: bodnar.monikaa@gmail.com

“Moncika, kicsi ribikém!
Minden jelszavam mentve van a gépemen. A fontosak a könyvjelzõbe, a vatera, vagy tigáz, a többi a startlapról indul, csak rá kell kattintani, ha be akarsz lépni, vagy beadja magától. 
Ne haragudj, hogy tönkre tettem az életed, nem volt szándékomban. Azt tudnod kell, hogy nem szerettem nálad jobban senkit. Igazi nõ voltál a számomra, egy kedves, aranyos nagy lány. Soha sem akartam ártani neked, ha megtettem, mert megtettem, bocsáss meg kérlek. Köszönöm, hogy velem voltál és boldogságot okoztál nekem. Már nem kérek tõled semmit, nem akarok kérni, belefáradtam az állandó kéregetésbe, bár hibát hibára halmoztam, ezzel elszúrva minden lehetõségemet. A bocsánatodat talán egyszer elnyerem. Nélküled számomra nem létezik semmi, csak ûr, sötétség, nincstelenség, soha vissza nem térõ szeretet. Nem tudok élni a mosolyod, a nézésed, a bõröd illata, a búgó hangod nélkül. Nem…nem tudja azt nekem semmi és senki sem pótolni, amit jelentesz, adtál nekem. Bár tudom, hogy most haragszol rám, de ne haragudj. el fogsz felejteni engem, hiszen nem voltam én akkora kaland az életedben, mint eleinte reméltem. Sajnálom így utólag, hogy ennyi galibát okoztam neked. Sajnálom minden kimondott betûjét a rossz szavaknak, amiket kiejtettem a számon. Sajnálom, hogy féltékeny voltam, de ez a szeretetembõl fakadt. Tudom, hogy néha túlzásba vittem, ezért is kérlek bocsáss meg nekem. Nem magamban nem bíztam, talán az idegen hely, a túlzott barátkozó stílusod miatt volt, mert az vagy nagyon is barátkozó, minden hátsó szándék nélkül. Ez idõbe telt, mire rájöttem.Sajnos kevés idõt adtál nekem és ez az én hibám volt. Lehetett volna hosszú, boldog életünk, bár az én viharos, kalandos környezetem, nem tudom meddig adták volna meg ezt nekünk. Sajnálok mindent, sajnálom édes Moncikám, hogy így végzõdött. Nagyon sok boldogságot kívánok neked a további életedben. Engem ki fogsz heverni tudom, bízom benne. 
Majd vigyázok rád, hogy ne legyen bajod, rajtad tartom a szemem. Tudod milyen makacs vagyok, ha valamit megígérek és be tudom tartani, azt be is tartom. Azt hittem, hogy boldoggá tudlak tenni téged, de megbuktam. Csúnyán elbuktam. Ami még fontos telefonszám lehet, a telefonomban megtalálod, vagy tudod a nevet, hogy kit keress. Utolsó kérésem ez hozzád e néhány sor, amit leírtam. Bár az elején azzal kezdtem, hogy nem kérek, de csupa kérés ez a levél. Szeretlek mindörökké, és kérlek bocsásd meg minden bûnömet, kérlek ne haragudj rám balga lélekre, de nélküled nem megy. Bocsáss meg Moncika, bocsáss meg szerelmem!
Isten veled egyetlenem😦 “

Íme a levél. Torokszoritó! A levél valóban az utolsó volt. Tamás tartotta a szavát – ebben is! Aztán készülõdni kezdett… 

Még valamit. Az öngyilkosság akkor “sikeres” ha a túlpartra igyekvõnek pl. sikerül kirúgnia maga alól a széket és a kötél nem szakad el. Nos, úgy tudom, mielõtt ez megtörtént volna, Eszes Tamás még leadott egy utolsó jelzést. Ha akkor rohanni kezd valaki, talán megakadályozhatta volna. Dehát mások “magánéletébe” ki szeret manapság bele avatkozni?

A végzetes napon következõ történt. 14 óra tájban Tamás Gyöngyöspatáról felhívta élettársát Szolnokon és bejelentet te, most végez magával. Mónika Hartyányi Attiláék számát tárcsázta. Jelen volt a Véderõ új fõparancsnoka is, aki amondó volt, hogy “magánügyekbe” nem kíván beleavatkozni… Senki sem mozdult…

Eszes Tamás ennélfogva mulasztott! Távol maradt a 16.30-as foglalkozásról. Aki tudott a kora délutáni jelzésrõl, azt is tudta, miért és hol kell keresni. Nem tévedett. Eszes Tamás ekkorra régen halott volt. Igaz, már nem volt a Véderõ fõparancsnoka.

Porból lett teste nyugodjék békében.

Epilógus.
Bodnár Mónikától ma az alábbi levelet kaptam.

“Most mindenütt azt olvasom, hogy tudtak volna segíteni neki. Akkor mért nem voltak vele? A Facebookon nem egyszer feltett az oldalára segítség kérést. Szégyellte de nem volt más lehetõsége. Akkor senki nem mozdult meg, egy ember sem jött :(( A megemlékezésén százak voltak, hol volt ez a sok ember amikor igazán kellettek volna😦 “

Kedves magyar testvéreim!  Ím lássátok – önmagatokat és tudjátok: a tükör nem görbe.

2011.11.07

Szeszák  György

Az eredeti cikk alatt rengeteg hsz van. Akinek van ideje érdemes elolvasnia.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Belföld, Beszámoló, Bűnügy, cion-diktatúra, CIONIZMUS, Jobbik, Magyarország Cionista Gyarmat! Tagged: politikai gyilkosság, pusztulásba kergetni, Véreskezű Jobbik, Véreskezű Vona


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »