Eszenyi Enikő lemondta rendezését a József Attila Színházban

Eszenyi Enikő lemondta rendezését a József Attila Színházban

Eszenyi Enikő lemond a Ghost című darab megrendezéséről a József Attila Színházban. A művész erről kedden írt a Facebook-oldalán.

„Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak. Sok sikert kívánok a következő évadra” – írta Eszenyi Enikő.

Az ügy előzménye, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, Vadász Dániel előbb felfüggesztette, majd június 4-én kivette a teátrum jövő évadbeli műsorából a Primadonnák című produkciót, Eszenyi Enikő rendezését. Indoklásul közülte: úgy látja, a tervezett együttműködés több kollégájukban bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat.

Hírdetés

Vadász Dániel utalt arra, hogy Eszenyi Enikő vezetői munkájával kapcsolatban a korábbi években a nyilvánosságban és a szakmán belül is súlyos aggályok merültek fel, a munkahelyi bántalmazások kapcsán vizsgálat folyt.

Az elmúlt hetekben a színházi szakma képviselőitől számos nyilatkozat látott napvilágot Eszenyi Enikővel kapcsolatban. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója arról beszélt, hogy első a biztonságos munkakörnyezet, a produkció csak akkor valósulhat meg, ha ez aggályoktól mentesen biztosítható.

Eszenyi Enikő 2020 márciusában visszavonta a Vígszínház vezetésére benyújtott pályázatát, és bejelentette, hogy befejezi vígszínházi munkáját. A megelőző hetekben ugyanis sok bírálat érte, korábbi társulatának több tagja verbális erőszakról, megaláztatásról és agresszív vezetői stílusáról beszélt a nyilvánosság előtt, amit az igazgató akkor visszautasított. Eszenyi Enikő a debreceni rendezésének felfüggesztésekor, idén májusban nyílt levélben kért bocsánatot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »