Észak-Koreában a “műhús” mentett meg milliókat az éhhaláltól

Észak-Koreában a “műhús” mentett meg milliókat az éhhaláltól

Vegyük a szójabab sajtolása után visszamaradt, eredetileg a sertések takarmányozásra szánt szójapogácsát vagy szójadarát, keverjük bele egy homokszínű pasztába, tegyünk hozzá rizst, a tetejét kenjük be csilimártással. Ez az étel az „injogogi”, ami lényegében az „emberkéz alkotta hús”.

 

Észak-Koreában évek óta ez a túlélés receptje. A ’90-es évek és a 2000-es évek elején pusztító koreai aszály során hatalmas méreteket öltött az éhínség, az emberek nem jutottak elég ételhez, így fehérjéhez sem. Akkor kényszerből ették az észak-koreai „műhúst”, ma a gyorséttermekben az íze miatt keresik.

 

A ’90-es évek eleji gazdasági összeomlás miatti éhínség 3 millió emberrel végzett a félsziget északi felében. A túlélők többsége annak köszönheti életét, hogy az állatoknak szánt takarmányból készítettek maguknak ételt. Ilyen volt a fenyőfa kérgének megfőzése is, amit később kukoricával majd rizzsel kevertek.

 

Hírdetés

Észak-Koreában a lakosság 70 százaléka még mindig az állam központi élelmiszerelosztó rendszerétől függ.

 

Számos módon feldolgozható az észak-koreai műhús. Fotó forrása: Stuff.co.nz

 

Reuters.com

Nyitókép: businessinsider.com

The post Észak-Koreában a “műhús” mentett meg milliókat az éhhaláltól appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »