Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küldene Moszkvának

Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küldene Moszkvának Mészáros Richárd2024. 10. 22., k – 11:37

Észak-Korea tagadta hétfőn, hogy csapatokat küld Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt, Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben „alaptalan pletykának” nevezte Szöul állítását.

„Ami az Oroszországgal való úgynevezett katonai együttműködést illeti, küldöttségem nem érzi szükségét, hogy kommentálja ezeket az alaptalan, sztereotip pletykákat” – mondta egy észak-koreai képviselő az ENSZ-közgyűlés ülésszakán hétfőn késő este. 

Szöul állításai „a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság imázsának beszennyezésére és a két szuverén állam közötti legitim, baráti és együttműködő kapcsolatok aláásására irányulnak” – tette hozzá. 

Hírdetés

A dél-koreai külügyminisztériumba a minap már bekérették Oroszország szöuli nagykövetét, hogy magyarázatot követeljenek tőle az ügyben. 

A szöuli elnöki Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) ülést hívott össze a helyzet értékelésére, miután a Nemzeti Hírszerző Szolgálat jelentése szerint Észak-Korea úgy döntött, hogy mintegy 12 ezer katonát küld Oroszország segítségére, és ebből mintegy 1500-at már Oroszország távol-keleti részén állomásoztat. A jelentésében műholdfelvételeket is közzétett, amelyeken állítása szerint a már ott lévő csapatok láthatóak. 

Az NSC szerint a fejlemény „jelentős biztonsági fenyegetést” jelent mind Dél-Korea, mind a nemzetközi közösség számára, és „durva megsértése” azoknak az ENSZ biztonsági tanácsi határozatoknak, amelyek tiltják a katonai együttműködést Észak-Koreával. 

Ezzel párhuzamosan Kim Tedzso nemzetbiztonsági tanácsadó egy keddi tájékoztatón azt mondta: Dél-Korea az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködés szintjéhez igazodva ellenlépéseket fog tenni, de nem részletekbe nem bocsátkozott. 

Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy Dél-Korea támadó fegyvereket szállítson Ukrajnának – jelentette a Yonhap hírügynökség a szöuli elnöki hivatalra hivatkozva.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »