Észak-Korea rakétája a magyar piacot is megrengette

Korrekciók jellemezték belföldi és a nemzetközi piacokat, a magyar idő szerint hétfőn késő éjjel kibontakozó észak-koreai feszültségek negatívan hatottak a tőzsdei kereskedésre

– mondta Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán.

Egy észak-koreai rakétakilövésrõl szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar egyik tévéképernyõjén 2017. augusztus 29-én.
Forrás: MTI/AP/Ahn Jang Dzsun

Hírdetés

Észak-Korea kedden ugyanis újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott.

Trump az észak-koreai rakétakísérlet után: minden megoldás szóba jöhet

A magyar tőzsdén a kedd a fordulatok napja volt. A BUX index nap közben 2,5 százalékos mínuszban is járt, ebből azonban zárásra kicsivel 1 százalék feletti csökkenés maradt. A legnagyobb fordulat az OTP-nél következett be, amely nap közben 2 százalékos mínuszban is volt, majd 10 200 forintról felment 10 460 forintig, ami 0,2 százalékos erősödés.

A Magyar Telekom szintén 2 százalékos mínuszról indult, de a távközlési papírnak nem sikerült pozitív tartományban zárnia. A Mol és a Richter 3,5 százalékos mínuszban is járt nap közben, az olajpapír végül 2,35 százalékkal, míg a gógyszerpapír 2,25 százalékkal esett.

A Mol árfolyama 560 forinttal, 2,35 százalékkal, 23 225 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,19 százalékkal, 10 460 forintra erősödtek, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 482 forintra esett, forgalma 722,4 millió forint volt. A Richter-papírok 151 forinttal, 2,25 százalékkal, 6569 forintra gyengültek, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2899,31 ponton zárt kedden, ez 13,42 pontos, 0,46 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »