Észak-Korea ismét megnyílik a nemzetközi turizmus előtt

Észak-Korea ismét megnyílik a nemzetközi turizmus előtt

Észak-Korea csaknem öt évvel azután, hogy a koronavírus-járvány miatt teljesen lezárta az ország határait, 2024 végétől újra megnyitja kapuit és engedélyezi a korlátozott nemzetközi turizmust – jelentette be két, az elszigetelt országgal kapcsolatban álló utazási iroda a CNN szerint.

A pekingi székhelyű Koryo Tours és a shenjangi székhelyű KTG Tours szerdán külön-külön online bejelentést tett, amelyben közölték, hogy az utazási csoportok számára ismét engedélyezik a hegyvidéki Szamdzsijon városába, a néhai észak-koreai vezető, Kim Dzsongil állítólagos szülőhelyére történő látogatást.

Megerősítést kaptunk helyi partnerünktől, hogy a Szamdzsijonba és valószínűleg az ország többi részébe irányuló turizmus hivatalosan 2024 decemberében újraindul – közölte a Koryo Tours, hozzátéve, hogy az útvonalat és a további részleteket „az elkövetkező napokban és hetekben” véglegesítik.

Egy külön Facebook-bejegyzésben a KTG Tours azt is közölte, hogy a túrák pontos időpontját még meg kell erősíteni. „Eddig csak Szamdzsijonról van szó, de úgy gondoljuk, hogy Phenjan és más helyek is megnyílnak” – tették hozzá.

Szamdzsijon a kínai határ mentén fekszik, és közel van a Koreai-félsziget legmagasabb hegycsúcsához, a Pektu-hegyhez, amely egy aktív vulkán. A hegy mind az észak-, mind a dél-koreaiak számára kiemelkedő fontosságú és történelmi jelentőségű, mivel a koreai nép bölcsőjének tekintik.

A Pektu-vérvonal

Bár dél-koreaiak nem látogathatnak északra, Dél-Korea korábbi elnöke, Mun Dzsein és az akkori first lady, Kim Dzsungszuk 2018-ban Kim Dzsongunnal és feleségével, Ri Szoldzsuval együtt fellátogattak a hegy tetejére, ezzel is hangsúlyozva annak szimbolikáját.

A Pektu-hegy csúcsának meglátogatása az észak-koreaiak számára a vallási zarándoklathoz hasonlít. Megfigyelők szerint a legendás Pektu-vérvonal adja az uralkodó Kim család legitimitását, ugyanakkor vannak olyan állítások, miszerint a második generációs vezető, Kim Dzsongil Oroszországban született.

Hírdetés

Szamdzsijon egykor a kínai turisták kedvelt célpontja volt, akik a koronavírus-járvány előtt buszokkal érkeztek a hegyvidéki településre. A turizmus bevételt biztosított Észak-Koreának a Phenjan illegális nukleáris és ballisztikus rakétaprogramja miatt elrendelt nemzetközi szankciók ellenére.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető július elején személyesen ellenőrizte a Szamdzsijonon belüli építkezéseket.

Az észak-koreai állami média eddig nem számolt be olyan változásokról, amelyek arra vonatkoznának, hogy az ország korlátozott mértékben újra megnyitja kapuit a külföldi látogatók előtt, de Kim Dzsongun korábban jelezte, hogy a baráti országokból – köztük Oroszországból és Kínából – érkező látogatókat részesítené előnyben.

Az újranyitáshoz vezető út

A világjárvány miatt Észak-Korea határait több évre hermetikusan elzárták a külvilágtól. A korlátozások nagyrészt továbbra is fennállnak, kivéve az Oroszországból érkező kisebb turistacsoportokat, amelyeknek Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin orosz államfő egyre szorosabbra fűzött kapcsolatának közepette idén engedélyezték a belépést.

Az év elején mintegy 100 orosz turistát fogadtak Észak-Koreában. Ők egy észak-koreai tulajdonú Air Koryo repülőgéppel utaztak Vlagyivosztokból.

A világméretű határkorlátozások azonban arra kényszerítették a legtöbb diplomáciai képviseletet és nemzetközi nonprofit szervezetet, hogy kivonuljanak Észak-Koreából, így a mintegy 25 milliós elszegényedett ország a hidegháború óta vitathatatlanul a legelszigeteltebb maradt.

Az Egyesült Államok útlevelei nem érvényesek az Észak-Koreába, azon belül vagy azon keresztül történő utazásra, kivéve, ha az Egyesült Államok külügyminisztériuma külön engedélyt ad erre. A minisztérium Észak-Koreát a negyedik szintű kategóriába sorolja, ami azt jelenti, hogy utazásra nem ajánlja.

A turizmus újbóli megnyitására vonatkozó bejelentések körülbelül egy hónappal azután érkeztek, hogy Kim Dzsongun meglátogatott egy új tengerparti turisztikai helyszínt, a Wonsan-Kalma övezetet, amely jelenleg fejlesztés alatt áll az ország keleti partvidékén. Az észak-koreai vezető elmondta, hogy az üdülőhely 2025 májusában nyílik meg, miután az építkezés a koronavírus-járvány és az ENSZ-szankciók miatt évekig elhúzódott.

(CNN – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »