Esti mese felnőtteknek: embermalom és több ezres medencés kivégzések a szörnyűséges haláltáborban

Dr. Szende István Den siste juden fran Polen (Az utolsó zsidó Lengyelországból) című, Svédországban 1944-ben kiadott mesegyűjteményéből:

Az embermalom egy körülbelül hét kilométer nagyságú területre terjed ki. Szögesdrót veszi körül, és minden kigondolható berendezéssel biztosítva van. Senki sem közelítheti meg ezt a lezárt területet, és senki sem hagyhatja el azt. Néhány embernek mégis sikerült megszöknie még Belzecből is… Tőlük származik ez a leírás.

A zsidókkal tele vonatok egy alagúton át jutottak le azokba a földalatti helyiségekbe, amelyek kivégzőhelyként szolgáltak. Ott leszállították a vonatról a zsidókat, akiknek ott kellett hagyniuk a holmijaikat…

Mindent elvettek tőlük. Dolgaikat csoportosították és leltározták, hogy később a felsőbbrendű nép használja fel azokat. Ez az osztályozási munka végül mégis oly körülményes lett, hogy úgy gondolták, jobb a zsidókat meztelenül odaküldeni.

Hírdetés

Óriási termekbe vezették őket, amelyekben több ezer ember elfért. Ezeknek a termeknek nem voltak ablakai, teljesen fémből építették őket, és süllyeszthető padlójuk volt. Egy elmés szerkezet révén a több ezer zsidóval együtt egy alatta levő medencébe süllyesztették a padlót, de csak annyira, hogy a víz a csípőjükig érjen. Akkor erős áramot vezettek a vízen keresztül, és alig néhány pillanat múlva valamennyi zsidó halott volt.

Ezután a padlót a halottakkal együtt kiemelték a vízből. Egy másik áramot kapcsoltak be, és a nagy termek most izzón felforrósodtak, akár egy krematórium kemencéje, míg csak minden halott hamuvá nem égett. Óriási emelő darukkal megemelték a padlót, és kiürítették a hamut. A füstöt nagy gyárkéményen át vezették el. A folyamat ezzel véget ért. Az alagút előtt már várt a következő vonat.

Minden szállítmány körülbelül 3000-5000 zsidóból állt. Naponta több vonat érkezett. Néha hetente húsz-harminc ilyen szerelvény jött Belzecbe.
A náci vezetés idején a modern technika a győzelmeit ünnepelte. Megoldotta a tömeges gyilkolás problémáit.
(Olvasónktól, forrás: Lars Adelskogh: Egy üres zsák nem áll meg magában)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »