Esőben is megtelt élettel a 44. Csallóközi Vásár

Esőben is megtelt élettel a 44. Csallóközi Vásár

Az esős időjárás sem tartotta távol a látogatókat a 44. Csallóközi Vásár ünnepélyes megnyitójától Dunaszerdahelyen. Csütörtök délután sokan gyűltek össze a vásártéren, ahol a háromnapos rendezvény hivatalos megnyitója mellett az új kenyeret is megáldották, valamint Nagyszombat megye és Békés vármegye együttműködésének újabb fontos állomására is sor került.

A Csallóközi Vásár évtizedek óta a régió egyik legjelentősebb közösségi eseménye. Nem csupán a színpadi koncertekről szól, hanem a találkozásokról, a közösen eltöltött időről, a vásári ízekről és arról a sajátos hangulatról, amely néhány napra megtölti Dunaszerdahely vásárterét.

Az immár 44. alkalommal megrendezett esemény idén is több korosztályt megszólító programkínálattal várja a közönséget.

A tematikus helyszínek között megtalálható a borok és a kézművesek utcája, a legkisebbeket pénteken és szombaton Gyereksziget várja, pénteken pedig megnyitja kapuit a szépség- és egészségsziget is. A programot az erős emberek versenye, kulturális rendezvények és filmvetítések is színesítik.

Fotó: Németh Tímea

A Csallóközi Népművelési Központ sátra ugyancsak változatos kulturális kínálattal várja az érdeklődőket. Mindehhez a gasztronómiai standok, árusok és körhinták forgataga társul, a nagyszínpadon pedig helyi, magyarországi és nemzetközi előadók váltják egymást a következő napokban.

Évszázados hagyományokra épül a vásár

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy a vásártartás hagyománya mélyen gyökerezik a város történetében. Dunaszerdahely 770 éves múltjában már korán meghatározó szerepet kapott a vásártartás joga, a mai Csallóközi Vásárt pedig 1980-ban rendezték meg először. Mint fogalmazott,

a rendezvény elsődleges célja azóta sem változott: összehozni a dunaszerdahelyieket, a járás lakóit és Csallóköz apraját-nagyját egy kötetlen, ünnepi hangulatú hétvégére.

Fotó: Németh Tímea

A vásár az évtizedek során nagyszabású zenei és gasztronómiai rendezvénnyé fejlődött, miközben megőrizte hagyományos jellegét. Kiemelt szerepet kapnak a régió kézművesei és hagyományőrzői, valamint a jellegzetes csallóközi ízek. Hájos Zoltán szerint a vásár hűen tükrözi a csallóköziek közösségét, vendégszeretetét, hagyománytiszteletét és összetartozását.

„Ez a rendezvény nem csupán a szórakozásról, az ízekről és a zenéről szól, hanem rólunk, a mi közösségünkről” – hangsúlyozta.

Megáldották az új kenyeret

Az ünnepélyes megnyitó egyik kiemelkedő mozzanata volt az új gabonából sütött kenyér megáldása és megszentelése. A kenyér egyszerre jelképezte a termőföld erejét, a gazdák munkáját, az aratás eredményét és a mindennapi kenyérért érzett hálát. Az áldást Görözdi Zsolt református lelkész és Bozai Krisztián esperesplébános közreműködésével tartották.

Hírdetés

Fotó: Németh Tímea

Görözdi Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a mindennapi kenyér megléte nem tekinthető magától értetődőnek. A kenyérben az életet, a megmaradás lehetőségét és a jövőt is láthatjuk, ezért a hálaadásnak különös jelentősége van.

„Egy közös, a kenyerünk” – fogalmazott, rámutatva arra, hogy amit az ember kap, abból másokkal is osztoznia kell. Mint mondta, a kenyér nem csupán a miénk, hanem mindenkié, ezért különösen fontos odafigyelni a rászorulókra is. „Áldássá válhatunk és áldássá is kell válnunk egymás számára a kenyerünk megosztásával is” – hangsúlyozta.

Több mint 15 tonna búzát ajánlottak fel a gazdák

A megnyitón Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke a gazdák jótékonysági összefogásáról beszélt. A kezdeményezés immár nyolcadik éve működik a régióban, és kapcsolódik a Kárpát-medencei gazdák összefogásához is. Elmondta, hogy bár az idei szárazság jelentősen sújtotta a térség mezőgazdaságát, ennek ellenére 15 600 kilogramm búza gyűlt össze a felajánlásokból.

Fotó: Németh Tímea

A gabonát lisztté őrlik, majd a gazdák adományaként jótékonysági intézményekhez, iskolákhoz, óvodákhoz, egyházi intézményekhez és rászoruló családokhoz jut el a környező településeken és Dunaszerdahelyen.

Patasi Ilona reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés a következő esztendőkben is folytatódik. Utalt arra is, hogy miközben a gazdák már a következő évi termést alapozzák meg, nagy szükség van az esőre, hogy a földbe kerülő mag kikelhessen.

Nagyszombat és Békés vármegye együttműködése

A 44. Csallóközi Vásár megnyitója egy másik jelentős eseménynek is helyet adott. Nagyszombat megye és Békés vármegye képviselői a két térség közötti együttműködés megerősítéséről szóltak. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke az esős időjárásra utalva megjegyezte, hogy bár talán nem éppen a vásár megnyitójára várták a csapadékot, a mezőgazdaságnak nagy szüksége van rá. Beszédében kiemelte a két megye közötti együttműködés jelentőségét. Mint mondta, annak egyik fontos alapját a két térségben élő nemzeti közösségek jelentik. Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson és a környező településeken ma is jelentős szlovák közösségek élnek.

Fotó: Németh Tímea

A tervek szerint az együttműködés az oktatás, a kultúra és az idegenforgalom területére egyaránt kiterjedhet, emellett segítséget nyújthat az egymással kapcsolatot kereső településeknek is.

Molnár Sándor, Békés vármegye alelnöke ugyancsak a két térség történelmi és emberi kapcsolatait hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy Békés vármegye soknemzetiségű vidék, ahol nyolc nemzetiség képviselteti magát, köztük jelentős a szlovák közösség. Mint mondta, a történelem során családok szakadtak szét, ugyanakkor a családi és települési kapcsolatok máig fennmaradtak. Több Békés vármegyei településnek van már szlovákiai testvértelepülése, ezért időszerűnek tartják, hogy a kapcsolatok megyei szinten is tovább erősödjenek. Reményei szerint a megállapodás hosszabb távon a kulturális, gasztronómiai, gazdasági, turisztikai és oktatási együttműködésnek is új lehetőségeket teremt.

Fotó: Németh Tímea

Az eső sem mosta el a vásári hangulatot

Bár a 44. Csallóközi Vásár megnyitóját eső kísérte, a kedvezőtlen időjárás ellenére sokan kilátogattak a vásártérre. A hivatalos megnyitót követően pedig kezdetét vette az a háromnapos programsorozat, amely évről évre nemcsak Dunaszerdahely, hanem az egész Csallóköz egyik legnagyobb közösségi találkozója.

A következő napokban koncertek, gyermek- és családi programok, gasztronómiai kínálat, kézművesek, kulturális rendezvények és számos kísérőprogram várja a látogatókat a 44. Csallóközi Vásáron.

Németh Tímea/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »