Nincs hiány mostanában a hangzatos nyilatkozatokban. Az euroatlanti országok politikusai szóban már egész bátrak, de a megvalósítás még nem látszik tisztán a kijelentések mögött.
A világ legfejlettebb országait egyesítő G7 csoport az Alpokban tartott találkozóján elhangzott egy 600 milliárd dolláros ígéret, amely globális szinten infrastruktúra-befektetést kínálna a fejlődő világnak. Egy hasonló programot a Kínai Kommunista Párt (KKP) 2013-ban indított, „Egy út, egy övezet” néven, amely azóta sok milliárd dollárt költött el a világ egyes pontjain. Igaz, nem pusztán infrastruktúrára, hanem a helyi elitek kooptálására is jutott ebből.
A G7-ek és az EU közös terve – Partnership for Global Infrastructure and Investment (PGII) – időszerű lenne, hogy az ellátási láncok krízise és a termelési válságok közepette végre az euroatlantiak is letegyék névjegyüket a 21. században. A globalizáció immár nemcsak a kapitalista nagyvállalatok ügye, hanem az egymással versengő országok is igyekeznek a szuverenitásukat újra érvényesíteni ezen a területen.
Az orosz–ukrán háború, a koronavírus-járvány első hullámai során történt lezárások (termelés, kikötők, a készülődő élelmiszer- és energiaválság) mind azt mutatják, hogy érdemes a teljes termelési lánc felett befolyást építeni. Hiába termeli meg Ukrajna a gabonát, ha nem tudja elszállítani. Hiába van finomítókapacitás, ha nem érkezik olaj. Hiába termel Kína, ha a kikötőiben Covid tombol. Bárhol legyen szűkület a láncban, rögtön borul az egész.
Eddig tartott a bizalom abban, hogy a piaci erők ezt megoldják. Ők sem képesek erre az államok szándékolt akaratával szemben.
Így most jön az állami globalizáció kora, amikor újra megfordul az állam és piac közötti viszony. A multinacionális óriások is egyre jobban érzik a nyomást, hogy a nagy geopolitikai szereplők érdekei között választani kell. Nem lehet egyszerre szabadságharcos amerikai cég otthon, ha közben ujgur kényszermunkásokat alkalmaz. Nem lehet bent a kínai piacon a keresőmotor cenzúrázott változata, ha kredibilis akar maradni nyugaton. Nem adhat el hamburgert Oroszországban, ha eddig igyekezett az emberi jogokra a CSR-ben figyelni.
Csakhogy éppen akkor szerzik vissza az államok ezeket a jogokat, amikor a politikai elit nagyobb része elképesztően rövid távon képes csak gondolkozni. Az ellentét és feszültség tehát új szinteken keletkezik majd, az egyébként egy oldalon álló államok és cégeik között is. Ez történik Kínában (IT szektor vs. KKP), ahogy hasonló a kérdés például a Facebook és az amerikai törvényhozás viszonyában is. Ez sem ígér most hirtelen túl sok jót, de az esély még megvan a cselekvésre.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
